Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Így lehet túlélni - előadás a biztonságos szórakozásról

Szeged - A diákok szemléletmódján szeretne változtatni a szegedi Rakonczai László. A Securitas Kft. területi vezetője előadás-sorozatot indított a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban a biztonságos szórakozásról.
– Nem azért jöttem, hogy arról papoljak nektek: ne igyatok, ne drogozzatok a diszkóban – persze ne tegyétek –, hanem azért, hogy elmondjam, hogyan éljetek túl egy olyan helyzetet, mint ami a West Balkánban kialakult – kezdte mondandóját Rakonczai László, a Securitas Kft. területi vezetője a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 11. A osztálya előtt. A szegedi fiatalember 15 éve foglalkozik személyvédelemmel és különböző rendezvények biztosításával. Dolgozott már többek között a SZIN-en, a Sziget fesztiválon, koncerteken, és több mint tíz éve van jelen kollégáival a Radnóti-gimnázium szalagavató báljain. A biztonságos szórakozásról szóló előadás ötletét a budapesti West Balkánban történt, három halálos áldozatot követelő diszkóbaleset után említette Gál Béla iskolaigazgatónak, aki rábólintott a kezdeményezésre, így a rendhagyó osztályfőnöki órákat az összes évfolyamnak megtartja majd – térítésmentesen!

Rakonczai László sokkoló képekkel próbálta felhívni a diákok figyelmét a veszélyekre. Fotó: Frank Yvette
Rakonczai László sokkoló képekkel próbálta felhívni a diákok figyelmét a veszélyekre.
Fotó: Frank Yvette

A kezdeti duruzsolásnak, nevetgélésnek hirtelen vége szakadt, amikor László sokkoló képeket mutatott a budapesti és egy németországi diszkóbalesetről, majd felsorolta: oroszországi diszkótűz 152 halott, Szigetszentmiklós, diszkótűz 12 sebesült. Németország, Love Parade 21 halott. Az elmúlt 11 hónapban összesen 180 ember halt meg különböző szórakozóhelyeken.

– Sajnos biztosak lehetünk benne, hogy ezek az esetek meg fognak ismétlődni. A legrosszabb, amit tehetünk, ha legyintünk, és azt mondjuk: velem ez úgysem történhet meg – figyelmeztette a fiatalokat a biztonságtechnikai szakember, aki az óra további részében hasznos tanácsokkal látta el a diákokat. Például hogy mindig tájékozódjanak az adott helyről az interneten, barátoktól. Figyeljék meg a menekülési útvonalakat. Ha a bejáratnál hosszú percekig nem mozdul a sor, inkább ne menjenek be, vagy ha bent a hatalmas tömeg miatt lépni sem tudnak, menjenek inkább máshova. Vészhelyzetben is próbáljanak nyugodtak maradni, saját és mások testi épségére ügyelve cselekedni.

– Szemléletmódváltásra szeretném ösztönözni őket. Ha csak egyetlen diák is veszélyhelyzetbe kerül, de az előadásnak köszönhetően tudni fogja, mit kell tennie, és nem esik baja, már megérte – jelentette ki Rakonczai.

Olvasóink írták

  • 7. csillogás 2011. február 02. 18:30
    „szép dolog a tájékoztatás, de attól még ugyan ugy el fognak menni bulizni, az Isten se tudja miket esznek-isznak, és ugyan ugy bemehetnek majd a szórakozóhelyekre, függetlenül attól, hogy hány évesek. ugyanis ha én elmegyek, de őket nem engedik be, akkor a disco csődbe is fog menni, ugyanis ők a fizetőképes kereslet.”
  • 6. szilléri 2011. február 02. 18:02
    „Helyes !”
  • 5. Loki 2011. február 02. 13:07
    „(x)reklám”
  • 4. mfos 2011. február 02. 09:25
    „jónak tartom, ha bizonyos dolgokra felhívjuk a fiatalok figyelmét, főleg arra, hogy baj esetén ne birka módjára viselkedjenek és pánikoljanak, de a legjobbnak azt tartanám, ha sikerülne velük megértetni, hogy 14-16 évesen még ne járjanak bulizni, iszogatni. Másrészt 16 év alatt bulihelyekre meg nem is kellene beengedni őket... szerintem.”
  • 3. tol 2011. február 01. 20:49
    „a gyerekek nem olyan sületlenek, mint gondolod. A kezdeményezés lelkesítő, végre egy ember, aki bölcsen használja a tapasztalatát. Le a kalappal!”
  • 2. IVY 2011. február 01. 16:52
    „Igen kiváló.
    Ennek ellenére, többnyire süket fülekre fog találni.
    Ugyan úgy folytatódik a 7végi éjszakai züllés, mint eddig....”
  • 1. Ganxta 2011. február 01. 15:23
    „Kiváló kezdeményezés. Grat.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kisebb tartozás, kisebb baj: 60 napnál tovább nem vár a szolgáltató

A gáz- és áramszolgáltató szerint nem segített a nehéz helyzetbe került családokon a 90 napos fizetési határidő. Tovább olvasom