Szegedi hírek

2024.02.12. 18:10

Van már állás a BYD-nél, ennyit lehet majd keresni

Négy álláshirdetést is feladott már a Szegeden épülő BYD autógyár. Ezekből kiderül: nem várnak el túl sok szakmai tapasztalatot, vagyis fiatalokat keresnek – nem kiemelt bérért. A kínai vagy az angol nyelv ismerete azonban elengedhetetlen.

Timár Kriszta

A szegedi BYD az álláshirdetés alapján főleg fiatal munkavállalókat keres. Illusztráció: Shutterstock

Fotó: imtmphoto

Bár még egy kapavágás sem történt az épülő szegedi BYD autógyár területén – hazánk gazdaságtörténetének egyik legnagyobb beruházása egyelőre az előszerződés aláírásánál tart – már most megjelentek az első álláshirdetések. Az első, Európa területén létesülő kínai tulajdonú személyautógyárban a termelés három éven belül indulhat meg, úgy tűnik azonban, hogy a személyzettel kapcsolatosan már most elkezdték a tervezést. HR-igazgatót nyilvánvalóan a további munkaerőszervezés miatt keresnek, de emellett toborzási specialistának, bér- és TB-specialistának, illetve vízumspecialistának is lehet jelentkezni a régió egyik legnagyobb munkáltatójának ígérkező céghez.

Ezek közül a HR-igazgató posztja emelkedik ki, 5 év HR-menedzseri gyakorlatot írnak hozzá feltételként, munkanyelvként pedig angol vagy kínai ismeretét a folyékony magyartudás mellett. A kiválasztott feladata lesz többek között a magyar HR-rendszer kialakítása a vállalkozás működésének támogatására, a magyar HR-csapat létrehozása és a munkaerő megtartása. A toborzási specialistától 3 év tapasztalatot kérnek, előny a gyártásban szerzett tapasztalat, illetve technikusok vagy mérnökök toborzásában való jártasság. A munkanyelv ez esetben is a kínai vagy az angol, és itt is 3 év releváns szakmai tapasztalatot várnak el, ahogyan a bér- és TB-specialista esetében is. Vízumspecialistának ugyanakkor már egy éves szakmai tapasztalattal is lehet jelentkezni. Ő lesz az, aki meghívóleveleket ad majd ki a külföldi munkavállalóknak, illetve kezeli a vízumkérelmeket azon magyar alkalmazottak számára, akik Kínába utaznak. A közös elvárás minden pozíció esetében: pozitív gondolkodás, munkakedv, erős ellenálló képesség és alkalmazkodóképesség.

Megkérdeztünk egy munkaerő-közvetítéssel és fejvadászattal foglalkozó céget, vajon milyen fizetésekre lehet számítani egy ilyen kaliberű cég esetében ezen pozíciók kapcsán. Természetesen nem tudhatjuk, konkrétan mit ajánl majd a kínai gyár, a trendekből azonban lehet következtetéseket levonni. Nagy Judit, a Job-Center Személyzeti Tanácsadó Iroda ügyvezetője elmondta, mivel meglehetősen kevés szakmai tapasztalatot kérnek minden pozíció esetében, valószínűleg fiatal munkavállalókat toboroznak – nem kiemelt bérért.

A 30-as korosztály lehet a fő célcsoport, amely még rugalmasan tudja kezelni a multinacionális környezetet

 – fogalmazott a szakember. Meglátása szerint HR-esnek sokan jelentkeznek majd, hiszen sokan végeznek ilyen területen. Talán a vízumügyintéző lesz a legspeciálisabb munkakör.

– A HR-igazgató juttatások függvényében 800 ezer és 1,2 millió forint közötti nettó fizetésre számíthat, a többi állás nagyjából ugyanazon a bérszinten mozog. Vidéki városokban 350 és 550 ezer forint közötti nettó bérrel vesznek fel ezekbe az állásokba ilyen szakmai tapasztalattal munkavállalókat

 – árulta el Nagy Judit.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában