Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 18°C Még több cikk.

150-en a legjobbak listáján

Hódmezővásárhely – A nagy port kavart első lista után tegnap a legmegbízhatóbb, munkájukat legjobban végző közmunkások nevét hozta nyilvánosságra a vásárhelyi önkormányzat. A város honlapján 150 név olvasható.
Újabb névsort hozott nyilvánosságra tegnap a vásárhelyi önkormányzat: most a jól teljesítő közcélú munkások listája került a város honlapjára. Megírtuk: több mint 300-an szerepelnek a weboldalra másfél hete felkerült első listán – ők azok, akik az önkormányzat szerint visszaéltek a szociális támogatásokkal. A második, 150 fős lista az Akiknek köszönettel és elismeréssel tartozunk címmel jelent meg, és a közlemény szerint a 370 közmunkás közül ők végzik a legmegbízhatóbban, legpontosabban feladatukat. A város ezzel szeretné elismerni munkájukat és köszönetet mondani nekik.

Munka közben a Kossuth téren. Szakács Sándor és Nagy Mihályné is örül, hogy dolgozhat. Fotó: Veréb Simon
Munka közben a Kossuth téren. Szakács Sándor és Nagy Mihályné is örül, hogy dolgozhat. Fotó: Veréb Simon


A listán szerepel a 39 éves, géplakatos végzettségű Szakács Sándor, aki 1994-ben került az utcára. – Nagyon rosszulesett, hogy elvesztettem az állásomat. Egy évig folyamatosan kerestem a munkát, de nem jártam sikerrel, így segélyt kaptam, majd később felajánlották a közmunkát. Persze hogy nem utasítottam vissza – magyarázta. Nem bánja, hogy nem a szakmájában dolgozik.

Lesz eredmény

Jövő héten lehet eredménye annak a vizsgálatnak, amit az első lista nyilvánosságra hozása miatt hivatalból indított Jóri András adatvédelmi biztos – kaptuk a tájékoztatást hivatalától. Az ombudsman többek között arra keresi a választ, hogyan biztosítja az önkormányzat az adatok naprakészségét, meddig tervezik a honlapon hagyni a listát. Lázár János az ombudsman levelére egyebek mellett azt válaszolta: a városházán kifüggesztett tájékoztatón olvasható, ha valaki jogtalanul veszi igénybe a támogatást, ezt a tényt várhatóan nyilvánosságra hozzák. A lista pedig a honlapon marad.

Kezdetben ugyan ismerősei, rokonai mondogatták neki, keressen másik munkát, de úgy gondolja: nem adja fel a biztos fizetést – havi 60 ezer forintot keres – a bizonytalanságért.
Sándor nem szégyelli, hogy közmunkás. Azt mondta, szeret dolgozni, és ez számít. Szinte már otthonának tekinti a Kossuth teret, mert évek óta ott kapálja, gyomlálja, locsolja a virágokat, tartja tisztán a parkot. Örül, hogy megbízható munkatársnak tartják, és felkerült a neve a legjobbak listájára.

– Én is benne vagyok a névsorban? – kérdezte meglepődve Nagy Mihályné, majd hozzátette: szólok a lányomnak, hogy keressen meg. Az 53 éves, 4 gyermekes édesanya 1998-ban lett munkanélküli. Takarítónőként dolgozott a városi kórházban, de konyhai kisegítő is volt a Cseresnyés kollégiumban.

– Egy évig kerestem én is a munkát, hiába. Nyolc általánost végeztem, szakmám nincs. Behívtak közmunkára, és elvállaltam. Mit szólt a családom hozzá? Az egyik lányom csak annyit mondott: „Végre van munkád!" – idézte fel az asszony. Egyébként ő is úgy gondolja: aki nem vállalja el a közmunkát, annak nincs szüksége pénzre, mert valahol dolgozik.

Olvasóink írták

40 hozzászólás
12
  • 40. szuszikla 2010. július 29. 17:48
    „Ha nem arra a sok s.zarságra költenék a pénz ami nélkül simán meglenne egy város, akkor talán
    már munka is lenne vásárhelyen. Gondolok itt hogy minek kell egy "terrorház". Na meg a kutya sem jön oda üdülni oda ahol még élményfürdő sincs, hiába van fullos uszoda. A szállodába milyen turistákat várnának? Talán arra az évi 3napra amikor az állattenyésztési napok vannak. Nem tartozok egyikk párthoz sem de abban az egyben igaza van VIKIkének, hogy AKTIV-TERMELŐ beruházásokra kellene csak költeni, és én még hozzátenném, hogy nem passziv marhaságokra /mondjuk ezt januárban benne volt a jobbik programtervében is/. Na a lényeg hogy a sok s.zarságokra szétszort pénzből már rég egy-két termelő gépgyárat is fel lehettt volna már húzni. Gondoljunk rá annak idején a porcelángyárat a vásárhelyiek huzták fel. És akkor a köumunkásokat is rendes munkára küldhetnék. Mindenki ismeri ugye a munkapénz-bumerángot: Egyre több elküldött ember-> Egyre kevesebb vásárló ember-> Egyre kevesebb eladás a termelőknek-> Egyre kevesebb dolgozó kell a termelésbe->Egyre több elküldött ember..............”
  • 39. skid 2010. július 21. 12:18
    „Nem baj, sok birka vásárhelyi! Remélem, Lázár mellé teszitek az X-et.”
  • 38. Én2 2010. július 21. 11:56
    „gáborkax- igazad van teljes mértékben, őneki nem számít senki csak az önös érdekei . Mit számít egy kismama ha dögre dolgozza magát ezen a meleg napokon és utána elpusztul. Ki törődik vele ő a törvények fölött álló pm.
    és mossa kezeit.”
  • 37. gáborkax 2010. július 21. 10:55
    „helyesbítve :a szégyenlistán”
  • 36. gáborkax 2010. július 21. 10:50
    „hát végig tanulmányoztam ezt a szép kis listát és megdöbbenve tapasztaltam hogy van rajta olyan hölgy akivel együtt jártunk terhesgondozásra és olyan is aki nem régen szült.
    kedves polgármester úr!ennyire szükség van a munkára hogy kisgyermekes nőkkel vagy kismamákkal végeztetné el??hol van ilyenkor a munkaügyi felügyelet?miért nem értesíti senki őket?aki hagyja hogy ezt tegyék vele az meg is érdemli.
    arra a következtetésre jutottam hogy nekem ettől az önkormányzattól inkább nem kell semmi XD
    mellesleg a dolgozók juttatásai mint például a ruhautalvány is az adózók pénzéből megy.és még elég sok minden.”
  • 35. Én2 2010. július 21. 09:36
    „Többször írtam már, hogy nagy felelősség van az önkorm. dolgozókon elősorban amiért nem néznek utána semminek, hiszen a feneküket fel kellene emelni, nem s zólva arrról ha tévednek mossák kezeiket semmi bajuk nem lesz. nem”
  • 34. jotty 2010. július 20. 13:07
    „Az egyik ismerősömék (ahol anyuka szoptatja a 9 hónapos kislányt ),anyagi problémák miatt úgy döntöttek, hogy apuka veszi igénybe a gyedet. Apukának is meg szűnőben volt az állása és anyagilag így jártak jobban. Anyuka kért szociális segélyt és tisztában volt vele, hogy kiközvetíthetik közmunkára. Nem is zárkózott el a munka elől, csak annyit kért. hogy szeptemberig ne közvetítsék ki, mert a nagyobbik gyermekét akkortól veszik fel óvodába. Persze mindenre rá bólintottak, majd a múlthét pénteken kapott egy ajánlott levelet, melyet nem vehetett át mert elírták a nevét.Persze a levélre az lett ráírva, hogy a címzett nem található. Telefonálgatni kezdett és kiderült, hogy kiközvetítették közcélú munkára, de az ügyintéző aki küldte a levelet az csak hétfőnként dolgozik. Hétfőn megkereste az ügyintézőt,akinek fogalma sem volt, hogy hogyan írhatták el a nevet,de sajnos nem tud mit csinálni, ha az ismerősöm nem fogadja el a munkát, akkor megvonják a segélyt. Ez egyértelmű, de Ő kérte, hogy ha lehetséges, szeptemberig ne közvetítsék ki, mert szoptat. Erre az volt a válasz : Oldja meg, másnak is van gyereke. Persze nagy ívben le....ták, hogy Ő nem zárkózott el a munka elől, csak vannak fennakadások. Aztán meg teszik fel a szégyen listára és köpködik, hogy nem fogadta el a munkát ,mert az büdös, hol ott senkinek sincs fogalma arról, hogy ha Ő nem telefonál utána, akkor nem is fogja tudni, hogy kiközvetítették. Engem 5 hónapos terhesen közvetítettek ki közcélú munkára és hiába mondtam, hogy kismama vagyok nem foglalkoztak vele.Az élelmiszer csomagról is úgy szereztem tudomást, hogy kapunk, hogy a barátnőm megkérdezte kaptam-e levelet. Mikor felhívtam a népjóléti irodát, akkor mondták, hogy igen kapunk de nem tudják miért nem kaptam levelet. 3 nap múlva megérkezett a levél.Aztán meg mehetek Én is a listára, hogy nem voltam képes átvenni a csomagot.Hol itt az Emberség kérem? Hol élünk? Olvasgatom a hozzászólásokat, de tenni semmit nem teszünk ez ellen. Majd megint jönnek a pm.választások és MI mint a birkák, húzogatjuk a kis x-eket Lázár úr neve mellé. Hát akkor MEG IS ÉRDEMELJÜK A SORSUNKAT !!!!”
  • 33. Én2 2010. július 20. 12:16
    „Azt mondja a pm., hogy törvényt sért aki a segéylezettek között nem jelentette be a pontos címét, és akkor Ő nem sért törvényt amikor az ombucman megállapítását teljesen semmibe véve nem veszi le a megalázottak listáját az internetről. Ja Ő a törvények fölött áll de csak ő.”
  • 32. aggodo 2010. július 19. 18:04
    „Ha valaki segelyre kerul,mert leadtak a munkahelyerol,nincs benn megalazo.Ez sajnos megtortenik,kulonosen a mai rossz vilaggazdasagi helyzetben.Az illeto elotte dolgozott,tehat adofizeto volt,.vagyis sajat maga elolegezte meg maganak a segelyt.Ezert kotelezo az illetonek bizonyos idotartamig fizetni .Az viszont nem jogos,hogy az illeto nem dolgozott korabban,es odamegy segelyert es elkezdik folyositani neki,ugyanannyi diotartamra,mint aki jogosan erdemelte a korabbi munkaviszonyai alapjan.Tehat,szerintem az Onkromanyzat felelossege az,hogy amikor valaki segelyert folyamodik,nem nez utana,hogy jogos-e vagy nem,hanem elkezdi folyositani azt.Ha rajottek,hogy jogtalanul vette fel valaki a segelyt,akkor kotelezni kell arra,hogy visszefizesse,mert ez a rend. De,ha egy olyan listat hoznak nyilvanossagra,amiben az szerepel,hogy az illetok nem vettek fel ,amit kiutaltak neki,az csak dicseret az illetokre nezve,nem pedig megrovas es megszegyeites,mint aminekeleg butan szantak. Azokat az ugyintezoket is fel kell listazni es nyilvanos listan az ujsagban lehozni,akik a munkajakat nem pontosan,nem naprakeszen,nem a segelyezesi torvenynek megfeleloen vegeztek es ezzel megkarositottak az adofizetoket es a jogosan segelyre varokat.”
  • 31. biboo 2010. július 19. 13:14
    „Csatlakozom az előttem szólóhoz: ebben a kontextusban még a dicsőségtáblán való szereplés is felér egy jól irányzott pofonnal!”
  • 30. c3po 2010. július 19. 13:02
    „Ezzel elérik, hogy még kevesebben igényeljenek segélyt, függetlenül a rászorultságtól!
    Én azon szerencsések közözé tartozom, akinek jelenleg van munkája, de mindannyian kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy átmenetileg segélyért kellene folyamodi. Ez már önmagában is elég megalázó.....
    Ha ilyen esetben nem akarom, hogy nyilvánosságra kerüljön, hogy munkanélküli lettem, -ami szerintem nem közérdekű adat, és nem tartozik a szomszédra ismerősre, óvónőre, stb.- akkor inkább nem is mennék segélyért!
    Ha van rajtam sapka, ha nincs, akkor is mindenkinek a tudtára hozzák, hogy munkanélküli vagyok...... Aki ezt megalázónak tartja, az inkább nem igényel segélyt bármennyire is rászorulna. Az ilyenek inkább a feketegazdaságot fogják erősíteni, amibe egy idióta lista kényszeríti majd bele őket. Én speciel szégyellném, ha a segélyezettek közt szerepelnék akár az un. "disőség listán" Szerintem ez sokaknak nem dicsőség, inkább megalázó!!!”
  • 29. biboo 2010. július 19. 11:12
    „A keleti kényúr omnipotens; bármit megtehet: lesújthatja, de fel is emelheti alattvalóit. Ha úri jókedve úgy tartja, ökölcsapást mér a szegényekre; ám néha úgy érzi: meg kellene simogatnia néhány nyomorult buksi fejét.
    Megteszi ezt is; hadd lássa mindenki, hogy milyen méltányos, milyen nagylelkű a kegyelmes úr!
    Szép kis demokrácia, mondhatom!”
  • 28. Én2 2010. július 19. 09:09
    „hecsedi- ez nem tetszés kérdése ezek tények, méghozzá valóságos tények mi a francról írsz Te.Nem tetszik az igazság ami a szegények életét még nehezebbé teszi. Neked a gazdagok mellett a helyed, jó neked.”
  • 27. keiner 2010. július 19. 07:40
    „Annyit még az adatokhoz:
    MINDEN embernek, aki valamélyik listán van, a házat, , lakohélyet meglehet nészni mai idöben, Googlemaps a büvös szó.”
  • 26. aggodo 2010. július 19. 03:02
    „Vedocipo,munkaruha,munkakesztyu,sot evszaknak megfelelo vedoital biztositasa a kotelessege a munkaltatonak. Ezeknek az elmulesztasa miatti balaset anyagi kovetkezmenyei is a munkaltatot terhelik.Sot bizonyos homersekleteknel kotelezo hazakuldeni az embereket.”
  • 25. hecsedli 2010. július 18. 20:33
    „én2 főnököd megmondta akinek nem tetszik el lehet menni fogadj már neki szót”
  • 24. keiner 2010. július 18. 12:58
    „23.bubuska73, itt a link, ez pdf.
    http://data.hodmezovasarhely.hu/docs/hirek/varosi_hir/koszonet-es-elismeres.pdf”
  • 23. bubuska73 2010. július 18. 12:34
    „Bezzeg a luxus adót eltörölték.Ez volt az egyetlen ami nem a szegényeket sújtotta.
    22. hozzászólás horselaugh:
    Igazad van de én csak nevet és születési dátumot láttam,lakcímet nem!Viszont megnézhetjük este a Naplóban.”
  • 22. horselaugh 2010. július 18. 10:45
    „A polgármester csak döngeti a mellét,hogy mennyi embernek biztosít munkát,csak közben azt felejti el,hogy pár hónapra szóló munkaszerződés nem megoldás.Munkahelyeket kellene teremteni.Sajnos nagyon sok embernek ez is megoldás,de meddig,két-három hónapig.De ezután is kell közüzemi számlákat fizetni,enni.Pesze elvállalján a közmunkát,mert élni kell.
    A másik,hogy a büszkeség listán szereplők személyes adatai vannak közzétéve,névvel,lakcímmel,születési dátummal.Nem értek hozzá,de ez szerintem személyiségi jogokat sértl.Ilyen adatok nyilvánosságra hozása terepet nyújt a sárdobálásnak.Ráadásul a lista alapján olyanokra is "büszke" a város,akiknek a munkájával nagyon nincsennek megelégedve.”
  • 21. Én2 2010. július 18. 09:04
    „Nem ilyen demokráciát akartunk amiben semmibe nézik, megalázzák , lenézik,kihasználják,becsapják, kizsigerelik az embereket.
    Mi a francért nem akarunk ezen változtatni elhisszük a sok hazugságot évről-évre amit hazudnak, milyen emberek lettünk, v. megtört a szegénység.
    Lázár a szegénységről akar vitatkozni, mit tud ő róla, nem vitatkozni kell hanem megszüntetni hagyni jól élni az embereket ha már ők dőzsölnek.
    Minek a közt. elnöknek ennyi adomány meg két titkár, minek neki a titkár ezt a fidesz azért csinálja , hogy Smithnek és utánna Orbánnak meglegyenek ezek. Felháborító! ezek megszorítások?”
40 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gémes Lajos szakmája megszállottja

Mindszent - Megszállottja szakmájának a mindszenti szobafestő-mázoló. Gémes Lajos ezt hiányolja a… Tovább olvasom