Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Zvizej remek

Magabiztos 15 gólos, 35–20-as győzelmet aratott a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a Kecskemét elleni magyarkupa-mérkőzésen. Dragan Djukics együttese nyugodtan várhatja a szombati visszavágót. A Tisza-parti csapat már ma délelőtt útra kel, hiszen szerdán a PAOK Szaloniki elleni (kezdés 19 óra) Bajnokok Ligája mérkőzésen lép pályára.
Tizenhárom percig tudta igazán nyílttá tenni a találkozót a Kecskemét csapata a Pick Szeged elleni magyar kupa negyeddöntőjében. Dragan Djukics együttese ezután robbantott, az első félidőben a magyar válogatott Katzirz Dávid, majd a második félidőben a férfi kézilabda Európa-bajnokság egyik legjobb játékosa, Luka Zvizej ontotta a gólokat. A szlovén szélső végül 11 találatig jutott, a Pick Szeged pedig 35-ig. Ami igazán dicséretes, hogy a kétszeres magyar bajnok csak 20 gólt kapott. Félidőnként tíz-tíz, és ez mindenképpen mutatja a szerb mester, Djukics munkáját.

A meccs előtt hatalmas taps köszöntötte a Pick harmadik érsekújvári játékosát – Vadkerti Attila és Tóth Mihály is a szlovák város szülötte –, Tomás Stranovskyt, aki Lele Ambrustól – a lemondását később tárgyalja a klub vezetése, így továbbra is ő látja el az ügyvezetői feladatot – átvehette új mezét, amelyet 22-es számmal láttak el. Stranovsky sérülése szépen gyógyul, ha minden jól alakul, akkor a február 20-i, Csehovszki Medvegyi elleni idegenbeli BL-meccsen már pályára is léphet. A szegedi szurkolók „Csapszi" révén egy Pick-sállal ajándékozták meg a jobbszélsőt, aki ebben szurkolta végig az mk-meccset.

Jó passzban. A Pick játékosa, Nenadics kiválóan osztogatott, és gólerős volt. Fotó: Schmidt Andrea
Jó passzban. A Pick játékosa, Nenadics kiválóan osztogatott, és gólerős volt.
Fotó: Schmidt Andrea

Mindenképpen voltak biztató periódusok, különösen az első félidő második 15 perce, illetve a második játékrész nagy része volt dicsérhető. A két kapus, Marjanac és Liszkai is többször jól védett, Nenadics és Andjelkovics pedig jól osztogatott, és ami fontos, mindketten remek gólokat szereztek.

Kell is a jó játék, mert a PAOK ellen annak ellenére iszonyatosan nehéz dolga lesz a Pick Szegednek, hogy a görögök eddig pontot sem szereztek a BL-csoportkörben. Azt talán sokan tudják, hogy a PAOK futballszurkolói Európa-hírűek, és közülük többen járnak kézilabdameccsre, így a lelátón is parázs lesz a hangulat. A Picknek viszont kötelező nyernie, mert csak így tarthatja életben a továbbjutási reményeket. A kétszeres magyar bajnok már ma útra kel, 9 órakor indul a sportcsarnok elől, majd Ferihegyről Szalonikibe repül. Dragan Djukics együttese azért indul már el a mai nap, mert kedden nincs repülőjárat a tengerparton fekvő városba, ahol előreláthatólag 10 fok fogadja majd a társaságot. Magyar idő szerint ma 20.30-kor tréningezik a társaság, míg kedd délután is – délelőtt városnézésen vesz részt – szerepel egy edzés a programban. Szerda délelőtt is tart egy laza átmozgatást Djukics – a trénernek ez szokása, megpróbálja így is felrázni a társaságot –, majd 19 órakor következik a BL-összecsapás.

A Pick Szeged négynapos görögországi vendégszerepléséről a www.delmagyar.hu útinapló formájában számol be, sztorikkal, interjúkkal, szerdán online közvetítéssel és fotókkal jelentkezünk.

A meccs előtt hatalmas taps köszöntötte a Pick harmadik érsekújvári játékosát Tomás Stranovskyt. Fotó: Schmidt Andrea
Hatalmas taps köszöntötte a Pick érsekújvári játékosát, Tomás Stranovskyt. Fotó: Schmidt Andrea

Pick Szeged–Kecskemét 35–20 (15–10)
Budapest Bank férfi kézilabdaliga. Szeged, 1000 néző. Vezette: Medve, Nagy L.

Pick:
MARJANAC – Vancsics 1, Kos 3, Zubai 3, Andjelkovics 2, Oszmajics 2, ZVIZEJ 11 (5). Csere: Liszkai (kapus), NENADICS 6, KATZIRZ 5, Herbert, Krivokapics 1, Vadkerti 1. Vezetőedző: Dragan Djukics.

Kecskemét:
SHEJBAL – Hruscsak 4/4, Berta, Petro 1, Dobó, Belojevics 2, KEKEZOVICS 5/2. Csere: Nagy L. (kapus), Szabó 3, Csorba 3, Gyuris, Kalics 2. Vezetőedző: Skaliczki László.

Hétméteresek:
5/5, ill. 9/6.

Kiállítások:
10, ill. 10 perc.

Nyerni kell Görögországban

Dragan Djukics pozitívan, ám óvatosan fogalmazott a PAOK Szaloniki elleni BL-meccsel kapcsolatban. – Muszáj nyernünk, de ez egyáltalán nem lesz egyszerű. Emlékszem a PAOK elleni első meccsre, hazai pályán sem volt könnyű megszerezni a győzelmet. Sportdiplomáciailag is lesz némi hátrányunk, mivel a szerdai találkozón a két nem túl jó hírnévnek örvendő bolgár bíró mellett a szövetségi ellenőr ciprusi lesz, ami azért több mint furcsa egy görög csapat ellen. Ennek ellenére optimista vagyok, hiszek a sikerben és a csapatomban – mondta a szerb edző.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

HPQ: siker, amely sokat érhet még

A férfi röplabda Extraliga 5–9. helyéért zajló rájátszásban az otthon játszó HPQ-Szeged… Tovább olvasom