2024.05.11. 10:32
BYD Szeged: pár éven belül legurulhatnak az első elektromos autók a gyártósorról
A világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, a BYD, Európában először Szegeden építi gyárát. A BYD Szeged projekt kiemelkedő példája annak, hogy Magyarország ma már a kínai befektetések vezető közép-európai célpontjává vált.
2400586665
Fotó: Illusztráció / Shutterstock
2023 decemberében jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy hazánk egyik legnagyobb városát választotta ki telephelyéül egy nagyon fontos kínai vállalat.
Szegeden építi meg ugyanis első európai üzemét a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójának számító kínai BYD. – írja az Origo.
Ahogy a miniszter fogalmazott, a BYD Szeged a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz.
Miért ekkora jelentőségű a BYD Szeged projekt?
Az Európai Unió tavaly februárban meghozta a döntést, miszerint 2035-től nem lehet hagyományos meghajtású járműveket forgalomba hozni. Ettől az évtől kezdve egyetlen személyautónak sem lehet károsanyag-kibocsátása az EU országútjain. Ugyanezen időponttól belsőégésű motorral hajtott személygépjárművek és kisteherautók értékesítése sem lesz engedélyezett az EU területén. Ezért különösen fontos, hogy Magyarországon is minél több elektromosautó-gyár jöjjön létre.
Az Origo szerint a BYD vezetősége annyira komolyan vette a helyszín kiválasztási folyamatát, hogy a magyar oldalról a projekt szakmai felelőseként megbízott Nemzeti Befektetési Ügynökséggel 224 tárgyalási fordulót követően döntött hazánk, és a dél-alföldi központ mellett. Mint kiderült, a kínai autógyár nem akkumulátorokat, hanem elektromos autókat fog előállítani Magyarországon.
A BYD gyár Magyarországra telepítését illetően Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter, kiemelte, hogy ezáltal több ezer új munkahely jön létre. A Forbes által közzétett információk szerint a cég tavaly 68,1 milliárd dolláros bevételt ért el, és közel 3 milliárd dollárnyi profitot is realizált.
A BYD szegedi gyárába már meg is jelentek az első álláshirdetések, ahol akár már 3 éven belül is megindulhat a sorozatgyártás.
Az Origo azt írja, hogy a cég által kínált autók magyar árairól is érkeztek hírek: ezek szerint a legolcsóbb elektromos autó a Dolphin már 11 millió forint alatti induló árral jön Magyarországra. De a BYD elektromos autó ára nagyjából 12 - 18 millió forintos árkategóriában lesz kapható.
Szegedi hírek
- Vasárnap már a döntőbe jutásért versenyez a topmodellkereső műsorban Czibolya Nikolett
- Szegeden találtak egy migránst
- A rekreációban segítik a lakosságot
- Tiszta közterületeket szeretne a Fidesz és a KDNP képviselőjelöltje
- Gazdátlan kecskét üldöz a rendőrség Szegeden