Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Akik fújnak a Centrum-gödörre

Szeged - Van, aki nem az elhatalmasodott gazt látja, és a megnövekedett pollent szagolja a szegedi Centrum-gödörben. Akad olyan, aki a művészi lehetőséget veszi észre, és a festékszagot érzi meg, ha elhagyott falat lát.
– Három-négy évvel ezelőtt kezdtük körbefújni a falat, az utolsó munkánkat két nap alatt végeztük el – mondta a Harek néven bemutatkozó szegedi graffitis. Ő és négy barátja álltak össze, és fújták fel saját nevüket a gödör falára, mintegy 20 méter hosszan. A Facebookon szervezték meg a találkozót, mint minden hasonló akciójukat szokták. – Az ország minden tájáról jönnek a fiúk, a mostani fújáshoz Dorogról és Budapestről érkeztek hozzánk, szegediekhez – tette hozzá Harek. Elmondta, saját stílusa nagyon változatos, mindig törekszik a megújulásra, nem tud egy sémát követni, ha alkot.

Saját nevüket fújták a falra. Fotó: Karnok Csaba
Saját nevüket fújták a falra.
Fotó: Karnok Csaba

Mone nevű barátja hozzátette, ők az alkotásra és az önkifejezésre törekszenek, nem a rendőrök elől akarnak futni. Mivel a terület tulajdonosa korábban hozzájárult a fújáshoz, előszeretettel járnak ide. A fiatalok elmondták, több legális felületre lenne szükség a városban, így valószínűleg kevesebb lenne a súrlódás a rend őreivel.

Olvasóink írták

  • 12. Mike3 2013. június 26. 14:14
    „az igényes graffiti egy ahoz illő felületre elhelyezve szerintem rendben van. nem is ezekkel van a gond, hanem az ún taggelőkkel, akik a béna kis aláírásukat odapiszkítják mindenre”
  • 11. kormoska 2013. június 26. 10:34
    „9.vélemény

    Én inkább a körülményekre céloztam,illetve még inkább a gödröt körbevevő"kerítésre"!
    Hasonló a szerepe,elválaszt és eltakar,valamennyire.Lassan 20 éve.
    Eltakarja az utcán közlekedők elől a gödröt,a nádast,a graffitiket,a szaladgáló rágcsálókat,a szemetet,az injekciós tűket stb.
    Azon a Mikszáth Kálmán utcai kerítésrészen jól látszik a magyar rendszerváltás minden nyomora!”
  • 10. vélemény 2013. június 25. 22:28
    „8. alfoldi
    Ha valakinek tetszik, hívja őket a lakására. Mindenki jól jár.
    - Ki akarná ezeknek a nevét még otthon is a falon látni?”
  • 9. vélemény 2013. június 25. 22:20
    „7. kormoska
    A centrum gödör a szegedi BERLINI FAL!
    - Elég szerencsétlen hasonlat.
    És nem csak azért, mert az egyik "gödör" a másik meg "fal".”
  • 8. alfoldi 2013. június 25. 22:13
    „Mitől ilyen tehetetlen a Városháza?
    Nem kellene rendes jogászokat felvenni?
    Gondoljunk a régi Hungáriára is, mely városunk legjobb helyén lévő szállodája!
    A falfirkálók pedig otthon, a saját lakásaikon belül firkáljanak! Elég volt a károkozásból. Ha valakinek tetszik, hívja őket a lakására. Mindenki jól jár.”
  • 7. kormoska 2013. június 25. 10:17
    „A centrum gödör a szegedi BERLINI FAL!
    Ez is legalább 40 évig fog állni és ezt is csak a népharag fogja lebontani!”
  • 6. cyt 2013. június 25. 09:49
    „Szegyene az a godor Szegednek ... no meg a magyar jogrendszernek is. A tulajdonosat mar regen meg kellett volna buntetni azert, mert olyan a helyzet, amilyen. A neoliberalizmus "gyongyszeme" ez a GODOR; jol mutatja, hogy sem a jozan esz, sem a normalis kozszellem, sem a szeperzet, semmi de semmi nem szamit, csak az individualista hulyeseg...”
  • 5. polo 2013. június 25. 07:28
    „Azt a centrum gödröt be kéne temetni és parkosítani. Régi orosz laktanyáknál pedig kialakítani a graffitiseknek helyet ahol kiélhetik művészi hajlamaikat.”
  • 4. joy 2013. június 25. 04:11
    „Virág, Hági, Hungária/Kass/ szálló...
    Lehetne még sorolni, de minek.

    Graffitiseknek adnák minden rusnya betonfelületet, pölö rögvest az egész szegedi tiszapartot a víz felől. Az átépítés úgy is eltünteti.
    Nem kedvelem a graffitiket, valamennyi értelmetlen krixkrax.
    Van viszont Szegeden egy alkotó néhány falrajza, ami nagyon 5letes.
    Sajna a Mixáthon -azon a ronda kerítésen ~egy éve lefestették a gázmaszkos kosarast -olyan jól, hogy már kezd előtűnni... :o)
    Az ő művei remekek!”
  • 3. lukrecia 2013. június 24. 23:08
    „gondolas csonakazo tavat szeretnek,
    Vagy van egy masik otletem is. Az ujszegedi csuzdatoronybol kifeszitett drotkotelpalya vegzodhetne a centrum godorben. Atvezetve a polgarmesteri hivatal felett. Rovid idon belul orszagos hirnevre tehetnenk szert. Az orszag leghosszabb kalandelmenye. Polgarmesterunk mindig lathatna a kihasznaltsagot amint kinez az ablakan.
    Ezzel tobb legyet utnenk azonnal. Ugyanis szuksegtelen lenne a gyalogos fuggohid a Tiszan , mely turistak es befektetok millioit hozna a varosba. Szugsegtelenne valna a ujszegedi termelouzemeket osszekoto metro vonal is. sot a mukodtetesere sem kellene villanyaram . Ugyanis mindjart kttot epithetunk belole. Egyet Ujszegedre lejtessel, egyet forditva , a belvarosra lejtessel.
    Kesobb ha nagyon bevallik, az EU palyazatos villamosokat is felvalthatjuk Makkoshazan ezekkel. Indulas a tizemeletesek tetejerol, belveros erkezessel. Mindezt olcson , hiszen nem kell draga gazolaj, villanyaram.
    huuuuuuu itt tenyleg meleg van , vagy csak napszurasom lett?”
  • 2. Alexus 2013. június 24. 21:53
    „Itt bizonyithatna a helyi FIDESZ. Miert nem tesznek pontot ennek a szegyenfolt ugynek a vegere? Lehetne sok mindenre hasznalni ezt a teruletet. Ha masra nem toltsek fel es ultessek be novenyekkel. Legalabb lenne egy kis zold terulet.”
  • 1. kormoska 2013. június 24. 21:16
    „A centrum gödör már nem csak Szegedikum hanem egyértelműen Hungarikum!
    Szerintem Magyarország legrégebben beépítetlen épület(munka)gödre.
    Ezért is jönnek graffitizni az ország minden tájáról!
    Szégyen a belvárosra,de szégyen a szegedi közgyűlésre nézve is.Már MINDENFAJTA FELLEBBEZÉS ÉS HATÁRIDŐ LEJÁRT,tehetnének a helyzet ellen de valamiért mégsem csinálnak semmit.
    Arra várnak amíg magától beépül a terület:-)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vitték a klímát, mint a cukrot

Az első kánikulai héten mindenki igyekezett hűsíteni magát. Ki napjában többször is zuhany alá bújt, ki ventilátorért szaladt, vagy éppen a klímát kapcsolta be. Megnéztük, mit érzékeltek ebből a szolgáltatók. Tovább olvasom