Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Jó hír: végre csökken a munkanélküliek száma!

Bács-Kiskun megyében áprilisban 31.049 álláskeresőt tartottak nyilván, 3.985 fővel kevesebbet, mint egy évvel korábban - közölte Zombor Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal megbízott főigazgatója.
A megye valamennyi munkaerő-piaci körzetében csökkent a munka nélkül lévők száma az előző év azonos időszakához viszonyítva - mondta a megbízott főigazgató.

Zombor Attila tájékoztatása szerint Bács-Kiskun megyében áprilisban 13,5 százalék volt a nyilvántartott álláskeresők aránya.

A megye települései között jelentős különbségek vannak: kiemelkedően magas az álláskeresők aránya Jánoshalma (26,3 százalék), Bácsalmás (16,8 százalék) és Kunszentmiklós (16 százalék) körzetében. Az álláskeresők aránya Kiskunfélegyháza (11 százalék), Tiszakécske (11,3 százalék) és Kecskemét (11,9 százalék) társégében a legalacsonyabb.

A nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma 3.382 fő volt 2012 áprilisában, ami 9,2 százalékos (344 fő) csökkenést mutat az egy hónappal korábbi állapothoz viszonyítva, viszont az egy évvel korábbi állapothoz képest 5,4 százalékos emelkedés tapasztalható.

A nyilvántartott álláskeresők 25,3 százaléka (7.840 fő) már több mint egy éve nem talál megfelelő munkalehetőséget.

A megyében nyilvántartott álláskeresők 39,3 százaléka legfeljebb 8 osztályt végzett, 33,1 százaléka szakmunkás végzettséggel rendelkezik, 22,9 százaléka érettségizett, míg a diplomás álláskeresők aránya 4,7 százalék volt.

Április végén a nyilvántartott álláskeresők 10,7 százaléka álláskeresési járadékot, 1,4 százaléka álláskeresési segélyt, 32,9 százaléka foglakozást helyettesítő támogatást kapott.

Kollár Péter, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának az igazgatója beszámolt arról az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló, a hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságát javító programról, melyre országos szinten 86 milliárd forint áll rendelkezésre. A projekt 2011. május 1-én indult és 2015. április 30-val zárul.

A munkaügyi központ igazgatója kiemelte: Bács-Kiskun megyében ebből az összegből 6 milliárd forint összegben valósulhatnak meg támogatások.

A hátrányos helyzetű regisztrált álláskeresők célcsoportjába többek mellett az alacsony iskolai végzettségűek, a pályakezdők illetve 25. év alatti fiatalok, az 50 év felettiek, a GYES-ről visszatérők és a legalább 3 hónapja regisztrált álláskeresők tartoznak.

Kollár Péter sikeresnek értékelte e programot, mert 2012. április 30-ig a 4 éves periódusra tervezett 6305 főből már 3.115-öt sikerült bevonni, akik közül 1.879 fő bérjellegű támogatásban részesült, valamint 1.239 fő képzésben vett részt, akik közül 171 fő már sikeresen végzett a különböző tanfolyamokon.

Olvasóink írták

  • 2. quaker 2012. május 30. 12:58
    „A nyilvántartott álláskeresők száma lehet, hogy csökkent, ami nem egyenlő a munkanélküliek valós számával.”
  • 1. spiler 2012. május 30. 07:28
    „ez csal számokkal való trükközés...csak körül kell nézni a környezetünkben, nincs több dolgozó ember
    ...TALÁN CSAK HAZUDNAK,nert ha igy van akkor lehet engedni a szociális présen”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Politikai szál az évszázad számlabotrányában?

Megkezdődött a Kecskeméti Törvényszéken kedden annak a 32 vádlottnak a pere, akik csaknem… Tovább olvasom