Délmagyar logó

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia -1°C | 8°C Még több cikk.

Kanga megígérte, megcsinálta

A magyar úszóválogatott tagjaként Lábdy Alexandra is részt vesz az augusztusi budapesti Eb-n. A Toyota-Tmax SZUE 19 éves versenyzője 50 méter háton képviseli az Európa-bajnokságon Magyarországot.
Ami nem sikerült korosztályos válogatottként, az összejött a felnőttek között. Lábdy Alexandra serdülőkorúként még nagyon közel állt ahhoz, hogy világversenyen indulhasson, ifiként kissé eltávolodott ettől a lehetőségtől, most viszont ott lesz a felnőtt úszó Európa-bajnokságon.

– Elmondhatatlanul örülök, hogy sikerült kiharcolnom az Eb-részvételt – mondta a Kanga becenévre hallgató szegedi hátúszó. – Az elmúlt egy év alatt sokat fejlődtem, köszönhetően annak is, hogy szeptembertől Németországban, Bayreuthban tanultam és edzettem. Mondtam is a kinti tréneremnek, figyelje meg, beúszom magam a magyar Eb-csapatba. Sikerült!

Alexandra a szegedi egyesületet egyedüliként képviseli a kontinensviadalon.

– Eredményei alapján biztos résztvevő lett volna két klubtársam, Olasz Anna és Ambrus Diána, de ők a szingapúri ifjúsági olimpián indulnak az Eb-vel egy időben. Szerettem volna, ha Szél Fridának is sikerül kiharcolnia az indulást, jó lett volna, ha ott van velem a Margit-szigeten.

A szegedi hátúszó augusztus 13-án úszik 50 m háton. Egy pénteki napon...

Gellért Gábor edző és Lábdy Alexandra is készülhet az Eb-re.  Fotó: Veréb Simon
Gellért Gábor edző és Lábdy Alexandra is készülhet az Eb-re. Fotó: Veréb Simon

– Ebbe még bele sem gondoltam... Remélem, jól sül el minden. Az egyéni csúcsom 30,17 másodperc, helyezésben nem gondolkodom, ha sikerülne ennél az időnél jobbat úsznom, már nem leszek elégedetlen, de igazi boldogságot az okozna, ha 30 másodperc alá kerülnék.
Beérett a munka gyümölcse

– Alexandra nagyon szorgalmas, kitartó, céltudatos versenyző – nyilatkozta Lábdyról Gellért Gábor, a Toyota-Tmax SZUE vezetőedzője. – Megérdemelte, hogy szerepelhessen az Európa-bajnokságon, sokat és keményen dolgozott érte. Az élmezőny egyelőre még messze van tőle, de ha fejlődése ilyen ütemben halad, még sok örömet szerez szurkolóinak, önmagának. Élete első világeseményén egyéni csúcsot várok tőle.



Alexandra szülei, nagyszülei egyaránt sportoltak, kézilabdában és kosárlabdában értek el sikereket.

– Kézenfekvő lett volna, ha én is ezekből a sportágakból választok, de bármennyire is szomorú, be kell vallanom, az én kezemben nem nagyon állt jól a labda... Anyáék 6 évesen megfogták a kezem, levittek az uszodába, Barok Pista bácsi pedig megtanított úszni. Nem bántam meg, egyre jobb eredményeket értem el, a lényeg, hogy ott ragadtam. De a labdajátékokhoz sem lettem hűtlen, a most befejeződött futball-vb-t például egy meccs kivételével rettenetesen élveztem. Hatalmas németrajongóként nem esett jól, amikor az elődöntőben a spanyolok legyőzték Lahmékat. Érdekes, akkor viszont egy csöppet sem lennék szomorú, ha az Eb-n német versenyzőt előznék meg.

A szegedi lány nemcsak remekül úszik, az iskolapadban is kiválóan teljesít.

– A tanulás mindenek felett áll, ha úgy érzem, ha azt tapasztalom, hogy a rengeteg edzés, versenyzés a tanulás rovására megy, akkor kénytelen leszek visszavenni a sportból. Az úszásból ugyanis nehéz megélni, pláne Magyarországon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

HFC: jöhetnek a gólok

A labdarúgó NB III Alföld csoportjában szereplő HFC csapata július 5-én kezdte meg a felkészülést,… Tovább olvasom