Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Alföldi Róbert és az ezer lóerős gépmadár

A szegediek által jól ismert Pick szalámis repülőgép is szerepet kapott a Dóm téri Csárdáskirálynőben, amelynek rendezője, Alföldi Róbert a reptéren választotta ki az ezer lóerős gépmadarat, amely a produkció kedvéért új ruhát kap.
Alföldi Róbert az AN–2-es előtt a szegedi reptéren. Fotó: Hollósi Zsolt
Alföldi Róbert szabadtéris Csárdáskirálynője nemcsak a parádés szereposztás miatt ígérkezik izgalmasnak, hanem különleges attrakciókra is számíthat benne a közönség. Felbukkan majd az előadás elején a nézőtér fölött az az AN–2-es repülőgép is, amit a Pick szalámis reklámfeliratáról jól ismernek a szegediek. Az akció megvalósítása komoly szervezőmunkát igényelt, engedélyt kellett hozzá kérni a Polgári Légiközlekedési Hatóságtól.

A szegedi reptér éjszakai használatát lehetővé tevő fénytechnikát 1997-ben üzemelték be, épp akkor, amikor a Miss Saigont játszották a szabadtérin. Fontos szerep jutott az emlékezetes produkcióban egy helikopternek is, ami a Bajai úti légikikötőből indulva szállt le a színpadon. Most nem ilyen egyszerű a helyzet, mert az ürgék áttelepítése miatt a felszíni lámpákat nemrégiben leszerelték, és az önkormányzat csak a reptérfejlesztés második ütemében tervezi a fénytechnika visszatelepítését. Így most az éjszakai repülés feltételei nem biztosítottak. A szabadtéri segítségére sietett azonban a szegedi Taxi3. A társaság hat kocsit biztosít az előadási napokon, amelyek referenciapontként világítanak majd.

Alföldi Róbert Podolcsák Andrással a szegedi reptéren. Fotó: Hollósi Zsolt
– Úgy sorakoztatjuk fel az autókat, hogy két kocsi jobbról és balról a leszállás küszöbét jelöli majd, utána pedig 80 méterenként a szegélyt jelzik a többiek – mondja Podolcsák András, a reptér vezetője, aki szerint a pilóták számára rutinfeladatnak számít így a leszállás.
Az akció főszereplőjét a jellegzetes szalámireklámról nem lehet majd felismerni, mert új ruhát kap: lemosható, speciális vízfestékkel lefestik.

Az AN–2-es gép a rendszerváltás idején került az országba, azaz tizenöt éves. Régi, orosz konstrukció. Hasonló gépek már a negyvenes évek végétől repültek. Elsősorban mezőgazdasági célokra, légifotózáshoz, sétarepülésre, ejtőernyős ugrásokhoz használják. A szegedi gépmadárban ezer lóerős szív dübörög. A pilóták nagyon szeretik, mert roppant megbízható, jóindulatú, lassan, komótosan, de harmonikusan szeli a levegőt. Egyetlen hátránya: nagyon sokat fogyaszt. Óránként képes meginni akár 240 liter benzint is. Alföldi Róbert azonnal beleszeretett: – Azt szeretném elérni, hogy a repülőgép föloldja a nézők előadás eleji megilletődöttségét, és behozza a kort, összekapcsolja a színpadot és a nézőteret.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szegedi városházán nincs felelős?

Kódolva volt, hogy csődhelyzetbe kerül a szegedi rendelőintézet – állítják ellenzéki… Tovább olvasom