Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

21 településen 41 választást tartottak

Csongrád megye - 5:2 az MCF- és a Lungo Drom-képviselők aránya a cigányság új Csongrád megyei önkormányzatában. A lehetséges 13 közül 11 kisebbség részvételével megyénkben 21 településen 41 választást tartottak.
Vasárnap 18 megyebeli településen (Apátfalván, Bakson, Csanádpalotán, Csongrádon, Deszken, Hódmezővásárhelyen, Kisteleken, Kiszomboron, Kübekházán, Magyarcsanádon, Makón, Maroslelén, Mindszenten, Szegváron, Szegeden, Szentesen, Tiszaszigeten, Újszentivánon) a tavaly ősszel megválasztott cigány képviselők elektorként voksoltak. Közülük körülbelül húszan a szavazatok számlálását tegnap ellenőrizhették, ugyanis megjelentek a területi választási bizottság nyilvános ülésén. A 70 érvényes szavazat közül 44-et az MCF, A Magyarországi Cigányok Országos Fóruma, míg 26-ot a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség kapott. E voksokból lett összesen 7 mandátum. Így a cigányság területi önkormányzatának tagja: Andrási Attiláné, Dimovics Antal, Fehér Mónika, Kolompár László, Rostás József – az MCF színeiben; továbbá Károlyi Sándor, Orsós László – a Lungo Drom képviseletében.

További 10 kisebbség elektorai az országos önkormányzat összetételét befolyásolták szavazatukkal. A Csongrád megyei területi választási bizottság elnöke, Pető Zsolt elmondta: csak Szegeden voksoltak a bolgár, horvát, lengyel, örmény, ukrán elektorok. A görögök Szegeden és Szentesen, a németek Hódmezővásárhelyen és Szegeden; a szlovákok Ambrózfalván, Pitvaroson és Szegeden; a szerbek Deszken, Magyarcsanádon, Szegeden és Újszentivánon; míg a románok összesen 7 helyen – Apátfalván, Csanádpalotán, Hódmezővásárhelyen, Magyarcsanádon, Makón, Nagylakon, Szegeden – választottak a kisebbségi listák közül. Vasárnap Csongrádban összesen 21 településen 41 kisebbségi választást tartottak, egyedül a vásárhelyi elektorok között akadt, aki távol maradt a voksolástól.

Öntudat és feladat

– Öntudatra ébredt a cigányság: elégedetlen az eddigi 8 évvel, ezért részben új vezetőket választott – értékelte a történteket Kincses Ferenc, akit a többiek az MCF „szóvivőjének" mondtak. Szerinte a három legfontosabb tennivaló: a foglalkoztatottság növelése, a hagyományőrzés, illetve a kulturális élet fejlesztése. Az eddigi elnök, a most ismét testületi taggá lett Kolompár László úgy véli: a lakhatás hosszú távú megoldása, a fiatalság körében a szűrőprogramok szervezése is feladatuk.

Olvasóink írták

  • 3. szilléri 2011. január 11. 19:12
    „Győztek Botkáék !

    Virág maffia és a LAÉT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 2. maros50 2011. január 11. 13:26
    „Az MCF szóvívője tudósíthatna kolompár orbán bírósági tárgyallásáról is meg a szegedi cigányház lerombolásáról is,ha már ennyire öntudatra ébrettek.”
  • 1. Apollo 2011. január 11. 10:32
    „"Öntudatra ébredt a cigányság"

    Persze, Kincsessel és kolompárral az élen.....Nevetséges.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hálapénz ellen az itthoni gyógyításért

Novembertől a fehér köpenyre tűzött zöld kereszt jelezné, az orvosok közül ki az, aki nem fogad el hálapénzt a cserébe kapott dupla fizetésért. Tovább olvasom