Délmagyar logó

2018. 10. 18. csütörtök - Lukács 10°C | 23°C Még több cikk.

200 ezer embert céloznak meg a nyártól elérhető Digitális Jólét Alapcsomaggal

Rövidesen elérhető lesz a Digitális Jólét Alapcsomag a szolgáltatóknál, ami sokaknak segíthet a digitális tudáshátrány leküzdésében.
Nyártól elérhető a szolgáltatók kínálatában a Digitális Jólét Alapcsomag, amelynek legfőbb célja, hogy nethasználóvá válhasson az a 200-250 ezer ember, aki anyagi okok miatt nem kapcsolódott eddig a világhálóra - mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Megjegyezte, a legutóbbi kutatások szerint másfél millió ember nem nethasználó, és 14 százalékuk anyagi okokkal magyarázza ezt. A leggyakoribb okként megjelölt kompetenciahiány leküzdésére már történtek kormányzati intézkedések - tette hozzá.

Jelezte, mostantól nyújthatják be pályázatukat a szolgáltatók az állami tulajdonú védjegyre; gyors elbírálás után, ennek birtokában 45 napjuk van a társaságoknak, hogy felvegyék kínálatukba a legkedvezőbb ajánlatuknál legalább 15 százalékkal olcsóbb csomagot. A kormányzat ettől azt reméli, hogy sokakat kapcsol be úgy a digitális ökoszisztémába, hogy az igénybevétel kétszer egyéves periódusa után megfizethetővé válik számukra az internetszolgáltatás.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Deutsch Tamás felidézte: idén január elsején a korábbi 27-ről 18 százalékra csökkent az internetszolgáltatás áfája, ezt a parlament előtt fekvő javaslat a jövő év első napjával öt százalékra csökkentené. Ez az intézkedés és a Digitális Jólét Alapcsomag bevezetése összességében legalább 35 százalékkal mérsékli az árakat.

A miniszterelnöki biztos jelezte, minden nagy és közepes szolgáltató közölte már, hogy napokon belül pályázik a programba belépésre, többek pedig annak a szándékuknak is hangot adtak, hogy a legkisebbet meghaladó mértékű kedvezményt adnak ezen csomagot választó ügyfeleiknek.

Kitért arra is: az választhatja az opciót, akár mobil-, akár vezetékes szolgáltatásra, akinek vagy közeli hozzátartozójának nevén vagy lakhelyén a megelőző egy évben nem volt ilyen szerződés; mobilinternetnél negyedik generációs hálózatot elérő, legalább 500 megabájtos csomag az alap, vezetékes szolgáltatásnál pedig forgalmi korlát nélküli, négy megabájtos névleges vagy egy megabájtos garantált letöltési sebesség az elvárás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyugdíjemelést és nyugdíjprémiumot is tervez jövőre az EMMI

Több mint 32 milliárd forint juthat nyugdíjprémiumra 2018-ban. Most először szerepel ilyen forrás a büdzsé tervezetében. Tovább olvasom