Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Csütörtökön nyit a szegedi Muzsikáló Udvar

Szeged - A Fool Moon Vokálegyüttes koncertjével kezdődik csütörtökön a Muzsikáló Udvar augusztus 5-ig tartó rendezvénysorozata a szegedi városháza neobarokk udvarán - tájékoztattak a szervezők.
A Muzsikáló Udvart először 1970-ben a Szabadtéri Játékok kísérőrendezvényeként szervezték meg Vaszy Viktor kezdeményezésére azzal a céllal, hogy a kiváló akusztikájú, 250-300 főt befogadó helyszínen a nagyszabású produkciók mellett igényes programokat kínáljanak a nézőknek.

A fesztiválon mindig is szegedi vagy a városhoz kötődő elismert zenészek, illetve a pályájukat kezdő fiatal tehetségek léptek föl. Az a cappella műfaj ma már meghatározó hazai együttese, a szegedi Fool Moon megalakulása óta rendszeres fellépője a fesztiválnak, idén vendégük a Bon-Bon együttes énekese, Szolnoki Péter lesz.

A koncertek sora szombaton a Capella Savaria kamarazenekar fellépésével folytatódik. A legrégebbi, korhű hangszereken játszó magyarországi kamarazenekartól barokk concertókat hallhat majd a közönség.

Július utolsó napján a közismert zenei témákat virtuóz módon feldolgozó és egyedi stílusban előadó Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band koncertezik a szegedi városháza udvarán, másnap pedig Sáfár Mónika és Sasvári Sándor lesz a Muzsikáló Udvar vendége.

Augusztus 4-én a Szegedi Nemzeti Színházban idén a közönség szavazata alapján az évad operaénekesének választott fiatal tenor, Balczó Péter lép föl a fesztiválon Cseh Antal, Szakács Ildikó és Rákai András társaságában.

A Muzsikáló Udvar záró koncertjét a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának tenorja, László Boldizsár adja. Kozma Orsitól, Szűcs Gabitól és a Cotton Club Singers alapítójaként és frontembereként ismertté vált énekestől a szving és a dzsessz legjavát hallhatja majd a közönség ezen az estén.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kamill testvér hegeszt is, ha kell

Téved, aki azt hiszi, hogy a szegedi Varga Kamill testvér azért, mert ferences szerzetes, a világtól elvonultan él. Tovább olvasom