Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 15°C Még több cikk.

Felakasztottak Iránban öt kurd lázadót terrorcselekményekért

Terrorcselekményekért felakasztottak öt kurd lázadót vasárnap Iránban - jelentette az Irna hivatalos hírügynökség.
Még 2008-ban ítélték halálra őket, ami ellen fellebbeztek, majd a legfelsőbb bíróság helybenhagyta halálos ítéletüket. Egy nő is van a kivégzettek között.

Az ítélet szerint a kurd lázadók több éve folytatták tevékenységüket, egyebek mellett pokolgépeket telepítettek különböző városokban lévő kormányzati és más közintézményekhez, de cselekményeik helyét és idejét a jelentés nem adta meg pontosan. Pokolgépeik megölték a Forradalmi Gárda elitalakulat több tagját.

A Kurdisztán Szabad Élete nevű szervezethez tartoztak, amely a Kurd Munkáspárt (PKK) nagy lázadószervezet egyik frakciója. A PKK 1984-ben kezdett fegyveres harcot azért Délkelet-Törökországban és Északnyugat-Iránban, hogy létrehozza a kurdok önálló államát. A Kurdisztán Szabad Élete szervezetnek Észak-Irakban vannak bázisai, és emberei az iráni határon áthatolva többször összecsaptak az iráni hatóságokkal.

A most kivégzetteket még halálra ítélésük előtt "Isten ellenségeinek" (moharebeknek) bélyegezték, amely kifejezést az iszlám és az Iszlám Köztársaság elleni bűncselekmények elkövetőire használják.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az OPEC nem tervez termeléscsökkentést az áresés miatt

Az olajportáló országoknak egy ideig együtt kell élniük a bizonytalan, ingatag árakkal, és… Tovább olvasom