Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Emelkedett a guineai tüntetés halálos áldozatainak száma

Legalább nyolcvanhét embert lőttek le a rendőrök a nyugat-afrikai Guinea fővárosában a hétfői ellenzéki tüntetés vérbe fojtása során - közölték kedden kórházi és rendőrségi források.
Több mint 50 ezer tüntető tiltakozott Conakry legnagyobb futballstadionjában az ellen, hogy az országot irányító katonai junta vezetője, Moussa Dadis Camara indulni akar a januári elnökválasztáson. A katonák először gumibotokkal és könnygázzal léptek fel a tüntetők ellen, később a köztársasági őrezred vörös sapkásai a tömegbe lőttek.

"Közvetlenül az emberekre lőttek. Meg akartak ölni minket" - mondta a BBC-nek Sidya Toure egykori miniszterelnök, aki a demonstráción maga is megsebesült egy lövedéktől.

A megmozdulás után a hatóságok őrizetbe vettek két ellenzéki vezetőt, köztük Cellou Diallo korábbi miniszterelnököt.

Camara tavaly decemberben került államcsínnyel hatalomra, órákkal azután, hogy meghalt az országot hosszú ideig irányító Lansana Conte diktátor. Akkor azt ígérte, hogy nem indul az elnökválasztáson, de nemrégiben kijelentette, hogy joga van jelöltetni magát.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár élesen bírálta a guineai hatóságokat a tüntetés vérbe fojtása miatt, és az emberi jogok tiszteletben tartására szólította fel őket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ég egy gázvezeték Moszkva mellett

Oroszország - Közúti balesetben megsérült egy közepes nyomással működő távolsági gázvezeték kedd… Tovább olvasom