Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Nem ismeri a nyitott asztalt az új kassza

Hódmezővásárhely - Nem volt könnyű menet, de az elsők között vásárolta meg és köttette be új online pénztárgépét a vásárhelyi Halászcsárda tulajdonosa, Basits Józsefné. Egy gond van: az új kassza nem ismeri a vendéglátásban alkalmazott nyitott asztal fogalmát, a rendeléseket a pénztárgép mellett, papíron vezetik.
Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

– A vendéglátásban a nyitott asztal fogalma azt jelenti, hogy addig nyitva tartják a vendég számláját, amíg azt nem mondja, fizet – magyarázta Basits Józsefné, a vásárhelyi Halászcsárda tulajdonosa. – Ez a gyakorlatban a következőképpen nézett ki eddig: a vendég leült az 1-es asztalhoz, a pincér megkérdezte, mit iszik, majd beütötte az ital árát. Amíg az ételrendelésre várt, egy másik asztalhoz újonnan érkező vendégtől is felvehette a rendelést, majd visszament az elsőhöz azért, hogy a kiválasztott ételek után érdeklődjön. Utána ezeknek az árát is beütötte a gépbe.

Az összes helyen mindaddig nyitva maradt az „asztal", amíg a vendég azt nem mondta, kéri a számlát. Ekkor a régi pénztárgép összeadta a rendeléseket.

Basits Józsefné azért magyarázta el a nyitott asztal fogalmát, mivel az új online kasszákkal ezt nem lehet megcsinálni. Nála már üzemel a NAV által előírt pénztárgép, amely mindent lát, csak éppen erre a vendéglátásban alapvető feladatra nem képes. Most azt csinálják, hogy minden asztal rendelését kézzel felírják egy papírra, összeadják, és ezt a végösszeget ütik be a kasszába.

Bár működik Basits Józsefné új pénztárgépe, a vendéglátásban alapvető feladatra képtelen. Fotó: Frank Yvette
Bár működik Basits Józsefné új pénztárgépe, a vendéglátásban alapvető feladatra képtelen. Fotó: Frank Yvette

– Hogy később milyen megoldás születik erre a problémára – folytatta a vendéglős –, nem tudni: a mai információk szerint egy félmillió forintba kerülő programot kellene megvásárolni. Szerintem azok a vállalkozótársaim, akik biztosra mentek, és a legdrágább gépet rendelték meg, feltételezve, hogy a masinák a nyitott asztalt is tudják, meg fognak lepődni.
Basits Józsefné megosztotta velünk a pénztárgép beszerzésének történetét is.

 Kasszasaga

A bekötés első határideje 2013 áprilisa volt, majd júniusra, júliusra, később szeptemberre tolódott. Ám a szeptemberi határidő után sem bírságolt a NAV, ha a kereskedő legalább a bekötéshez szükséges kódot már megigényelte, októbertől pedig már rendelkezett a pénztárgép megrendeléséről szóló szerződéssel, és befizette a 30 ezer forintos előleget. A legutolsó dátum december 31.

– Amikor közeledett a megrendelés legutolsó, szeptember 30-i határideje, szembesültem azzal, hogy az ajánlott berendezések egyike sem tudja a „nyitottasztal-kezelést". Kérdezősködni kezdtem a NAV-nál, a kamaránál, a Kisosznál, végül a CSMKIK javaslatára rendeltem meg az internetről a Flexy Euro-150-est, bruttó 162 ezer 560 forintért, beletörődve, hogy kézzel kell majd vezetni a rendeléseket. Azért internetről, mivel a vásárhelyi pénztárgépszerviznél még az utcán is álltak a vállalkozók, nem tudtak az én regisztrációmmal foglalkozni. Amikor megjött a gép, külön procedúra volt, hogyan küldjék el Vásárhelyre. Végül a vásárhelyi szerviz szakembere, Kun Mihály üzemelte be, ami eltartott pár napig: ő is ekkor ismerkedett a berendezéssel.

A Halászcsárdában december 17. óta működik az online kassza, mára megszokták. Úgy tudják, amikor a kis sárga lámpa villogni kezd a ketyerén, akkor éppen az ő számaikat nézegeti a NAV a messzi távolból.

* * *

Mi lesz újévkor?


Munkatársunk az év első napján megnézi az ünnepnapon is üzemelő benzinkutakat, gyógyszertárakat, kisboltokat, kinyitottak-e pénztárgép híján. Január 1-jén ugyanis már szabálysértést követ el az, akinél nem működik az online kassza. De talán nem eszik ennyire forrón a kását: a NAV-tól származó, a sajtóban megjelent információk szerint a hatóság emberei ellenőrzéskor az eset összes körülményét áttekintik majd. Megvizsgálják például, hogy az érintett vállalkozó milyen lépéseket tett a készülék beszerzéséért. A revizor dönthet úgy, hogy csak figyelmezteti a mulasztót, vagy büntetést helyez kilátásba, esetleg valamekkora pénzösszeg befizetését írja elő. Az üzlet bezárása csak a legvégső esetben kerülhet szóba. Tegnapi hír, hogy az 50 ezer forintos állami támogatást azok a vállalkozók is igénybe vehetik, akik csak jövőre üzemelik be a kasszájukat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Igazságról, jóságról – bábokkal

Értelmi sérült gyerekekkel foglalkoznak, munka után, esténként bábokat készítenek, mesejátékokat tanulnak a vásárhelyi Kócbabák Bábszínház tagjai. Tovább olvasom