2024.03.09. 17:19
Az árvíz emlékére rendeztek teljesítménytúrát – Galéria
Több mint kétszázan teljesítették futva, gyalogosan vagy kerékpárral az idei Algyő-Petres emlékfutás és teljesítménytúra 29 kilométerét. A sportos program elején koszorúzással emlékeztek a tiszai nagy árvíz áldozataira és a védekezésben résztvevőkre.
Fotó: Karnok Csaba
Az 1879-es petresi gátszakadás emlékére immár 5. alkalommal rendezték meg az Algyő-Petres emlékfutást és teljesítménytúrát. Mint ismert, 145 évvel ezelőtt március 7-én Algyőt, 12-én pedig Szegedet pusztította el a Tisza áradása. Az algyőiek közül sokan éltek gróf Pallavicini Sándor felajánlásával és kezdtek kicsit arrébb új életet, megalapítva ezzel Sándorfalvát. A két település azonban újjáépült, a töltést pedig megerősítették, így azóta jóval magasabb vízállások sem tudtak ilyen katasztrófát előidézni. A töltés egyébként hamarosan új funkciót is kap: a szombat reggeli sportrendezvény megnyitóján elhangzott, hogy sárga jelzésű turistaút lesz az algyői híd és a Szeged közötti szakasz.
Az árvíz emlékére rendeztek teljesítménytúrát – Galéria: Karnok Csaba
A teljesítménytúra indítása előtt a nagy árvíz áldozataira és a védműbiztosító szakemberekre emlékeztek koszorúzással Algyő, Dóc, Sándorfalva, Szeged és az Alsó-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság képviselői. Ezt követően pedig egymás után indították a különböző kategóriákat a Szent Anna kikötőtől. Gyalogosan 81-en, kerékpárral 125-en, futva pedig 14-en tették meg az összesen 29 kilométeres távot. Félúton, Petresnél frissítőpontot alakítottak ki, ahol mindenki megpihenhetett.
Még nem voltunk korábban ezen a túrán. Szerintem bírni fogjuk. Ha nem, akkor meg hazamegyünk
– mondta a 12 éves Bencsik Kata, aki barátnőjével és szüleivel érkezett. Mint mondta, azért jelentkeztek, mert ez egy jó közös programnak ígérkezett.
Az időjárás mindenesetre kedvezett a sportos résztvevőknek: bár csípősen indult a reggel, a napsütés gyorsan felmelegítette a levegőt. – Tavaly hatalmas szélben futottunk, az azért nem volt annyira kellemes – idézték fel többen is a rajt előtti pillanatokban.
A túra teljesítői beérkezésük után kitűzőt és emléklapot kaptak.
Szegedi hírek
- Tovább dolgozna Dorozsmáért a Fidesz és a KDNP jelöltje
- Lecsutakolták az oroszlánokat – Videó
- Bébibumm a Szegedi Vadasparkban – a látogatók előtt született meg az alpaka csikó
- Szeged egyre népszerűbb turisztikai célpont
- Néptáncosoké lett az Agóra a hétvégére – Galéria