Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Makói eljárással tisztítanák a vizet

Makó - Uniós támogatással és holland szakemberek közreműködésével továbbfejlesztik azt a Makón kifejlesztett technológiát, amelynek révén tovább lehet csökkenteni az ivóvízben az arzén és más, nagy mennyiségben káros vegyi anyagok jelenlétét.
Három évvel ezelőtt mutatták be, de a gyakorlatban egyelőre nem alkalmazzák azt az eljárást, amit többéves kutatómunkával, helybeli és holland szakemberek közreműködésével fejlesztettek ki Makón az ivóvíz még tisztábbá tételére, mindenekelőtt az arzéntartalom, de a metángáz és az ammónia szintjének csökkentésére is. Mint akkoriban megírtuk, a technológia kidolgozására azért volt szükség, mert a magyar ivóvíz ugyan iható, egészséges, ám mivel tagjai lettünk az Európai Uniónak, az előírások immár szigorúbbak. A probléma azért tűnt kemény diónak, mert korábban nem volt olyan technológia, amellyel ezt ipari léptékben viszonylag olcsón meg lehetett volna oldani. A Makó Térségi Víziközmű Kft. munkatársainak közreműködésével, itteni kísérletekkel kifejlesztett költségkímélő és környezetbarát eljárás több hagyományos szűrési módszer ötvözete, mely ráadásul klórmentesen teszi tisztává a vizet.

Van másik

A makói víztisztítási eljáráson kívül természetesen vannak más módszerek is, ám azok költségesebbek és ezeket nem speciálisan Magyarországon, azon belül is a leginkább kritikus dél-alföldi részen fellelhető vizek tisztítására fejlesztették ki. Az első, még alkalmazásra váró technológia kifejlesztése mintegy 40 millió forintba került, az új ennél is drágább lesz – ez azonban a makói ivóvíz-szolgáltatónak nem került pénzébe: az első kísérletekhez a holland kormány, a másodikhoz az Unió adott támogatást.

A társaság ügyvezető igazgatója, Medgyesi Pál akkoriban nagy reményeket fűzött a technológia jövőjéhez, mert mint elmondta, ahhoz, hogy a hazai ivóvíz mindenütt megfeleljen az uniós normáknak, 800 településen kell megoldani a jelenleginél magasabb színvonalú szűrést, tisztítást, ez pedig nagy, a szakemberek által összesen 200 milliárdosra becsült beruházást igényel. Ezt eredetileg 2009-ig kellett volna megoldani, hazánk azonban erre 2012-ig halasztást kért és kapott – ugyanakkor a makói eljárást továbbra sem alkalmazzák sehol.

Medgyesi Páltól most megtudtuk, ennek alkalmazási engedélyei ugyan megvannak, az értékesítés részleteiről azonban a kutatásban részt vevő konzorcium holland tagjai még mindig nem tudtak megegyezni. A makói mérnök ennek ellenére nem csalódott. Mint mondja, a kutatások nem zárultak le, most továbbfejlesztik, finomítják az eljárást, s ez a munka várhatóan novemberre ér véget – az ezzel kapcsolatos kísérletek jelenleg egy maroslelei kútnál folynak, és egy óföldeákinál fejeződnek be. Medgyesi Pál bízik abban, hogy ezt az újat már könnyebb lesz piacra dobni, mint a korábbi technológiát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tóthné nem lát esélyt a munkára

Makó - Bajban van az a csökkent munkaképességű makói asszony, akit elbocsátottak a Szefo helyi… Tovább olvasom