Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Házasodna a gazda: Bence és Melinda csókja

Hódmezővásárhely - A holdfényes vacsora, a tiszai levegő és a bor sem hozta közelebb egymáshoz Dorinát és Bencét. A gazda döntött: Melindát választotta.
Bence gazda ezúttal is lányregénybe illő helyszínt választott esti randevújához. A holdfényes vízparti vacsorára azonban nem Melindát, hanem a korábban mellőzött Dorinát vitte magával. Az este igencsak fülledt hangulatúra sikerült. A romantikus helyszín, a bor, a tiszai levegő hamar feloldotta a gátlásokat. Dorina nyíltan beszélt testi-lelki vágyairól, szerelemről, tervekről, családalapításról, de a fiatal gazda iránt érzett fizikai vonzalomáról is. Bence azonban élesen elhatárolódott attól, hogy intimebb viszonyba kerüljön a lánnyal. Úgy vélte, hogy bár a vonzalom kölcsönös, Melindával szemben nem lenne tisztességes, ha bármi történne közöttük. Az est végén a vásárhelyi gazda egy lovas karkötőt adott a lánynak emlékül.

A gazda döntött: Melindát választotta.
Bence gazda döntött: Melindát választotta.

Bencének másnap viszont választania kellett. A döntés napján Lilu is meglátogatta a Kucsora tanyát. A műsorvezetőnek mindkét lány bevallotta, szerelmes Bencébe, ugyanakkor a gazda is beismerte, neki sem lesz könnyű a választás. Míg Melinda igazi végzet asszonya, a titokzatos nő, akit meg kell hódítania, addig Dorina a stabilitás, egy szerető család megteremtője lehetne számára.

Bence gazda végül döntött. Melindát választotta. Dorina könnyek közt, hagyta el a hódmezővásárhelyi tanyát, csak a vacsorán kapott ékszert hagyva maga után. A magukra maradt szerelmesek az első csók elcsattanta után, elhatározták, hogy egy velencei kiruccanással kezdik meg közös jövőjüket.

Olvasóink írták

  • 7. DMagóg 2012. december 02. 12:52
    „Ezért a ....., ugye, nem Bátyai Edina a felelős? Na, jó! Ezt nem is tányéron tálalják! Hígfolyós is, többen is látják!”
  • 6. nádiposzáta 2012. december 02. 05:50
    „Van aki elhiszi hogy a városi lány csak tanyasi férfit kap ahol állatok legyek trágya por sár gumicsizma távol a kényelemtől lehet csak romantikázni ,,,városi lány erre vágyott ,nevetséges.Fiatalemberben lát valami jó pénzes zsákot ,no meg a média azt sem elhanyagolható.Az sem igaz hogy ez a talpra esett fiatalember csak a médián keresztül tud nősüni ,,egyáltalán tudja a lány múltját ???Tudjuk az rtl tv milyen személyeket sztárol ott volt a való világ , tele volt k.jnőkkel,szinte a médián keresztül országos ismeretséget kapjanak ez által az anyagiakban ki emelkednek.”
  • 5. bölcsleo 2012. december 01. 22:13
    „hahahaha.......”
  • 4. sanya6471 2012. november 29. 17:19
    „Ezek és hasonló sorozatok a közvélemény kutatások szerint igencsak megkönnyítik az emberek hányását. TB.-nek kéne támogatni.”
  • 3. booo 2012. november 29. 15:43
    „2. Fri - Kiakadnál ha megnéznéd a nézettségi statisztikákat, igenis sokan nézik ezt a műsort is csakúgy mint az ehhez hasonló nyálcsorgató brazil szappanoperákat. Sőt! Sokan függőségben szenvednek, sorozatfüggők!
    Nekem is az a véleményem hogy elég nagy baj lehet az emberekkel hogy az ilyen (és hasonló) műsorokat egyáltalán nézik! Az biztos hogy nem vagyunk egyformák.”
  • 2. Fri 2012. november 29. 13:15
    „Nem hinném, hogy nagy lenne a nézettsége, hisz mindenki tudja már, hogy ezek nagy nagy kamu kapcsolatok, érzelmek stb. A szereplők kapnak egy kis jussot és érte bohóckodnak a képernyőn ! Nem hiszem, hogy bárkit is komolyan megérint ! Nem lehetne jobb , értékesebb műsorokra költani a pénzt ???”
  • 1. grafika88 2012. november 29. 12:36
    „Ilyen gagyi műsorra van igény ?? Szánalmas egy műsor lehet.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hódmezővásárhely a nagy adósok toplistáján

A második legnagyobb egy főre jutó kötelezettségvállalással rendelkező város Hódmezővásárhely (457 ezer forint), összadóssága 21,3 milliárd forint. Tovább olvasom