A torna gólkirályát is ők adták

2021.10.12. 10:31

Döntőt játszott a Déri futsalcsapata a szakképzési centrumok országos tornáján

Döntőt játszhatott a szakképzési centrumok országos futsaltornáján a Szegedi SZC Déri Miksa Műszaki Technikum csapata. A szegediek a döntőben is kiélezett csatát játszottak, végül büntetők után kaptak ki, így másodikként zártak.

V. P.

Fotó: DM

A 12 csapatot felvonultató országos döntőben a 2002. január 1. után született nappali tagozatos diákok vehettek részt. A szakképzési centrumok közötti országos döntőt 2020-ban nem tudták megrendezni, ezt pótolták be most a Mátészalkai Szakképzési Centrum által szervezett rendezvényen, melynek keretében a meccseket Nyírbátorban bonyolították le.

A dérisek a városi, majd a megyei selejtezőt is abszolválva jutottak el a döntőbe, majd a háromfős csoportból továbbjutva, a keresztjátékot is sikeresen teljesítve egészen a döntőig jutottak. Itt azonban 2-2-es rendes játékidőt követően büntetőkkel maradtak alul a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Szily Kálmán Technikum és Kollégium csapatával szemben.

Fotó: DM

– Kicserélődött a csapatunk ahhoz képest, akik kiharcolták a döntőbe jutást. Szerencsénk is volt, mert jó csoportba kerültünk és jó ágon mehettünk végig. A lényeg azon volt, hogy tudjunk egy jót játszani, ahogy jöttek a meccsek, úgy állt össze a csapatunk. Akadtak sima győzelmeink, de szoros meccseink is. A gyerekek nagyon élvezték, ők is azt mondták, egy komoly, színvonalas torna volt. Az a szívfájdalmam, hogy veretlenként másodikok lettünk – mondta a csapat felkészítő tanára, Bernát Péter, akinek munkáját kísérő tanárként Kovács János segítette.

A torna gólkirálya a Déri játékosa, Ábrahám-Fúrús Bence lett, aki számos értékes díjat is átvehetett a szervezőktől.

A csapat tagjai: Balogh Sándor, Rábik Szabolcs, Császár Roland, Szabó Richárd, Farkas Norbert, Turbucz Tamás, Temesvári Máté, Baucic Toni, Ábrahám-Fúrús Bence, Márton Ákos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában