Guruló dollárok

2024.02.09. 06:51

Diplomaták segítségével befolyásol az Action for Democracy

A Mandiner cikksorozatának legújabb részéből kiderül, hogy az A4D személyi hálózata az amerikai Demokrata Párthoz köthető, politikája annak érdekeit szolgálja.

MW

Korányi Dávid a nyílt társadalom hálózatában fontos pozíciókat tölt be

Forrás: Wikipedia

Fotó: Újpesti Meteor

A 2022-es magyarországi választásokba is beavatkozó Action for Democracy (A4D) újabb igaztalan állításáról hullt le a lepel az X mikroblogplatformon (a volt Twitteren) nemrég nyilvánosságra került videófelvételek nyomán – írja a Mandiner. Nemcsak az derült ki, hogy nem „mikroadományok” állnak alapvetően a szervezet mögött, hanem Soros György tőzsdespekuláns pénze, de egyúttal az is: az A4D nemzetközi tanácsadó testületének tagjai – köztük világhírű professzor, tábornok – a napi operatív tevékenységben is részt vesznek.

– Nemrég Varsóba utaztunk, és én szerveztem a találkozókat, mert tudja, könnyebb volt nekem találkozót kérni Brzezinski nagykövettel vagy a német nagykövettel – mondja Kati Marton, az A4D tanácsadó testületének elnöke (honlapjuk szerint csak tagja). A találkozókra állítása szerint azért volt szükség, „mert ott – mármint Lengyelországban – hamarosan nagyon kritikus választások lesznek, nagyon kritikusak”.

Marton kijelentése ellentmond az A4D saját honlapján olvasható kitételnek, miszerint a tanácsadó testület tagjai nem vesznek részt a napi döntéshozatalban, és nincsen tudomásuk a szervezet támogató tevékenységéről az egyes célországokban

– hívja fel a figyelmet a lap, hozzátéve, hogy ezt az állítást egyébként korábban Márki-Zay Péter, a magyarországi ellenzék 2022-es miniszterelnök-jelöltje is meghazudtolta – feltehetően akaratlanul –, amikor azt nyilatkozta: Kati Marton és barátai nagyon sokan és nagyon sokat tettek azért, és gyűjtöttek a kinti magyarok és nyilván nem csak a magyarok körében ahhoz, hogy sikeres legyen ez a kampány.

A Mandiner cikke szerint az A4D személyi hálózata az amerikai Demokrata Párthoz köthető, politikája annak érdekeit szolgálja. Így az új videókból arra is fény derül, az Orbán-ellenes motivációnak a demokráciával és a jogállamisággal kapcsolatos frázispufogtatás felszíne alatt még az A4D szerint is az a magyarázata, hogy Orbán Viktor példaértékűvé lett a republikánusok körében, ezért kormányzása sérti a Demokrata Párt érdekeit.

A cikk folytatása a részletekkel ITT olvasható.

Svéd lapban uszít Magyarország ellen Korányi Dávid

 - adta hírül a Magyar Nemzet.

Korányi Dávid, a Soroshoz köthető, baloldali Action for Democracy elnöke, Karácsony Gergely volt tanácsadója svéd lapokban sározza Magyarországot – közölte Orbán Balázs a Facebook-oldalán.

A miniszterelnök politikai igazgatója ismertette, hogy az európai uniós kérdésekkel foglalkozó svéd Europaportalen megjelent írásában Korányi Dávid Orbán Viktorral szembeni fellépésre szólít fel. Korányi szerint Magyarországot az Európai Unióban is szankcionálni kell, el kell venni a szavazati jogát.

„A hazánk elleni baloldali uszítás már nem újdonság számunkra, de Korányi svéd lapban megjelent írása ez alkalommal is felfedi, hogy valójában korántsem Magyarország érdekeit tartják szem előtt. Az írás arra hivatkozik, hogy a Magyarországgal szembeni fellépés nemzeti érdeke az EU-nak (sic!) és Magyarországnak. Nos, számunkra is fontos a nemzeti érdek, de nem az EU-é, hanem Magyarországé

– húzta alá Orbán Balázs.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában