Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 13°C Még több cikk.

Több városban is bevezetnének helyi pénzt

Több városból is kérték már a soproni helyi fizetőeszközt, a kékfrankot bevezető, épp a rábaközi tallér megteremtése felett bábáskodó szövetkezet támogatását saját helyi pénzhelyettesítő megalkotásához.
Kitörési pontot jelent a helyi gazdaság erősítése - hangoztatta az MTI-nek nyilatkozva Perkovátz Tamás, a Ha-Mi Összefogunk Európai Szövetkezet igazgatóságának elnöke az MTI-nek nyilatkozva, s jelezte: az onnan érkezett megkeresések nyomán a közeli hetekben Debrecenben, Pécsett, Veszprémben és Szombathelyen is konzultál e témában.

"Minden kezdeményezést segítünk, támogatunk" - fogalmazott, hozzátéve, a szövetkezet el akarja kerülni, hogy túlméretezett szervezet, ennek következtében pedig egy hivatali vízfej jöjjön létre, a helyi identitást is kifejező kisebb rendszerekre van szükség.

Az más kérdés, hogy ezek komplementer rendszerek, egymást kiegészítik - tette hozzá Perkovátz Tamás, aki szerint így a soproni szervezet hatóköre Mosonig, Kőszegig, a Rábaközig, Szombathelyig, a határ ausztriai oldalán pedig Felsőpulyáig, Kismartonig, Nagymartonig érhet el.

Olvasóink írták

  • 8. Loki 2011. január 31. 10:01
    „gyártsunk fabotkát, 1 fabotka 10 forint, aztán majd lesz saját mértékegység is az 1 korrupció, 10korrupció=1közgyűlés. És ha majd ezzel számolni is lehet akkor lesznek 100korrupció nagyságú 10millió fabotkába kerülő Tisza-parti üzletházak.”
  • 7. zoltanszabo 2011. január 30. 21:13
    „Ez a pénz papír--v. fémből van ? Mert ha papír--akkor lehet másra is használni.”
  • 6. Loki 2011. január 30. 20:09
    „<moderálva> inkább euró lenne már.”
  • 5. Rosmary53 2011. január 30. 18:30
    „Én a fabotka pénznemre gondoltam, ez olyan igazi szegedi csengésű. Hogy mire fogják használni, arról fogalmam sincs.”
  • 4. tarkan 2011. január 30. 13:40
    „Én pedig országos pénznévváltoztatáson töröm a dióm::::))Legyen mondjuk(az érdem nem az enyém)"BATKA"
    Helyi szocializációtól lehetne minőségében,bronz,ezüst,arany,netán fa-batka,ami ugye nevéből adódóan fabatkát sem érne....pont úgy mint idősebb rokona a forint...akkor meg mi értelme az egésznek???Haj haj::)))”
  • 3. Én2 2011. január 30. 12:02
    „Bevezetéshez nem kell ész de ahhoz, hogy felfogják, hogy az emberek miből a fenéből fizetnék ki arra nincs sütnivalójuk.Elég szégyen gazdálkodjanak okosan de a saját bőrükre. Nem kellenek a luxus autók igaz Lázár Úr,.
    Lázár még a fűtést is fel akarja emelni 40 %-kal, hol él Ő, gondolkodjon már a szegények fejével v. nem tud.?”
  • 2. Logaritmus 2011. január 30. 11:48
    „Az állam és a kormány rossz gazdaságpolitikájának a jele a Forint gyengesége de ezek a kamu pénzek is.”
  • 1. THE 2011. január 30. 11:39
    „Bevezethetnénk mondjuk az EURO-t is.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Íme az APEH-szégyenlista: elképesztő összegek, elképesztő nevek

Kétezer cég és közel 3 ezer magánszemély összesen legalább közel 230 milliárd adótartozást halmozott fel az elmúlt év végi állapotok szerint. Tovább olvasom