Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Gyökös, az időmérőkirály

Az EDF Démász-Szegedi VE férfi kajakosai és kenusai a hétvégén hazatérnek a meleg vízi edzőtáborból, közülük Gyökös Lajos két nyolc kilométeres időmérőt is megnyert a válogatottak mezőnyében.
Remek információk érkeznek a spanyolországi Sevillában edzőtáborozó szegedi kajakosról, Gyökös Lajosról. Az EDF Démász versenyzőjét még a szövetségi kapitány, Storcz Botond is méltatta, amikor a helyszínen megnézte a válogatott egyik tréningjét. Gyökös ugyanis megnyerte az edzőtábor mindkét nyolc kilométeres időmérőjét, amelyen a tizenhat fős válogatott keret tagjai indultak.

– Elsőre Vereckei Ákost vertem körülbelül öt másodperccel, majd másodszorra javítottam az időeredményemen, ekkor Kammerer Zolinál voltam jobb kb. 25 másodperccel. A jó alap tehát megvan, olyan iramban tudtam menni, amelyet senki sem bírt, ám ez még nem tétverseny volt, hanem egy edzés, amelynek túl nagy jelentőséget nem szabad tulajdonítani – mondta Gyökös, aki tegnap délután néhány társával, kihasználva a fél nap szabadságot, ellátogatott Gibraltárba.

A mezőny előtt. Gyökös (sapkában) egyelőre csak két időmérőt nyert meg Sevillában, ám ez jó alap lehet az idei versenyekre. Fotó: Karnok Csaba
A mezőny előtt. Gyökös (sapkában) egyelőre csak két időmérőt nyert meg Sevillában,
ám ez jó alap lehet az idei versenyekre. Fotó: Karnok Csaba

– Nagyon örülök, hogy így ment Lajos, és van is miért dicsérni, de az lesz a fontosabb, hogy ezt a teljesítményt hogyan viszi át a válogatókra – nyilatkozta Petrovics Kálmán, az EDF Démász-Szegedi VE igazgatója.

Gyökösék – a szegedi klubból még Sík Márton, Csamangó Attila és Bozsik Gábor utazott el a hispán városba – vasárnapról hétfőre virradóra érnek haza, a szegedi kenusok pedig Vécsi Viktor vezetésével – többek között Vajda Attila, Horváth Gábor, Fürdök Gábor – a horvátországi Rogotinból visszatérvén már vasárnap a saját ágyukban alszanak.

Janics már itthon van

Az EDF Démász-Szegedi VE versenyzői közül a háromszoros olimpiai bajnok Janics Natasa volt a leggyorsabb, aki hazatért: már hétfő óta Szegeden van. – Hosszú két hónap volt, hiszen február elseje óta mindössze egyetlen hetet töltöttem Szegeden, a többit, kétszer három hetet a bulgáriai Kardzhaliban voltam. Az időjárással nem voltam kibékülve, mert sokszor volt szél, de mindkét edzőtábor elérte a célját, amit terveztünk, azt megcsináltam. A felkészülés ezen része, a vízre szállás már nem olyan unalmas, mint a kondizós, futós, igyekeztünk változatossá tenni a munkát. Rengeteg időt töltöttem vízen, 20–40 kilométereket lapátoltam. Voltak krízisek is, főleg amikor a negyven kilométeres „túrán" azt éreztem, nem közeledik, hanem távolodik a támpontként használt híd. Minden nap kaland volt, mostantól viszont már a Maty-éren készülök, és azzal vagyok elfoglalva, hogy minél gyorsabb legyek – nyilatkozta tegnap két edzés között Janics Natasa.

Szeged ellenfelei

A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) igazgatótanácsa Budapesten tartja április 9. és 11. között soros ülését, amelyen eldől, ki rendezheti 2013-ban a sportág világbajnokságát. A kandidálók között ott van Szeged, az ellenfél pedig az orosz főváros, Moszkva, a brazilíai Rio de Janeiro, valamint egy portugál helyszín, amely nem megerősített és nem hivatalos hírek szerint Álgarve lehet – lévén a szakembereknek csak arról van információjuk, hogy ott van rendezésre alkalmas pálya.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

11 sportegyesületet támogat a megye

Tizenegy sportegyesülettel írt alá szerdán Magyar Anna, a megyei közgyűlés elnöke és Bohács Zsolt, a megye sportnagykövete támogatási szerződést. Tovább olvasom