Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Építik a karácsonyi vásárt Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Hamarosan karácsonyi díszbe borul Vásárhely központja – már áll a város fenyőfája a Kossuth téren, és építik a vásári bódékat. Az árusok jövő péntektől várják a vásárlókat, ahogy a jégpálya is december 5-én nyit.
A lámpaoszlopokra és az épületekre a napokban felkerültek az ünnepi díszkivilágítás égősorai, a Kossuth tér fősétányának közepén áll Vásárhely nagy fenyőfája, és a karácsonyi vásár pavilonjainak telepítését is elkezdték – tudtuk meg Ékes Józseftől, a városfejlesztési és üzemeltetési iroda csoportvezetőjétől. Mobil szemeteseket és kerékpártárolókat is kihelyeznek. A munka teljes gőzzel folyik, a hétvégén várhatóan mindennel elkészülnek. Az eredeti tervekkel ellentétben a szabadtéri, ingyenesen használható műjégpálya és a karácsonyi vásár nem december 6-án, hanem egy nappal korábban startol, péntek délután 5 órakor lesz az ünnepélyes megnyitó. A vásárban a hagyományos vendéglátó-pavilonok között „ingázva" ehetünk majd kürtőskalácsot, hot dogot, péklángost, és leöblíthetjük mindezt forró teával, forralt borral. A vásározók – tizenöten lesznek – kínálatában széles lesz a paletta. Kézművestermékek, zsűrizett népművészeti fa- és gyékénytárgyak, karácsonyi díszek, díszüveges borok, adventi koszorúk, gyógyászati eszközök, üvegdíszek és különleges édességek között válogathatunk – mondta el Pacskó Noémi, a Petőfi Sándor Művelődési Központ megbízott vezetője.

Megkezdték a karácsonyi vásár pavilonjainak felállítását a Kossuth téren Fotó: Tésik Attila
Megkezdték a karácsonyi vásár pavilonjainak felállítását a Kossuth téren.
Fotó: Tésik Attila

A jégpálya negyedik éve várja a vásárhelyieket. A karácsonyi vásárral egy időben nyit, és az első napot követően délelőtt 10 órától este 8-ig. A látogatók a Kossuth téren december 24-éig szerezhetik be az ajándékokat, azt követően a szilveszterhez, az óév búcsúztatásához, az új esztendő köszöntéséhez kapcsolódó termékeket vásárolhatnak.

Szegeden megnyílt a vásár

A megyeszékhelyen már tegnap megnyílt a hagyományos karácsonyi vásár. Az érdeklődőket három helyszínen, a Széchenyi, a Dugonics és a Dóm téren várják.

Olvasóink írták

  • 8. eperjesigyorgyne 2008. december 03. 17:42
    „eperjesi gyorgyne vasarhely éva u 5 2em 5.draga a jegppalya is.”
  • 7. vadlab 2008. december 03. 17:23
    „Jó ez így!”
  • 6. Én2 2008. december 01. 15:30
    „Már halottak napja előtt ki voltak téve az üzletekbe a karácsonyi díszek. Gusztustalannak tartottam.Nem kell ezzel annyira sietni.”
  • 5. zolcsi44 2008. december 01. 14:37
    „Ezek a nagy bazi kirakodo vásárokrol mindig a romai császárok szövege jut eszembe, hogy " A NÉPNEK KENYERET ÉS CIRKUSZT".
    Hát megkepjuk mi is KENYÉR NINCS illetve egyre kevesebb, CIRKUSZ annál több.
    HÁT EZT AKARTÁTOK???”
  • 4. harcitomi 2008. december 01. 13:05
    „Bőven időben van még a vásár. Én például tök hülyeségnek tartom, hogy már november közepén egy csomó helyen karácsonyi ,,feeling" van a boltokban.
    Persze ízlések és pofonok...”
  • 3. JB007 2008. november 30. 20:19
    „Ha azért kezdődik később a karácsonyi esztelen parádé, hogy olcsóbb legyen, akkor ezzel mi a baj? Szerintem még logikus is. Szerintem.”
  • 2. Én2 2008. november 30. 14:15
    „Ki van már világítva a Kossuth tér egészen a Zsoldos utcáig, hogy világosba tudjon hazamenni városunk atyja
    Bezzeg a többi utca olyan sötét, de nem baj azon nem ő jár.”
  • 1. Írástudatlan-Tdi. 2008. november 30. 10:24
    „Jó hogy eszébe jutott városunk szemefényének! Már az órszág 90%-án megnyílt a karácsonyi vásár és ünnepi kivilágításban vannak azok a városok. Valószínűen annak tudható be ez a késés hogy minél kevesebbe kerűljön! Begyűrűztették már városunk vezetői a Karácsonyba is a gazdasági válságot. De végül is ami késik az nem múlik!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Enyhítették az ítéletet a vásárhelyi pofon ügyében

Hódmezővásárhely - Halált okozó testi sértés miatt 4 év börtönre ítélte a Csongrád Megyei Bíróság… Tovább olvasom