Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Vagina reflektorfényben

JEGYZET - "A Magyar Családtudományi Társaság már születése pillanatában közröhej tárgya lett."
Hallottak már a Vagina Monológokról? Eva Ensler nagy sikerű színdarabjáról, melyet több mint 20 országban játszanak hatalmas sikerrel évek óta, köztük Magyarországon, Kínában és Törökországban is? Március 6-án a V-napon, Brüsszelben állítják színpadra a híres, egyesek szerint hírhedt, darabot. Az előadás az Európai Parlamentben kerül színre, és képviselőnők játsszák a szerepeket. A hír február 25-én látott napvilágot, ugyanakkor, amikor a Népszabadság a Magyar Családtudományi Társaság létrejöttéről tájékoztatott. A média visszhangnak köszönhetően már egy héttel az előadás előtt nem lehetett jegyet kapni a Vagina Monológokra, miközben itthon minden sajtóorgánum a MCST körül kavart, vagy kavarodott port próbálta kiprüszkölni a szájából. Viharos hét volt ez mindkét fél számára. A Családtudományi Társaság magyarázkodott és "radírozott" a média pedig, amit egyébként eredetileg botrányosan primitívnek, hazugnak, károsnak és kultúraellenesnek bélyegzett a Magyar Családtudományi Társaság, kérdezett és elemzett. Egy biztos, bonyolult lehetett kikeveredni ebből az óvodás "mi nem is úgy gondoltuk" helyzetből. Persze, kaptunk rá magyarázatot, hogy akkor mégis miképpen gondolták.

Ők a családot kutatják majd, azt, hogy hogyan lehetne a 21. század erkölcsileg szétzilált világában megmenteni e társadalmi intézményt.
Elgondolkodtató kérdés, hogy egyáltalán meg kell-e menteni, vagy a társadalmi átalakulás természetes része a családok átalakulása is? Erről valószínűleg könyvek sorozatát lehetne írni. Nyilván oda kell figyelni a család egységére, hisz az egészséges fejlődés elengedhetetlen része a szilárd háttér, az apa és az anya feltétlen szeretete és összetartása. De apa és anya, akkor is apa és anya marad, ha nem házasodtak össze. Nekem legalábbis nem rémlik, hogy a születő gyermek házassági anyakönyvi kivonatot követelne az élet kapujában. A család egysége nem ezen múlik és nem is azon, hogy anya vagy apa hány embert engedett be a hálószobájába, mielőtt gyermeknemzésbe fogott volna. Ez kérem tisztelettel mindenkinek a magánügye.

Most már így nyilatkozik a Magyar Családtudományi Társaság is. Pedig komoly véleményt fogalmaztak meg korábban, például a médiával kapcsolatban is. – Botrányosan primitív, hazug, káros és kultúraellenes. A testi–lelki egészséget ajánló produktív életpálya, a felelősségteljes párkapcsolatok és a majdani házasságra történő felkészítés helyett egy éjszakás kalandokra, szingli, mingli, biszexuális és poligám életmódra buzdítanak, miközben a hűséget és a házasságot elavultnak, egészségtelennek, sőt néha nevetségesnek tüntetik fel. Az egyetlen nemi társra való törekvés pedig fel sem merül a palettájukon. Teszik mindezt büntetlenül a huszonegyedik század Európájában és így hazánkban is – írták.

Azt, hogy hogyan és mi célból kerülhetett ki a honlapjukra az első változat, homály fedi. Szörnyű félreértés történt, ez nyilvánvaló. Valószínűleg, nem arról van szó, hogy az Alaptörvényre reflektáltak és nem is arról, hogy ettől stabil kormánypárti támogatást esetleg komoly mennyiségű csurranó–cseppenő pénzeket reméltek. És valószínűleg nem is a közfelháborodás miatt szedték le azonnal az iratot és kezdtek el magyarázkodni. A helyzet az, hogy a Magyar Családtudományi Társaság már születése pillanatában közröhej tárgya lett. Szomorú, és az is szomorú, hogy fél évszázaddal a szexuális forradalom után a házasság előtti szex és a melegek közötti kapcsolat még mindig főétel a menün. Miért? Miért nem hagyhatunk mindenkit békén, a társadalomra, embertársainkra nem veszélyes keretek között? Van mire felhívni a figyelmet, ez igaz, de maradjon mindenkinek magánügye a nemi és családi élete, amíg abban nem bántalmaznak senkit. Vagy beszéljünk róla, de ítélkezés nélkül és főleg büntetlenül, ahogy az Európai parlamenti képviselőnőkön keresztül Eva Ensler is megteszi a Vagina Monológokkal. Mert a demokráciában állítólag szólás és érzelmi szabadság is van.

Olvasóink írták

  • 4. klj-54 2012. március 14. 13:58
    „@3. LukSzkaivoker
    Nem akarlak megsérteni,de amit írtál az vicc. :(”
  • 3. LukSzkaivoker 2012. március 09. 17:24
    „1. Gondolom viccből kérdezted, de ráfáztál, mert itt a kimerítő válaszom :)
    A szó szoros értelmében nézve - hiszen a demokrácia népuralmat jelent - a világon sehol sincs demokrácia, így nálunk sincs. Bár szabadon választhatsz, a választásoknak nincs jelentősége a többségre nézve. Az ellenzéki képviselők nem a többség érdekeit szolgálják, hanem a nyertes párt lejáratására törekednek. A kormánypárti képviselők nem az őket megválasztók érdekeit képviselik, hanem pártkatonákhoz hűen azt csinálják amit mond nekik a pártvezetés.
    A kormány pedig az uralkodó elit érdekei szerint cselekszik. Az uralkodó "elit" pedig - mint mindig mióta világ a világ - a leggazdagabb, leggátlástalanabb és legszűkebb réteg. Őket a top milliárdosok között kell keresni. (Népszerű szóval élve az "oligarchák".)”
  • 2. Trollmacsi 2012. március 07. 09:49
    „word”
  • 1. klj-54 2012. március 06. 14:35
    „Itt valóban demokrácia van?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vészhelyzet

"Egyszer ugyanis minden cérna szakad. A háziorvos feladja praxisát, és nem lesz, aki átvegye helyette." Tovább olvasom