Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Schmitt állítólag nem látta a netre felkerült alkotmányügyi anyagot

Budapest - "Ez egy olyan hiba volt, ami miatt megtörtént a felelősségre vonás" - jelentette ki Kiss Norbert Magyar Televízió Híradó című műsorában.
- Sem a köztársasági elnök, sem pedig Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője nem látta azt az anyagot, amely az alkotmány-előkészítő eseti bizottság honlapjára felkerült, és amely javaslatokat tartalmazott a készülő új alkotmányhoz.

Kiss Norbert csütörtökön, a Magyar Televízió Híradó című műsorában azt mondta: Schmitt Pál tájékoztatást kért tőle, miként fordulhatott elő az, hogy az államfő és a kommunikációért felelős, Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője tudta nélkül nyilvánosságra került egy "jó szándékkal is dolgozatnak nevezhető anyag".

Közölte: sem az államfő, sem ő nem látta azt az anyagot, amely az alkotmány-előkészítő eseti bizottság honlapjára felkerült, és amely javaslatokat tartalmazott a készülő új alkotmányhoz.

Ez egy olyan hiba volt, ami miatt megtörtént a felelősségre vonás - jelentette ki Kiss Norbert.

Elmondta: az államfő még szeptemberben küldött egy olyan levelet Salamon Lászlónak, a bizottság elnökének, melyben tisztán, világosan kifejtette azokat a gondolatokat, melyeket az alkotmányozás folyamatában fontosnak talált.

Kiss Norbert úgy fogalmazott: egy új, nemzeti gondolkodásba az is belefér, hogy az ember tud bocsánatot kérni, bocsánatot kérni egy olyan tartalmi hibáért, amely például az evangélikus egyház vagy pedig a katolikus egyház tagjait érte.

Mint mondta, hamarosan olyan anyag kerül a bizottság elé, amelyet azután érdemes lesz betűről betűre vizsgálni.

Az origo hírportál múlt héten írt arról, hogy eltávolították az internetről Schmitt Pál köztársasági elnök hivatalának a készülő új alkotmányhoz írt javaslatait, amely szavaik szerint "fogalmi félreértést és számos helyesírási hibát is tartalmazott".

Olvasóink írták

34 hozzászólás
12
  • 34. DMagóg 2010. november 21. 09:50
    „Megküldték A Párt központjából, hogy mi a Köztársasági Elnök javaslata, a beosztottak meg közzétették. Miért kellett volna látnia? Ennyit a műhelymunkáról, az alkotmányozás komolyan vételéről.”
  • 33. Lutetia 2010. november 20. 11:28
    „Hetekkel ezelőtt figyelmeztette Schmitt Pál államfőt Balás Béla kaposvári püspök arra, hogy hibák vannak az alkotmányhoz írt javaslatcsomagban, írja a hvg.hu. ,,Kérjenek fel teológus szakértőket, illetve legyen az egész műnek nyelvhelyességi gondozója is", írta a lap szerint az államfőnek a püspök, aki a köztársasági elnöki hivatal felkérésére véleményezte a javaslatcsomagot.
    A püspök attól is óva intette Schmittet, hogy az alkotmányozás jogát Istentől eredeztesse. ,,Az új magyar alkotmány előkészítésekor politikai, vallási feszültséget gerjesztenénk, továbbá időt, erőt veszítenénk, ha nem vennénk figyelembe az elmúlt évszázadok változásait", fogalmazott a püspök, akinak az írása szerint ,,a szeretet azt diktálja, hogy értékeinket, hagyományainkat fordítsuk le a világ által beszélt új nyelvre (...), mert az ősi szabályozás betű szerinti folytatása ma sokak számára nemcsak érthetetlen, hanem fenyegető is."”
  • 32. Lutetia 2010. november 19. 15:06
    „"Ez egy olyan hiba volt, ami miatt megtörtént a felelősségre vonás" - ah, az a mindent elfedő személytelen megfogalmazás! Most, amikor minden csapból azt kommunikálja a kormány, hogy MEG KELL NEVEZNI A FELELŐSÖKET, miért nem nevezik nevén az illetőket?
    Amúgy én nem csak arra volnék kíváncsi, hogy ki tette fel a honlapra, hanem arra is, hogy ki írta a remekművet. Egyébként maga az irományt kísérő levél (melynek címzettje Salamon László, aki állítólag nem látta a dokumentumot) így zárul a honlapra feltett dokumentumban (a felkiáltójelek tőlem származnak):
    "Jelen levelünkhöz mellékelten csatoljuk Elnök Úr gondolatait a (!) alkotmány (!) előkészítésben (!) résztvevők számára, valamint a Hivatalunk által kidolgozott javaslatokat.
    Szívélyes üdvözlettel
    (olvashatatlan aláírás)
    Dr. Cservák Csaba
    Jogi, Alkotmányossági és Közigazgatási
    hivatalvezető"”
  • 31. mazsolaszolo 2010. november 19. 14:06
    „Nagy butaság volt ezzel a szöveggel védekezni, mert csak még nagyobb szégyen rá nézve. Nagyon kilóg az a lóláb.”
  • 30. Lutetia 2010. november 19. 12:56
    „Jó, tegyük fel, hogy nem Schmitt írta a szöveget. De egyáltalán van olyan Schmitt Pál neve alatt futó szöveg, amit ténylegesen ő írt? Sőt, amit szóban nyilatkozik, azt véletlenül nem valaki más fogalmazza meg helyette és adja a szájába?
    Vegyük észre, hogy SchmittPál valójában egy robot, aki be van programozva.”
  • 29. igaz1017 2010. november 19. 11:45
    „Elég ha a nevét le tudja írni,olvasni nem kell tudnia,gondolkodni meg nincs neki mivel.”
  • 28. Ebgondolat 2010. november 19. 10:54
    „Persze, miért is vállalná magára bárki is!! Egyértelmű, hogy a portás a hibás!!!!”
  • 27. antikos 2010. november 19. 10:49
    „Kirúgták Schmittet???? Gondolom ez a felelősségre vonás. Nem?”
  • 26. sadesa01 2010. november 19. 09:54
    „kezd ez az egész demszky idézet lenni: nem látta, nem tudott róla, hogy mit csinálnak...
    vagy princz gábor féle, hogy menjünk messzebb: nem tudtam mi folyik a posta banknál
    vagy k&h kulcsár ügyből rejtő e. tibor: nem tájékoztattak milyen munka folyik itt!!!
    nem lesz itt változás csak vörös színből narancs lett!!!egy kutya mind...
    végül is schmitt pál is nyilatkozta fél éve: ketten állnak felette az isten és orbán viktor-no comment.
    bár azért ez gáz..”
  • 25. levelyne 2010. november 19. 09:53
    „Elég gyakran eszembe jut Hofi Géza!
    Ő aztán tudna erre mit mondani.(Meg sok mindenre...)
    Szívből sajnálom,hogy már nem teheti.”
  • 24. zoltanszabo 2010. november 19. 09:36
    „Ezt a javaslatot én is olvastam.Kb 8 oldalas levélben kb.50 hiba volt.Nem tudom ki írhatta? talán a takarító -néni /de nem akarom őt megsérteni/ .Ki tette fel az Internetre ?? Kinek a dolga?ezt meg a portás tette???
    Jó nagy fejetlenség van arra! Ha meg ott dolgozó közalkalmazott ,gondolom 4 osztálya lehet ,mert ezt a levelet megnézte egy alsós pedagógus: azt mondta elégtelen.sőt ezzel osztályt kellene ismételni.
    Megfelelő emberek---a megfelelő helyen dolgoznak ,kivéve ha valakinak a valakije!!!SZégyen!!!!!!”
  • 23. tintasbarns 2010. november 19. 09:18
    „Ezt álmomban sem gondoltam ,hogy ennyire hülye embert ültetnek az elnöki székbe.”
  • 22. Szocifidesz 2010. november 19. 08:29
    „Találnak majd egy felelőst, és ráhúzzák a vizes lepedőt.”
  • 21. KamuNeni 2010. november 19. 08:08
    „Akkor nyilvan azert kellett a netre feltenni oket hogy vegre meglathassak. Mi a picsanak vannak a hivataljukban ha fogalmuk sincs mirol van szo. IDIOTAK!!!”
  • 20. szatyi 2010. november 19. 07:16
    „"Schmitt Pal köztarsasagi elnök urnak, van egy

    Harley-Davidson (1200-as) motorja."

    Úgy tudom, csak volt. Ha jól emlékszem, valamilyen karitatív céllal el lett adva. Vagy legalább is tervezték.”
  • 19. palimadar 2010. november 19. 07:15
    „"Akkor most azt a következtetést vonjam le az ügyből, hogy a meghirdetett törvényjavaslatok között - amelyet publikálnak- előfordul hogy van olyan is amit nem az érintett irt? Pláne úgy hogy nem is tud róla?"

    Persze!
    Idén több törvényt/módosítást fogadott el az országgyűlés úgy, hogy képviselők terjesztették be, hogy ne kelljen a törvényben előírt egyeztetéseket elvégezni. Gondolod, hogy Rogán és Lázár urak ennyire értenek mindenhez?

    Még egy példa: Matolcsy egyik héten arról beszél, hogy kiterjesztik a magánnyugdíjpénztári tagság kötelezőségét. A következő héten már - finoman szólva is - más véleményen van...

    Még a miniszterek sem feltétlenül tudják, hogy mit mondanak a következő héten...”
  • 18. almaszósz 2010. november 19. 06:05
    „Láttam a weboldalt én is mert tele volt a média vele. Másnapra eltünt. Most pedig a magyarázat.
    Nekem is tragikusnak tűnik az egész, ugyanis hívatalos portálon volt fent az anyag.
    Akkor most azt a következtetést vonjam le az ügyből, hogy a meghirdetett törvényjavaslatok között - amelyet publikálnak- előfordul hogy van olyan is amit nem az érintett irt? Pláne úgy hogy nem is tud róla? Ezek után előfordulhat bármilyen hívatalos médiában megjelent hír letagadása?
    Nekem azt sugallja a cikk hogy egy túlfűtött, aluliskolázott bértollnok irhatta a cikket. Ha igen akkor a többi törvényjavaslat egy részét is? Ha meg van a felelős, miért nem nevezik meg és miért nem áll a nyilvánosság elé és mondja el az igazat?
    Hihetetlen ez az egész!”
  • 17. sevenof9 2010. november 19. 05:57
    „a harley egy oskori romhalmaz. egy repulogepmotor szetdarabolva,rettenetes gyujtasidozitessel,misfire-rel,kaliforniabol nemsokara kitiltjak a kornyezetvedok a szenhidrogen es a
    co emisszio miatt:) annal meg egy romet is modernebb.”
  • 16. smalltown 2010. november 19. 00:04
    „14
    na mostmar ezt is tudjuk:)”
  • 15. Mignon 2010. november 18. 23:00
    „-csicsazva-,
    polirozva, törölve, pucolva, olajozva, kromozva, apolva, szeretve, garazsba tartva es

    különben is, nem is vagyok olyan nagy motoros...

    De ez van.”
34 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Babakocsit borított fel egy autós a XIX. kerületben

Budapest - Könnyebben megsérült egy csecsemő, amikor egy autós felborította babakocsiját a XIX.… Tovább olvasom