Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Ellopták a látássérültek laptopjait

Szeged - Betörtek a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesületének szegedi, Bocskai utcai irodájába. Laptopokat és készpénzt vittek el a tettesek – az anyagi kár körülbelül 600 ezer forint. A rendőrség még keresi az elkövetőket.
Két laptopot és körülbelül 300 ezer forintot loptak el a szegedi Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesületének Bocskai utcai irodájából. A betörést a húsvét utáni kedden, a hosszú hétvége utáni első munkanapon észlelték az iroda dolgozói.

– Betörték az ablakot az udvar felőli bejáraton, benyúltak, és így nyitották ki az ajtót – mondta Klimász Sándorné, az egyesület elnöke. – Mivel nonprofit szervezetként működünk, számunkra ez a veszteség is nagy. Nemcsak anyagilag, erkölcsileg is megviselt bennünket az eset. A nehezen megszerzett vagyonunkat vitték el – magyarázta.

A laptopokon az iroda dolgozóinak a munkája volt. A lopással adatok és pályázati anyagok tűntek el, aminek pótlása hosszadalmas, illetve lehetetlen. Az anyagi kárt a kiérkező rendőrök 600 ezer forintban állapították meg.

A rendőrök jelenleg az adatgyűjtésnél tartanak.

Olvasóink írták

  • 2. tahoszegedi 2009. április 23. 20:48
    „réti niggerek??? :-)))”
  • 1. dodó 2009. április 23. 16:40
    „Navalyonkikvoltak...?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fekete pont: ne pazarolj!

Szeged - A csöpögő csapok miatt sok vizet elpazarolunk, nem beszélve arról, ha nyitva hagynak egy… Tovább olvasom