Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Kovács László: csend és nyugalom övezi

Igazán sikeres esztendőn van túl az EDF Démász- Szegedi VE női kajakosainak edzője, Kovács László.
A kiváló szakember tanítványa, Janics Natasa ugyanis parádézott: akár a trasonai Európa-, akár a poznani világbajnokságot nézzük, a magyar válogatott húzóembere volt. A spanyolországi kontinensviadalon három számból (200 méteren egyesben és párosban, ötszáz méteren szintén párosban) háromban győzött, míg Lengyelországban a hínáros vízfelület ellenére öt számból megint háromban (női kajaknégyes, 200 méteres egyes és páros) nyert, kettőben (500 méteres egyes, váltó) pedig ezüstérmet szerzett.

És amíg a tanítvány parádézik, addig a tréner, Kovács László a háttérben csak teszi a dolgát. Szépen, nyugodtan, csendesen. Nagy része van abban, hogy Janics ilyen eredményeket ért el, de abban is elévülhetetlen a szerepe, hogy a háromszoros olimpiai bajnok versenyzőként lehiggadt. Igaz, volt – éppen a poznani világbajnokságon –, amikor Natasa földhöz akarta vágni a hajóját, de végül az edzői ráhatásra mégsem tört darabokra az eszköz, sőt ezután szerezte meg Janics a vb-aranyakat.

Nemcsak a versenyzőkre, azok eszközeire is figyel a tréner. Fotó: Karnok Csaba
Nemcsak a versenyzőkre, azok eszközeire is figyel a tréner.
Fotó: Karnok Csaba

Kovács László nem is olyan régen még csak Janicsnak vezetett edzéseket. Mostanában már egy kisebb csoport hallgatja és figyeli a szakember tanácsait. Janics mellett ott készül Horváth Alexandra, Csernák Petra és Csernák Edina, valamint most már a maratonista Faldum Bereniké is. Együtt mozog a stáb, legyen szó az újszegedi sportcsarnok konditerméről, a vízitelep tanmedencéjéről, a tiszai töltés havas tetejéről, vagy amikor majd a jó idő megérkezik, a Maty-éri olimpiai vízicentrumról.

Ha az idei szegedi kvalifikációs világbajnokságra gondolunk, kijelenthetjük: jó helyeken és jó kezekben vannak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Horváth Alexandra: Janics a példaképe

Tehetséges. Ezt senki sem vitatja. Nem véletlen, hogy a csongrádi származású Horváth Alexandra idén már a harmadik versenyszezonja előtt áll. Tovább olvasom