Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Három szegedi a férfi vízilabda-válogatott keretében

Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a jövő heti szentendrei edzésekre keretet hirdetett, amelyben nem kaptak helyet a külföldön játszó pólósok – adta hírül a vlv.hu.
„Az eddigiek szellemében folytatjuk a munkát – mondta Kemény Dénes a vlv.hu-nak, amikor kedden délelőtt ismertette a február 7-8-i edzésekre, a szentendrei Vizes Nyolcas uszodába meghívottak névsorát.

A keretben a rutinos szegedi résztvevők, Baksa László és Török Béla mellett Somogyi Balázs is helyet kapott, aki még az UTE tagjaként kapott először meghívást 2009 tavaszán a válogatott felkészülésére, majd annak az évnek a végén már szegediként is, de hivatalos találkozón még szintén nem szállt medencébe.

A magyar csapat az első idei mérkőzését február 22-én játssza Kanadával Debrecenben, majd másnap kezdődik a Volvo-kupa Miskolcon. Ott az ellenfelek sorrendben Ausztrália, Németország és Kanada lesznek.

A keret, kapusok: Baksa László, Gergely István, Nagy Viktor.
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Biros Péter, Bundschuh Erik, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Kiss Gergely, Kovács Gábor, Marnitz Gergő, Salamon Ferenc, Somogyi Balázs, Szivós Márton, Török Béla, Vámos Márton, Vörös Viktor.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Második és harmadik vonal

Tovább olvasom