Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Tanyákra specializálódott a két fiatal betörő

Két 16 éves kecskeméti fiatal tört be még 2013 tavaszán két alsószéktói tanyába. Fém anyagokat, egy kerékpárt, egy fejszét, két baltát, két fűrészt, húsz méter hosszabbítót és egy zsák ruhaneműt loptak.
A gyanú szerint két ingatlanba törtek be 2013 tavaszán azok a fiatalok, akik ellen vádemelési javaslattal zárult a nyomozás.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen személyek 2013 februárjában és márciusában Kecskeméten két alsószéktói tanyába törtek be, ahonnan fém anyagokat, egy kerékpárt, egy fejszét, két baltát, két fűrészt, húsz méter hosszabbítót és egy zsák ruhaneműt tulajdonítottak el.

Fotó: Police.hu
Fotó: Police.hu

A nyomozás során kiderült, hogy a két bűncselekményt ugyanaz az a kettő személy, két 16 éves kecskeméti fiatal követte el.

- A fiatalokat a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2014. február 18-án a nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kecskeméti Járási Ügyészségnek küldi meg - mondta Hürkecz Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyolcan maradtak versenyben a KEFO Hangja címért

A válogatóból bejutott 10 főiskolás versenyző a "nagy kedvenc" kategóriában mutatta be szabadon… Tovább olvasom