Délmagyar logó

2018. 01. 19. péntek - Sára, Márió 2°C | 8°C Még több cikk.

Lyukas géptesttel landolt egy Dreamliner Indiában

A jármű feltehetően útközben veszítette el a törzsből hiányzó, mintegy két négyzetméteres lemezdarabot.
Lyukas géptesttel landolt a hétvégén Indiában az Air India légitársaság egyik Boeing 787 Dreamliner típusú repülőgépe. A jármű feltehetően útközben veszítette el a törzsből hiányzó, mintegy két négyzetméteres lemezdarabot - jelentette kedden a Bangalore Mirror című indiai napilap.

Az indiai légitársaság Újdelhiből Bangalorba tartó járata szombaton gond nélkül leszállt a célállomáson. A nagy megdöbbenés csak ezután következett: a dél-indiai város repülőterének alkalmazottjai - a gép visszaútra való felkészítése közben - arra lettek figyelmesek, hogy a repülő törzsén, nagyjából a bal és a jobb fő futóművek között egy 2,4-szer 0,9 méteres lyuk tátong. Az egyelőre rejtély, hogyan tűnt el a szegecsekkel rögzített lemez.

A hatóságok Delhiben és Bangalorban is átvizsgálták a kifutópályát annak megállapítására, hogy a gép esetleg nem a felszálláskor vagy egy erősebb földet érés közben vesztette-e el a hiányzó elemet. Mivel a keresés nem járt sikerrel, gyanítható, hogy a Dreamliner útközben "lyukadt ki". Az se világos, hogy a pilóták repülés közben mindebből észrevettek-e valamit.

A 2011-ben forgalomba állított Dreamliner a repülőgépipar egyik nagy reménységének számított, mert könnyebb, és jóval kevesebbet fogyaszt elődeinél. Üzembe helyezése óta azonban több ízben adódtak műszaki problémák. Ez év elején például a típus csaknem négy hónapig nem repülhetett, mert az akkumulátorok túlmelegedése két gépen elektromos tüzet okozott. Szeptember végén a LOT lengyel légitársaság egyik Torontóból Varsóba tartó Dreamlinere volt kénytelen megszakítani útját, miután meghibásodott az egyik antennája.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

6. alkalommal rendezik meg a Bécsi Könyvfesztivált

Tíz nemzet összesen háromszáz kiállítója jelenik meg a november 21-én kezdődő hatodik Bécsi… Tovább olvasom