Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 9°C Még több cikk.

Épül a homokháti skanzen

Mórahalom - Skanzen, idősek klubja, elkerülő út – építkezések Mórahalom mellett, a Szent János-térségben.
Körülbelül 10 hektáron építkeznek Mórahalom mellett, a városhoz tartozó Szent János-térségben. Az önkormányzat egyszerre több beruházásának kivitelezése zajlik a Babos-tanya és a lovaspálya között.

– A tanyai idősek klubját októberben kezdtük építeni, közel 50 millió forintos uniós támogatásból, 5 százalékos önerővel – mutatta az épülő klubot Dobó Zoltán, a beruházások projekt menedzsere. Az épület a tanyán élő idős embereknek nyújt majd szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget, áprilisra készülhet el. Ennek szomszédságában magánerőből egy üdülőház épül.

Épül a homokháti skanzen. Látványtervek (galéria)

Sportcentrum

– A Szent János-térségi rekreációs övezetünkben épül a városi sportcentrum, amelynek részeként tavaly megépült a műfüves labdarúgópálya. A pálya mellett kialakítunk egy öltözőt, fedett lelátóval és élőfüves pályával. Ezt, ahogy a műfüves pályát is, a Magyar Labdarúgó Szövetség TAO-programjában építjük meg 3 év alatt. Az első ütem forrása már a rendelkezésünkre áll – mondta Dobó Zoltán.

A legnagyobb beruházás a területen a skanzen, ami 1910-es Magyarországot mutatja majd be. Az építtető Bornemzet Kereskedelmi és Szolgáltató Nonprofit Kft. olyan emlékparkot hoz létre, amely a történelmi Magyarország 50 műemlékét mutatja be. Az emlékpark központi épülete, a 230 négyzetméteres Klebelsberg-iskola alépítménye már kész. Ennek az uniós forrásból megvalósuló projektnek a költségvetése 650 millió forint.

A Babos-tanya és a skanzen közé egy kápolna kerül, egy vallási túraútvonal részeként. – Egy határon átnyúló projektben építjük a kápolnát, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkkal, Temes megyével és a Szeged–Csanádi Egyházmegyével együttműködve. A két országban összesen 5 vallási létesítményt alakítanak ki vagy újítanak fel – közölte a menedzser.

Hogy az érdeklődök könnyedén meg tudják közelíteni a környéket, egy összekötő út is épül, ami az 55-ös főúttól kezdődik, feltárja a Szent János-térséget, és összeköti vele a városközpontot. Ennek összköltsége 262 millió forint.

Olvasóink írták

  • 7. KPiri 2013. február 13. 19:35
    „Én nagyon jó ötletnek tartom, hiszen igazi turisztikai vonzerő és látványosság lesz én biztosan elmegyek. Azon túl szerintem oktatási szempontból sem utolsó, hiszen nagyon sok gyerek nem teheti meg, hogy elutazzon és lássa országunk neves építményeit. Annak meg különösen örülök, hogy nem az Eiffel torony és a pisai ferdetorony kicsinyített mása készül el, hanem magyarországi építmények lesznek láthatóak.”
  • 6. benq 2013. február 06. 19:21
    „oh! Kedves 3. Tiszthelyettes 2013.02.06. 14:50
    Sajnos a leendő út mellet van a tanyám (ezért rossz a helyesírásom, mert messze lakom a kövesúttól.) és én nem szeretném eladni annyi pénzért amennyit a Nogi úr pribékjei ajánlanak.
    Más, ha ön egy hozzászóló hozászolásából és a helyesírásából megtudja állapítani milyen ember, akkor tessék jelentkezni asztro műsorvezetőnek valamelyik tv társasághoz.”
  • 5. szatyi 2013. február 06. 17:51
    „Ópusztaszeren ott a skanzen, tényleg nagyon fontos Mórahalom mellé is egyet építeni!”
  • 4. Vörcsi 2013. február 06. 16:19
    „"...Az épület a tanyán élő idős embereknek nyújt majd szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget,..."

    Nagyon kiváncsi vagyok erre! A tanyai világ szétszórt, egymástól 5-600 m, de gyakran 1km-re lévő tanyákból áll, a benne lakó idős emberek örülnek, ha a ház elé a napra, a kisszékre leülhetnek, és nehezen tudnának naponta reggel, este a napközibe biciklizni. Persze, ha hoznák - vinnék őket, az esetben csodás gondolat.

    "...a történelmi Magyarország 50 műemlékét mutatja be..."

    Erre is nagyon kiváncsi vagyok, dédszüleim akkor és arra laktak, nagyszüleim ott születtek. Biztosan elmegyek megnézni. Különösen a Klebelsberg-iskola érdekel nagyon. Én is olyanban voltam kisiskolás. Sok sikert Mórahalmiak!”
  • 3. Tiszthelyettes 2013. február 06. 14:50
    „2: Nem lesz, hanem van és nem kikisajátítva, hanem megvéve, és nem a dolgozni akaró paraszttól, hanem a pénzért eladótól. Biztos te is sokat dolgozol a földön, azért nem tanultál meg magyarul írni. Az ilyet nálunk nem parasztnak hívják, hanem bugrisnak...”
  • 2. benq 2013. február 06. 13:15
    „Az ut is jon minden evben, gondolm a kisalyatitas meg majd fillerekert lesz kizsarolva a dolgozni akaro parasztol.”
  • 1. kumisz 2013. február 06. 10:32
    „Kellett már a tanyán élőknek mint a villany:)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bombázó szegedi cheerleaderek - videó

Amerikai filmekből ismerős mozdulatokkal kápráztatják el a drukkereket a parányi forrónadrágokba öltözött szegedi egyetemista lányok. Tovább olvasom