Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Fodor Rajmund Szaúd-Arábiába igazolt

Fodor Rajmund Szaúd-Arábiába, az Al-Ittihadba igazolt. A szegedi születésű, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó nem titkolja, döntésében az anyagiak is közrejátszottak.
„Már kezdtem elképzelni a pólózás nélküli életemet, amikor megtudtam, hogy az egyik szaúd-arábiai csapatnak éppen egy olyan játékosra lenne szüksége, amilyen én vagyok. Ebben a minősítésben természetesen jelentős szerepet játszott a két olimpiai bajnoki címem és azok a referenciák, amelyekhez az arab ország sportvezetői még hozzájutottak. Először nemet mondtam, aztán megváltoztattam a véleményemet, amelyben természetesen az anyagi jellegű megfontolások is szerepet játszottak" – mondta a 34 éves Fodor Rajmund, aki 364 alkalommal szerepelhetett a magyar válogatottban.

Olvasóink írták

  • 8. tomidzsí 2010. szeptember 30. 13:22
    „Amikor a jobb élet, és a több pénz reményében diplomás emberek tömegesen hagyják itt az országot, és állnak be pincérnek meg pizzafutárnak Angliában, mert még az is sokkal jobb kereseti lehetőség, akkor miért is szól meg itt 1-2 ember egy visszavonuló félben lévő kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázót, mert pályafutása utolsó fél évében (vagy majdnem utolsóban?) több pénzért vízilabdázna? Nem labdaszedőnek, vagy ráúszós kosárelhúzónak megy ki, hanem a sportágát játszani.

    Meg a nap szépe rovatokban is 17 meg 18 éves lányok írják, ilyen fiatalon, hogy álmuk, hogy külföldön élhessenek, meg ilyesmi. És ők ezt bármilyen végzettség, vagy komolyabb megszerzett tudás nélkül mondják. De persze nemcsak az ilyen idős lányok, hanem fiúktól is hallottam ezt. Szóval kedves maji (5-ös), azért ne legyünk már álszentek!”
  • 7. zehn 2010. szeptember 30. 13:05
    „Szerintem a Szegedben is eljátszhatott volna még egy-két évig, de kétségtelen, a pénz nagy úr!”
  • 6. dublini 2010. szeptember 30. 10:45
    „5. maji 2010.09.30. 10:05
    Pénzért bármi sz...rt elvállal.

    Szerintem, ha te kaptál volna ilyen lehetőséget, te sem hagyod ki. Majd ha egyszer magyarországon is meg lehet élni, nem csak vegetálni, majd kevesebben választják ezt az utat...”
  • 5. maji 2010. szeptember 30. 10:05
    „Pénzért bármi sz...rt elvállal.

    De laegalább bevallja...”
  • 4. lamatic 2010. szeptember 30. 10:03
    „Sok sikert, és keres sok pénzt! érezd jól magad és néha jussunk az eszedbe!”
  • 3. diverfrog 2010. szeptember 30. 09:15
    „Hülye lett volna ekkora lehetőséget kihagyni! :)
    Ez az Rajmund, sok sikert neked! :)”
  • 2. vasi29 2010. szeptember 29. 20:33
    „Hajrá Rajmi! Mutasd meg nekik!”
  • 1. majdénmegmondom 2010. szeptember 29. 20:19
    „Menjen csak. Mindenki menjen aki csak teheti. Izomból vagy észből, mindegy...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szombaton búcsúztatják Savanya Norbertet

A közelmúltban elhunyt búvárúszó világbajnok, Savanya Norbert búcsúztatása október 2-án, szombat 16… Tovább olvasom