Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Az első képek a Vesta aszteroidáról

Három és fél évig tartó utazást követően elkészítette az első felvételeit a Vesta aszteroidáról az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Dawn nevű űrszondája.
Az 530 kilométeres égitestről 1,2 millió kilométeres távolságból készített felvételeket a szerkezet német tudósok által épített kamerarendszere - tudatta a Max Planck Intézetnek a naprendszer kutatásával foglalkozó részlege.

A képek azonban nem sokat mutatnak az aszteroidából, pusztán világos foltként ábrázolják a Vestát. A repülés e korai szakaszában a felvételek elsősorban a navigációt segítik - mutatott rá a németországi Lindauban működő intézet.

Amikor a szonda idén júliusban eléri az égitestet, már magas felbontású felvételek készülhetnek a kisbolygó felszínéről. Eddig a Hubble űrteleszkópnak volt a legjobb rálátása a Vestára, amelynek déli féltekén egy óriási kráter tátong.

Az aszteroida a Földtől mintegy 280 millió kilométerre, az úgynevezett aszteroidaövön található, és a 4,5 milliárd évvel ezelőtt született Naprendszer keletkezésének idejéből megmaradt protobolygóként tartják számon. Más protoplanéták összeolvadtak egyéb bolygókkal, vagy ütközésekben megsemmisültek.

A Dawn kamerarendszere először szolgálhat információkkal az égitest ásványtani összetételéről és felszínének jellegzetességeiről, és teheti lehetővé topográfiai felmérését.

Olvasóink írták

  • 2. Jozsoci 2011. május 14. 19:09
    „Végre egy jó hír. Már nagyon vártuk, és mindnyájunknak örömöt okoz.”
  • 1. booo 2011. május 12. 20:14
    „És mi van ha aranyból van?
    Lehozzák?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hátborzongató bin Laden-képeket látott a kongresszus néhány tagja

Egyesült Államok - Hátborzongatónak nevezte az Oszama bin Ladenről megölése után készített… Tovább olvasom