Délmagyar logó

2018. 09. 19. szerda - Vilhelmina 17°C | 28°C Még több cikk.

Meghosszabbíthatja az idős emberek életét a mediterrán étrend

A világ népességének elöregedésével néhány éven belül a 65 év feletti emberek fogják alkotni az európai lakosság nagyjából negyedét.
Sohasem késő áttérni a mediterrán étrendre - állítják olasz kutatók, akik szerint a gyümölcsökben, zöldségekben, olajos magvakban, halakban és olívaolajban gazdag, valamint húsban, tejtermékekben és alkoholban szegény étrendre való átállás 25 százalékkal csökkenti a korai halálozás kockázatát a 65 év felettiek körében.

Az olaszországi Pozzilliben működő Neuromed Intézet kutatói több mint ötezer, 65 évnél idősebb ember bevonásával elemezték nyolc éven keresztül a mediterrán étrend és a halálozási arány közötti kapcsolatot.

A szakemberek több másik országban és csaknem 12 ezer ember bevonásával végzett további tanulmányokat is elemeztek.

A kutatók szerint az eredményekből "egyértelműen látszik", hogy a mediterrán étrend "életmentő pajzsként" képes jelentősen meghosszabbítani az időskorúak életét.

Hozzátették, hogy minél inkább betartja egy idős ember a mediterrán étrendet, amelybe beletartozik egy pohár bor is az étkezések mellé, annál inkább csökken a valószínűsége az idő előtti elhalálozásának.

"A világ népességének elöregedésével néhány éven belül a 65 év feletti emberek fogják alkotni az európai lakosság nagyjából negyedét" - jegyezte meg Licia Iacoviello, a British Journal of Nutrition című folyóiratban publikált tanulmány egyik készítője.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szomorú: ősztől az összes koreai iskolában betiltják a kávét

Szomorú: ősztől az összes koreai iskolában betiltják a kávét
Idén ősztől már nem csupán a diákok, hanem a tanárok sem juthatnak kávéhoz a dél-koreai iskolákban. Tovább olvasom