Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

A diszpécser 24 órában mindent lát

Az SZKT új intelligens irányítóközpontjában a nap 24 órájában 3 monitoron figyeli a diszpécser a villamosokat és trolikat – mutatta be pénteken a társaság Csáky utcai trolitelepén Szabó Péter, a Szegedi Közlekedési Kft. forgalmi főmérnöke.
A szünetmentes tápegységgel ellátott rendszeren látják, hol tartanak a járművek az útvonalakon, milyen a forgalom a csomópontokban, és ha szükséges, be is avatkoznak. A háttérben két nagyteljesítményű szerver működik, vagyis bármelyiknek üzemzavara esetén a másik szerver veszi át a működést, így nagy biztonsággal dolgozhatnak. Németh Ádám Zoltán, a tömegközlekedési nagyprojektet koordináló Szeged Pólus Fejlesztési Nkft. projektigazgató-helyettese hozzátette, a tarjáni végállomáson is kialakítottak egy diszpécseri állást, ahonnan a villamosokat lehet irányítani.

A diszpécser 24 órában mindent lát. Fotó: Karnok Csaba
A diszpécser 24 órában mindent lát.
Fotó: Karnok Csaba

A diszpécserközpont annak az új utastájékoztató rendszernek a része, amelynek a megállóhelyi kijelzőit egy hete adták át a Csillag téren, és amely nettó 391 millió forint értékben készült el két év alatt. A megállóhelyi táblákról elhangzott, „d" betű azt jelenti, a kiírt adatok valós idejűek, azaz eltérhetnek a menetrendtől. A nyilak pedig az átszállás helyére irányítják az utasokat, ha az nem ugyanott, hanem egy közeli megállóban van.

Az országban egyedülálló, 21 csomópontban beállított zöldhullámról a szakemberek elmondták, máris rövidült a járművek menetideje, és ez az autósoknak is kedvez, hiszen a lámpák összehangoltan működnek. A kimutatások szerint korábban a járművek a menetidejük 25-30 százalékát is a piros lámpa előtt állva töltötték. Bemutatták a trolik és buszok fedélzeti egységét, amely a kommunikációs egységeket hajtja meg, és gyűjti a jármű utastájékoztatással és járműkövetéssel kapcsolatos adatait.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fényképes igazolvánnyal jár az igazi kéményseprő

Elfogták szerdán azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint álkéményseprőnek adta ki magát. Tovább olvasom