Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Győztek a malacok Ambrózfalván

Ambrózfalva - Minden engedélyt megkapott a hatóságoktól az ambrózfalvi sertéstelep, amelynek bővítését a település korábbi polgármestere ellenezte. A 60 milliós beruházással most a négy községben gazdálkodó agrárcég megőrizheti munkahelyeit, és még több takarmányt állíthat elő helyben.
Az Ambrózfalva, Csanádalberti, Nagyér és Pitvaros környékén gazdálkodó Négy-Határ 99 Kft. 2006-ban döntötte el, hogy nem zárja be, inkább modernizálja több évben is veszteséget hozó sertéstenyészetét. A döntésben – ahogy korábban megírtuk – közrejátszott, hogy a céget birtokló szövetkezet mintegy 500 helybelié, és az egy kézben lévő legnagyobb tulajdoni hányad sem haladja meg a 3 százalékot. A növénytermesztésből származó bevétel pedig mindig kompenzálta a hízók veszteségét. A kft. korszerűbb, mélyalmos technológiával működő hizlaldát állított be nagyéri telepén, és ismét használatba vette ambrózfalvi épületeit, amelyekben csak ezzel a technológiával folyik a hizlalás. Ez azért előnyösebb, mert a tisztább levegőjű ólban, szalmában gyorsabban gyarapodnak a hízók, hamarabb elérik a szükséges súlyt. A kft. Ambrózfalván további férőhelyeket és a hozzájuk szükséges speciális trágyatárolót szeretne kialakítani.

Kevés volt a lúd... Archív fotó: Bakos András
Kevés volt a lúd... Archív fotó: Bakos András


Ez ellen tiltakozott tavaly nyáron Mitykó Mátyás polgármester, arra hivatkozva, hogy a telep túl közel van a lakott területhez, az ambrózfalviakat zavarná a nagyüzemi állattartással együtt járó szag és a légyinvázió. Övé volt az egyetlen kifogás.

Az ÁNTSZ ellenőrei nem találtak szabálytalanságot, sem zavaró bűzt. A cég ügyvezetője, Csjernyik István nyilvánvalóvá tette, a telep bővítése szükséges ahhoz, hogy a sertéstenyésztés rentábilissá váljon, erre a 60 milliós beruházásra már nyertek pályázati támogatást. Ha meghiúsul a tervük, nemcsak a megnyert pénzt kell visszaadni, hanem 26 helybeli munkahelye is veszélybe kerülhet. Az érdekellentétből közéleti vita lett, amelynek az vetett véget, hogy az ambrózfalvi képviselő-testület – más konfliktusok miatt is – feloszlatta magát. Új választást tartottak december 9-én, és a helybeliek új polgármestert is választottak, Perleczki Béláné személyében.

Mindent Makóról

A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook oldala, nem csak makóiaknak!

A kft. közben hatástanulmányt készíttetett a levegő és az ivóvíz védelméről szóló törvény alapján, beadta engedélykérelmeit az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséghez és a többi hatósághoz. Megállapíttatott, hogy a telep tényleg közelebb van a lakóterülethez, mint 300 méter, viszont a törvényben az is benne van, hogy már meglévő telepnél a távolság lehet kisebb. Az ATI-KTVF mindent megvizsgált és rendben talált, február 20-án megszületett az építési engedély, amely április 17-én jogerőre emelkedett.

– A sertéstelepen most két istállóban 500 sertést nevelünk, hamarosan még 800-at el tudunk helyezni, ezzel megszűnik a férőhelygondunk – mondta most lapunknak Csjernyik István. – A beruházás része a szervestrágya-tároló és egy szójaextruder is, amelynek kezelésére még egy embert föl tudunk venni. A szója adja a fehérjét a takarmányhoz, de hőkezelés nélkül nem etethető meg a jószágokkal. Tavaly már elkezdtük termeszteni a szójababot, ez idén folytatódik. Az egész beruházást májusban szeretnénk befejezni.

* * *

Ambrózfalvi disznógate a delmagyar.hu-n:

Alig van szaga az ambrózfalvi disznónak
Sertéstelepügy: Ambrózfalva jegyzőjére vár az állam
Sertéstelepügy: nyilatkozott a jegyző

Olvasóink írták

  • 1. szatocs 2013. április 26. 19:21
    „Mondja már meg valaki a testnevelés oktatónak,hogy a szója etethető hőkezelés nélkül is, aki szakember az tudja.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkérdeztük az olvasót: hová vinné el a vendégeit?

Ezúttal arról faggattuk a makói olvasóinkat, hogy vajon hová vinnék el vendégeiket? Tovább olvasom