Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

A trianoni fiaskó utáni mindennapok

Az 1920. június 4-én a franciaországi Versailles-hoz tartozó Kis-Trianon-kastély folyosóján aláírt szerződés a történelemben példátlan módon bünteti a háborúban vesztes Magyarországot. A sokkoló döntés körülményeiről mit tudott az újságolvasó, miként érintette az ország közepéből hirtelen határvidékké lett terület lakóit? Belelapoztunk a Délmagyarország 1920. januári számaiba, és Marjanucz László történészt, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetőjét kérdeztük abból az alkalomból, hogy június 4-ét az Országgyűlés tavaly nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává.
– Az ország közepén virágzó városok hirtelen határszéli és megcsonkított gazdasági vonzáskörzetű települések lettek – emel ki egy tragikus jellemzőt a trianoni békediktátum következményeiből Marjanucz László történész. – Márpedig egy ország gazdasági életét, fejlettségét meghatározza, hogy milyen a kialakult gazdasági szerkezete, urbanizációs szintje. Magyarország városi állománya és városfejlettségi mutatója jónak mondható a dualizmus korában. Ám a statisztikában kimutatott 140 város közül csak 44 maradt Magyarországon 1920 után, a többi az utódállamokhoz került. Ráadásul az ipari termelésben élen járó, az államnak és a lakosságnak jó jövedelmet biztosító kapacitások kerültek a határon túlra, s a mezőgazdasági környezetbe ágyazott, vagyis a termények feldolgozását végző agráriparból élő városok zöme maradt Magyarországon.

Bácska, Torontál oda

A Délvidék kereskedelmi és kulturális központja Szeged – 1920-ig. A nem kifejezetten ipari városban létrejött egy hatékony feldolgozóipar, például a kender- és a húsiparban fejlett üzemi struktúrát hoztak létre, amely ellátóbázisának a Bánát és a Bácska számított. Ha Szeged ipari jelentőségét a malom- és húsiparral mérjük, akkor ezek nyersanyaglelő és áruelhelyező hátországa Bácska és Torontál – emlékeztet a történész. Különösen így volt ez a szegedi malomipar esetében, amely az ország egyik legfejlettebb üzemi központja volt, s hátországát elvesztve korábbi kapacitásának csak 20–25 százalékát tudta hasznosítani.

– Át kellett alakulnia a gazdasági életnek. Például Szegednek, de a többi, határ mentivé lett területnek is, hozzá kellett szoknia ahhoz, hogy megfordul a történelmi trend. Megszűnt a monarchia idején érvényesülő értékesítési biztonság. Vállalni kellett az önállóság minden kockázatát. Szeged élelemellátását Bácska helyett a külterületének számító Alsó- és Fölsőtanyán kellett megtermelni. Ez a tartósan ellátatlan külterület ugyanakkor a 20-as évek végére nemcsak táplálta Szegedet, de sarjadzó ipari termékeinek új piacává is vált. Ez az általános pesszimista jóslatokkal szemben már az új Magyarország életképességének a jele is volt.

Állandó kiállításon mutatják be az újszegedi rendezvényházban Trianon emlékeit.  Fotó: DM/DV
Állandó kiállításon mutatják be az újszegedi rendezvényházban Trianon emlékeit. Fotó: DM/DV

Az 1920-as, városokkal foglalkozó kongresszuson öt várost – Szegedet, Miskolcot, Debrecent, Pécset, Makót – emeltek ki mint határvárosi helyzetbe került települést. Például Szegedet francia megszállók tartották kézben, itt sem a politikai, sem a katonai megoldásnak nem voltak adottak a feltételei – emlékeztet a történész. Annyira erős volt a román és a szerb hódító szándék, hogy Magyarország keleti és déli határvidékén csúfolták meg leginkább a győztes hatalmak az általuk magasztosan hangsúlyozott elvet: a nemzetek önrendelkezését. Így kebelezte be Románia a 95 százalékos magyar lakosságú Nagyváradot vagy a 90 százalékban magyarok lakta Nagyszalontát. A Szerbiának adott 21 ezer négyzetkilométernyi magyar területen a szerbek 40 százalékos arányban éltek. Az SHS Királyság és Csehszlovákia is olyan lett kicsiben, mint volt a monarchia nagyban, azzal a különbséggel, hogy a Horvátország nélküli Magyarországon a magyarok aránya 1910-ben meghaladta az 50 százalékot.

Kettészelt birtokok

– Az államhatárok kompakt közösségeket, területi és gazdasági egységeket vágtak ketté. Például a Maroson innen maradt falvakban élők közül sokaknak a földtulajdona, bérelt területe odaátra esett. A trianoni államhatárok meghúzása hátrányosan érintette számos család megélhetését. Megoldásként a kettős birtokosság intézménye kínálkozott: Magyarországnak sikerült megegyeznie Romániával, Szerbiával, hogy a határváltozások miatt pórul járt emberek meghatározott feltételekkel átjárhattak az országhatáron, megművelhették a földjüket, és a betakarított termést vámmentesen hazahozhatták. A rendszer az újabb, a második világháborúig működött – ecseteli a saját családját is érintő, speciális határ menti viszonyokat Marjanuncz László. Hozzáteszi: e helyzet másik tényezője volt az optánsügy. A trianoni szerződés ugyanis kimondta: a magyarországi illetőségű és állampolgárságú, de nem magyar ajkú egyén lehetőséget kap valamelyik szomszédos ország állampolgárságának megszerzésére, az optálásra.

Élni az életet

– Bár Európában sokan vizionáltak az összezsugorodott Magyarország életképtelenségéről, ennek a fordítottja következett be. Például az egy főre eső nemzeti össztermék 1929-ben meghaladta az 1913. évit. Ezt az európai átlag szerinti 74 százalékot az utódállamok még meg sem közelítették – hangsúlyozza a történész. A körülményekhez gyorsan alkalmazkodtak a magyarok: miközben fenntartották, hogy Trianon igazságtalanságába nem hajlandók belenyugodni, élték és élik az életet abban a keretben, amelyet az országra mért a sors.

Az ország második legjelentősebb Trianon-tárlata anyagának alapja Szanka József gyűjteménye. Fotó: Schmidt Andrea
Az ország második legjelentősebb Trianon-tárlata anyagának alapja Szanka József gyűjteménye.
Fotó: Schmidt Andrea

Gyászkeretes címlapok

Egyöntetűen elutasította a magyar társadalom a trianoni békediktátumot. A korabeli újságok folyamatosan tájékoztatták a közvéleményt a párizsi béketárgyalásokról. Csütörtökön adták át a magyar békefeltételeket – került először 1920. január 17-én a Délmagyarország címlapjára a párizsi tárgyalások részleteit taglaló tudósítás. A következő nap kolumnája fekete betűkkel indul: Nemzeti gyász. A vezércikk mellett kezdődő kétoldalas tudósítás címe: A megcsonkított Magyarország. Mit veszít el Magyarország? – kérdezi a január 20-i gyászkeretes címlap: a tudósító a választ is megadja: a magyar béke ügyét. A lapon belül négy egész oldalon folynak a részletek: A gyászoló Szegedről szóló tudósítás mellett a másik téma: Gróf Apponyi Albert expozéja a legfelsőbb tanács előtt. Lapunk igyekszik felvázolni az új országhatárokat, amikor megpendíti: Újszeged Szegedé marad. Megszólaltatjuk a főispánt, dr. Vasek Ernőt is, aki véleményt mond a békefeltételekről és Szeged gyászáról. Vastag gyászkeretben jelentetik meg január 21-én Juhász Gyula versét: Magyar Straszburgok címmel a költő az elcsatolt Pozsonyt, Máramarosszigetet, Nagyváradot, Szabadkát, Újvidéket, Csáktornyát siratja.

Nem csak emlék az együvé tartozás

– Trianon példázza azt, hogy egy vesztes háború után a győztesek írják a történelmet. Akik Párizsban rólunk döntöttek, azoknak a térségre vonatkozó felkészületlenségét csak lelkiismeretlensége múlta felül, szoktam mondani diákjaimnak is – árulja el Marjanucz László, a Szegedi Tudományegyetem docense. – Trianont és az azt megerősítő párizsi békeszerződést jogunk van igazságtalannak tartani. Elvitathatatlan jogunk a határon túli magyarok érdekeit felkarolni, számukra önigazgatási jogokat követelni. De ennél továbbmenni, például a határkérdést felvetni a mai európai viszonyok ismeretében meggondolatlanság. Ki kell használni a határon átnyúló kapcsolatokat, annál is inkább, mert bebizonyosodott: a történelmi mélyszerkezetek nem számolódnak fel egyik évtizedről a másikra, a természeti adottságok és az arra épült műtáj, vagyis a települési és gazdasági rend történeti gyökerei régi törvényszerűségek föléledésének engednek utat. A gazdasági együvé tartozás szimbólumának tekinthető a regionális szerveződések újjászületése, mint például az Apátfalva és Őscsanád közötti régi Maros-híd, az úgynevezett Szekeres híd helyreállításának terve. Erre is emlékeztet június 4.

Olvasóink írták

  • 7. saturnus 2011. június 06. 05:03
    „Szél Kálmán elintézte Oszt´Jónapot”
  • 6. nagypappa 2011. június 06. 03:51
    „Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme

    Ezt mindenkinek tudni kell.

    Következő hasábokon egy, a szerkesztőségünkbe eljuttatott, eddig eltitkolt anyagot adunk közre. Kötelességünknek érezzük, hogy az írás napvilágot lásson legalább lapunkban, ha már a ,,független" magyar sajtó 2001. februárja óta hallgat róla. Trianon felülvizsgálata talán megkezdődhet, szégyelljük magunkat, hogy nem magyar kezdeményezés eredményeként!

    _________________

    Őexcellenciája Carla del Ponte Főügyész
    ENSZ Háborús Törvényszéke New York
    Hága

    Tárgy: Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme az Egyesült Nemzetek Emberi Jogok Chartája alapszabályára hivatkozással, az egyenlő elbírálás elvének biztosítása a Magyar Nép számára

    Excellenciád!

    Őszentsége II. János Pál Pápa 1984. január hó 12-én kelt Enciklikájában megalapította az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézetet. Az Intézet az Egyesült Nemzetek Szervezete által 1948-ban alapított Emberi Jogok Chartája erkölcsi alátámasztására és fontosságának kihangsúlyozására szolgál. Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet kormányoktól, pártoktól független.
    Alapszabálya szerint segítenie kell azon személyeket, népeket, népcsoportokat, akiket emberi jogaikban megsértettek, gondoskodni kell arról, hogy a sérelem megszűnjön, illetve ha szükséges, nemzetközi fórumokon is képviselni kell a sértettek érdekeit.
    Mint a fent említett Intézet főtitkára, az alábbi

    petíciót

    terjesztem elő:

    Javaslom az 1920. június 4-én Trianoni és az azt kiegészítő 1947. évi szeptember hó 15-i Párizsi Békeszerződések jogi szempontból történő felülvizsgálatát. A felülvizsgálat eredményeképp kérem annak megállapítását, hogy a fenti szerződések érvénytelenek és kérem a szerződések hatályon kívül helyezését.

    A nemzetközi joggyakorlat, valamint a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság határozataira figyelemmel kérem az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi Bíróságát, hogy az egyenlő elbírálás elvének alapján mentesítse a Magyar Népet az I. világháborúban való részvétele miatt kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól.

    Mint az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet főtitkára az ügyben egy Nemzetközi Vizsgáló Bizottság felállítását javaslom, a Vizsgáló Bizottság tevékenységének eredményeképpen pedig tárgyalás kitűzését.

    Indoklás:

    Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért egyedül a Magyar Királyságot büntették meg.
    A Békeszerződés előtt a Magyar Királyság
    területe 325.411km2 volt,
    lakosainak száma 20.886.000 fő.
    A Békeszerződés következményeként
    az ország területe 92.863 km2-re, míg
    lakosainak száma 7.615.000 főre csökkent.

    A Nürnbergi Nemzetközi Bíróság 1946. október hó 2-án a II. világháború kirobbantásáért és a világháborúban elkövetett jogsértésekért Németország akkori vezetőit felelősségre vonta és megbüntette, azonban a Német Nép felelősségét nem állapította meg. A Nemzetközi Bíróság a Német Népet mentesítette az egyébként törvénysértő kollektív felelősségre vonás alól.

    Általánosan elfogadott tény, hogy egy nép vagy nemzet a vezetők bűneiért és törvénysértéseiért nem felel. Ugyanakkor az I. világháborúban való részvétel miatt Magyarország esetében nem az ország vezetőit, hanem a Magyar Népet büntették meg, ezeken túlmenően Magyarországot hatalmas összegű kártérítés megfizetésére is kötelezték.
    Ez az eljárás több szempontból is törvénysértő.
    A szerződés következtében Magyarország területi elcsatolása az alábbiak szerint történt:
    - Romániához: 103.093 km2 (31,8%),- 5.256.451 fő (25,2%)
    - Horvátország (Jugoszláviához): 42.541 km2 (13,1%), 2.621.954 fő (12,6%)
    - Jugoszláviához: 20.551 km2 (6,3%), 1.510.897 fő (7,2%)
    - Csehszlovákiához: 61.633 km2 (18,9%), 3.515.351 fő (16,8%)
    - Ausztriához: 4.026 km2 (1,2%), 292.031 fő (1,4%)
    - Lengyelországhoz: 589 km2 (0,2%), 24.880 fő (0,1%)
    - Olaszországhoz: 21 km2 (0%), 49.806 fő (0,8%)
    Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232.448 km2 (71,5%), 13.271.370 fő(63,5%)
    Elcsatolás után megmaradt terület és lakosság: 92.963 km2 (28,6%), 7.615.117 fő (36,5%)
    Magyarországot 300 millió USD kártérítés megfizetésére is kötelezték az alábbiak szerint:
    Oroszország részére 200 millió USD,
    Jugoszláviának 50 millió USD,
    Csehszlovákiának 50 millió USD.

    A Békeszerződés kimondta, hogy amennyiben a szerződő felek a szerződésben foglalt megállapodást nem tartják be, úgy szerződésszegést követnek el, amelynek alapján a szerződés érvénytelenítésére, illetve hatályon kívül helyezésére kerülhet sor.
    A Békeszerződéshez csatolt Kisebbségi Záradék szerint a Szerződést aláíró felek kötelezettséget vállaltak a területükön élő valamennyi nemzetiség emberi jogainak maradéktalan biztosítására. Az emberi jogok biztosítása az elcsatolt területeken nem érvényesült: Történelmi tény az elcsatolt területen élők más területekre kitelepítése, internálása, deportálása. Tény a templomrombolások, a vallásszabadság semmibe vétele, a nyelvhasználat korlátozása, a kultúra gyakorlásának tiltása. A kisebbségi jogok betartása biztosítva nem volt, ezzel a szomszédos államok - Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia - szerződésszegést követtek el.
    Külön kiemelném azt a történelmi tényt, amikor Csehszlovákiából több, mint 100 ezer magyart kényszerítettek lakhelyének elhagyására és Magyarországra történő költözésükre úgy, hogy ingó és ingatlan vagyonukkal nem rendelkezhettek (Benes dekrétum).
    A Szerződéshez csatolt Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha senki nem ellenőrizte. A Záradékban foglaltak betartása a Magyarországgal határos államok részéről 1920. évtől kezdődően nem érvényesült. A kisebbségeket ért atrocitások következménye az is, hogy több, mint 100 ezer magyar az elcsatolt területekről gyakorlatilag eltűnt. Ez a háborús bűntett miatt felelősséget felveti. Hivatkoznék arra a konkrétumra, amikor Josip Broz Tito terroristái több, mint 40.000 magyart mészároltak le Délvidéken. A magyar lakosság számának radikális fogyatkozását a korabeli és a jelenlegi lexikonok adatai közötti eltérés is igazolja. E körben figyelembe veendők az 1910-es népszámlálásadatai is.

    A petícióban foglaltak értékelése során figyelembe kell venni azt is, hogy a Szerződést aláíró államok közül több országnak a helyzetében változás állott be:
    - A Szovjetunió, mint egységes állam megszűnt.
    - Jugoszlávia, mint a Szerződést aláíró egyik állam a korábbi formájában megszűnt létezni.
    - Csehszlovákia, mint egységes állam ugyancsak megszűnt.
    A változások miatt a Szerződés a jogi formájában sem tartható fenn.

    A fentieken túlmenően a következőkre kívánok még rámutatni.
    A Békeszerződések következtében Magyarországot - többek között - az alábbi veszteségek érték:
    Haditengerészetüket ért kár színaranyértékben:
    - hadihajó 60.000 kg színarany
    - hajógyári anyagok, iparcikkek, gépek 480.000 kg
    - hadikórházak, hidrográfiai hivatalok, hadiakadémiák 300.000 kg
    - hadikikötői felszerelések 10.000 kg
    - 801 db hajó 80.000 kg
    - Fiume kikötő felépítésének értéke 21.300 kg
    - Fiume kikötő ingó és ingatlan értéke 7.500 kg
    - tengerhajózási vállalatoknak nyújtott segély összege 7.500 kg
    - tengerhajózási vállalatok vagyona 7.785 kg
    - összesen 974.085 kg színarany-érték.
    (Az adatok dr. Juba Ferenc tengerészkapitány-történész szakértő adatain alapulnak.)

    További veszteségek:
    - az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája,
    - a szénbányák 80 %-a,
    - az erdők 90 %-a,
    - vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények,
    - a felbecsülhetetlen értékű műkincsek,
    - Fiume, az egyetlen tengeri kikötő elvétele,
    - az összes tengeri és folyami hajók.

    Közismert tény, hogy a Békeszerződés delegátusainak tagjai között a Magyarországot sújtó retorziót illetően egyetértés nem volt. A nézetkülönbségek a korabeli jegyzőkönyvekből, visszaemlékezésekből egyértelműen igazolhatók.

    A továbbiakban a Szerződés létrejöttében és a Szerződés megkötése utáni időszakban hivatalban lévő politikai személyiségek véleményét idézem:
    David Lloyd George brit miniszterelnök a Londonban, 1928. október hó 4-én előadott beszédében kijelentette: ,,a teljes okmány- és adattár, amit egyes szövetségeseink a béketárgyalások során nekünk szolgáltattak, hazug és hamisított volt. Nem vettük észre a szövetségeseink által elénk terjesztett statisztikák valótlanságát, amely végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt." A fentiekről David Lloyd George az emlékirataiban szól.
    Henry Pozzi 1933-ban megjelent írásában kifejezetten felveti a tárgyalófelek felelősségét. Lord Newton szerint ,,a nagy békebírák nem ismerték azon nemzetek néprajzának, földrajzának és történelmének alapelemeit, amelynek sorsát rendezniük kellett."
    Robert Cecil angol delegátus szerint ,,a Népszövetséget azon célból hozták létre, hogy ,,időről időre határrevíziót eszközöljön."
    Nicolson Harold, aki a Békekonferencián jelen volt, 1933. évben a következőket írta: ,,Magyarország feldarabolása oly módon történt, hogy az érdekelt lakosság véleményét senki sem vette figyelembe."
    Az angol diplomata ,,Peacemaking" címűkönyvében több érdekelt államférfi véleményét is összegzi, amikor a következőt jegyzi fel: ,,az uralkodó gondolat az volt, hogy az elért béke rossz és alkalmazhatatlan, a béke az intrikának és a kapzsiságnak az eredménye, és ez a béke inkább előkészíti a háborút, mint azt megakadályozná."
    Nitti, aki az olasz kormány nevében szólott, a békefeltételeket azért tartotta elfogadhatatlannak, mert Magyarország szétdarabolása esetében a szláv túlsúly ellen nem látott semmiféle erőt. Nitti kitért arra is, hogy Olaszország az Osztrák-Magyar Monarchiával, nem pedig Magyarországgal harcolt.
    A későbbi amerikai nagykövet, Bullit, a következőket írta Wilson elnöknek: ,,Én csak egy vagyok azok a milliók közül, akiknek bizalmuk volt Önben. Mi azt gondoltuk, hogy Ön egy pártatlan és igazságos békét akar. Ennek ellenére a területi feldarabolásoknak népek lettek az áldozatai, és ez magában hordja egy háború csíráit. A Békekonferencia rendelkezései bizonyos, hogy újabb nemzetközi összeütközéseket élez fel. Saját népe és az emberiség érdekében az Egyesült Államoknak kötelessége, hogy megtagadja ennek az igazságtalan békének az aláírását."
    Itt kell említeni Ionel Bratinau román miniszterelnök 1920. július hó 1. napján Bukarestben elhangzott nyilatkozatát: ,,nem nyughatunk addig, amíg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig, amíg Magyarországban az életképességnek szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük."
    A Trianoni Békeszerződés tárgyalása során több esetben felvetődött, hogy Romániát tekinthetik-e a tárgyaló felek szövetséges államnak. A Franciaországot képviselő Tardieu és Berthelot voltak azok, akik nem kis nehézségek árán érték el azt, hogy az Antant nagyhatalmak Romániát hadviselő államnak ismerjék el. Maga Clemenceau miniszterelnök nyilatkozta, hogy ,,a szövetségesek megegyeztek abban, hogy Romániát ismét szövetséges hatalomnak tekintik, és a Konferencián e szerint kezelik", tehát a szövetségesek Romániának ugyanolyan számú küldöttséget engedélyeztek, mint Belgiumnak vagy Szerbiának, vagyis azoknak az államoknak, amelyek a háború kezdetétől annak befejezéséig harcoltak Németország - Ausztria-Magyarország ellen.
    Történelmi tény, hogy a magyar delegáció a Béketárgyalásokon nem vehetett részt. Csupán akkor volt jelen, amikor a meghozott ítéletet, határozatot a részére kézbesítették. Ekkor közölték a magyar delegációval, hogy csak akkor lehet tagja a Népszövetségnek, ha a határozatot tudomásul veszi.

    A magyar delegáció a kényszerítő körülmények hatása alatt írta alá a Békeszerződést. Ez az aláírás, mivel a kényszerítő körülmények hatására történt, mind a nemzetközi jog, mind pedig a bírói joggyakorlat értelmében érvénytelen.

    A közelmúlt - de a Békeszerződés következményeivel szorosan összefüggő - jellemző példája a 169/1997-1991/18 számú törvény, melyet a román illetékes szervek fogadtak el. Ez rendelkezik a törvénytelenül elvett, elkobzott ingatlanok eredeti tulajdonosainak történő visszaszolgáltatásáról. E törvény nemzetközi visszhangja pozitív. Ugyanakkor tény, hogy a törvény ellenére a Romániában kisebbségben élő magyar anyanyelvű lakosság - akiknek mintegy 70-75 %-a a törvény hatály alá tartozna - semmiféle korábban elkobzott vagyonát vissza nem kapta. Hasonlóan a törvény hatálya nem terjedt ki a római katolikus egyházra sem.

    Záradék:

    A petícióból kitűnik, hogy a Trianoni szerződés elfogadásakor Magyarországot az I. világháborúban való részvételéért büntették meg. A Párizsi Békeszerződés aláírásakor viszont Magyarországot a II. világháborúban való részvétele miatt marasztalták el. Mindkét szerződés kollektív büntetésről rendelkezett, ami a nemzetközi jog alapján elfogadhatatlan.

    Összességében megállapítható, hogy mind a Trianoni, mind a Párizsi Békeszerződés alakilag és jogilag is érvénytelen. Az elcsatolt területen élő magyar állampolgárok sérelmére 1920. évtől kezdődően olyan bűncselekmények elkövetése történt, amelyek a nemzetközi jog alapján nem évülnek el.

    Szükséges annak bíróság által történő kimondása, hogy a fent említett Szerződések érvénytelenek és az érvénytelenség következtében a Magyar Népet jogorvoslat illeti meg.

    A büntetőjogi felelősség kérdése is vizsgálatot igényel. A tény feltáráshoz kíván segítséget nyújtani az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS, amikor egy nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza, és ehhez a maga részéről minden segítséget megad. A vizsgálóbizottság felállítását 25-30 fő részvételével javaslom, amelyekből 10 szakértőt az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS delegálna.

    E személyek az elcsatolt területeken használatos nyelvet beszélik. A bizottság tagjai a petícióban foglaltakat a helyszíni vizsgálatok keretében konkrétan igazolják. Az 1956-os Magyar Forradalom idején az Egyesült Nemzetek Szervezetének nem volt lehetősége támogatni a magyar nemzet szabadságharcát. A körülmények megváltoztak. Az ENSZ-nek most lehetősége nyílik arra, hogy jóvátegye az akkori közömbösségét.

    Tisztelettel: Prof. Ludwig von Lang főtitkár”
  • 5. Csonka László 2011. június 05. 21:49
    „"hogy június 4-ét az Országgyűlés tavaly nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává." ????????? 1.Országgyűlés ??????? 2/3 Fidesz,+a......., "nemzeti összetartozás napja" NEMZETI GYÁSZNAP !!!!!!!!!
    <moderálva reklám>”
  • 4. jozko 2011. június 04. 22:54
    „Párját ritkítja ez a tolakodó érdeklődés a téma iránt - pont ma, a 91. évfordulón........
    A cikk profi, elfogulatlan, szakember tollából származik.

    Elba..zott nép ez a magyar, nincs párja Európában , az biztos!
    Hiába, mintegy 45 év internacionalista nevelés megtette a hatását!
    A butaságra, tájékozatlanságra persze ez nem mentség!”
  • 3. bánki 2011. június 04. 21:59
    „Szanka József úr ezen érdeklődési körét nem ismertem.
    Köszönjük- gondolom mondhatom többesszámban !

    A hülyék meg keressenek román vagy szerb felmenőt ,,b" terv részeként !”
  • 2. +36 2011. június 04. 10:57
    „ha nem védjük meg az értékeinket (mint az előző pár ezer évben) akkor el fogunk tűnni a térképről!
    a globalizmus - méreg!
    kik azok akik eladták a stratégiai fontosságú vizet és gázt? hazaárulók?”
  • 1. fidxaros 2011. június 04. 08:55
    „és folyamatosan, ma is a francia állam talicskázza ki a pénzt a Dél-Alföldről villanyszámla és gázszámla formájában, hát birka egy nép a magyar, sorsát érdemli...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pedagógusnap demonstrációval

A tanárok így próbálják felhívni a figyelmet arra, hogy a kormányzat a megkérdezésük nélkül akar őket érintő jogszabályon változtatni. Tovább olvasom