Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Kutyusokkal versengenek a szegedi gyermekszívek

Szeged - Az intenzívre kerülő újszülöttek életfunkcióit figyelő monitorokat vásárolt a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány Presztízs-gálánk bevételéből származó 1 millió forintos adományából. A szegedi gyermekklinikán működő alapítványnak nyújtott eddigi segítség 32 millió forint értékű műszerrel támogatja a gyógyító munkát.
A műszer gombján csavar egyet a fehér köpenyes főnővér, Kutasi Ilona, majd megigazítja a takarót a csöpp testen. A szomszédos rácsos ágy mellett egy asszony áll, néma kétségbeeséssel nézi kisbabáját: a csöppséget nemrég műtötték. Mögöttük egy széken az apa ül. Figyeli az ágy fölé tett monitor apró jeleit, mert a kisember megmentett életére műszer is vigyáz.

– Az alapvető életfunkciókat, vagyis a légzést, a szívműműködést, az oxigéntelítettséget ellenőrzi ez az értékes műszer. Hanggal, villogó fénnyel is jelez, ha romlik a kis beteg állapota. Nélkülözhetetlen az intenzív osztályon ez a monitoros berendezés, minden itt kezelt gyerek mellé kellene egy-egy – magyarázza Katona Márta. A gyermekgyógyász, egyetemi tanár mint a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány kuratóriumának elnöke a múlt évi Presztízs-gálánkon 1 millió forint értékű adománylevelet vett át. E támogatásból két monitort vásároltak a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjához tartozó gyermekklinika intenzív osztályának.

Fotó: Frank Yvette
A szegedi gyermekklinikán működő alapítványnak nyújtott eddigi segítség 32 millió forint
értékű műszerrel támogatja a gyógyító munkát. Fotó: Frank Yvette

– 17 ágyas intenzív osztályunkon évente 280, a dél-alföldi régióból, illetve esetenként az ország távolabbi részeiből is ide hozott, nagyon beteg újszülöttet és koraszülöttet ápolunk – számszerűsíti helyzetüket Katona Márta. Elárulja: 18464575-1-06 adószámú alapítványuk tavalyi, jórészt a személyi jövedelemadók 1 százalékából származó bevételeinek a Presztízs-adomány az egynegyedét jelentette. Hangsúlyozta, az 1999 óta közhasznú alapítvány soha nem gyűjt utcán adományt, csak az 57400217-10137057 bankszámlaszámra. – Két éve a megye negyedik leginkább támogatott alapítványának számítottunk – az első két helyen állatvédő szervezet állt. Most azt szeretnénk elérni, hogy megelőzzük a kutyusokat.

1%-ok a gyógyításért

Az SZTE gyermekklinikán 11 éve működő alapítvány révén összegyűlt 32 millió forintból – többek között – ultrahangkészülék, többféle EKG-berendezés, inkubátor, infúziós pumpa, pulzus és oxigénmérő készülék lett – tájékoztat Túri Sándor, a gyermekklinika igazgató professzora.

Olvasóink írták

  • 13. CID 2010. március 04. 21:25
    „macs :)
    A cím elég gusztustalan. Kóbor, elhagyott, kidobott állatok ellátása még nem állami feladat. A gyerekek gyógyítása szerintem még az.”
  • 12. macs 2010. március 04. 21:03
    „EXENTER,
    a pofátlanul leemelt sápból kapja a pénzt az egészségügy, az oktatás, abból fizetik a segélyeket, a családi pótlékot, a gázártámogatást, a sápból van az a pénz, amit a postás kivisz a nyugdíjasoknak. Mivel nagyon kevesen, közel 2,5 millióan ennek a sápszedés áldozatai, de 10 millió a haszonélvezője és mivel kevés az ami a sápból bejön még hitelt is fel kell venni, amit a sápból kell visszafizetni.
    Aki tudja, hogy lehet 0 Ft adózás mellett maximális ellátást biztosítani, az mondja meg, mert Nobel díj lesz belőle.”
  • 11. EXENTER 2010. március 04. 11:42
    „7: ennyire durván mégsem kéne csúsztatni, az állatokat és barátaikat tisztességesen is elegen utálják.
    Mondanám Önnek hogy a negyven ledolgozott (!) évem után kénytelen vagyok most is dolgozni, és ebből is pofátlanul mindenféle cimen leemeli költségvetésünk a sápját! Nézzen utána, mennyi adó és TB tartozást képtelenek behajtani! Nos ebből az állatokra SEMMI sem jutna, de gyógyitásra mennyi is?
    Az állatorvosért fizetünk rendesen, itt nincsen TB - igaz, hálapénz se, amit a gyerekorvos elvár...”
  • 10. AN 2010. március 04. 10:18
    „Örülök, hogy meggyógyult a Professzorasszony!
    Azt az alapítványt, amiben Ő benne van, azt támogatom, de bizony sok esetben nem lehetünk biztosak abban, hogy a pénz tényleg azt a célt szolgálja, amire szántuk.
    A Tappancsos hölgyet is ismerem, ott is jó helyen van a pénz, de pl. az egyik rákos betegeket támogató(?) alapítványról nagyon furcsa dolgokat hallottam. Oda pl. biztos nem adnék egy fillért sem.”
  • 9. baloghkatica 2010. március 03. 21:44
    „7-8: na látják, ha adófizetők lennének, most önök dönthetnének arról ki mennyit, így pedig más dönt...

    (...megjegyzem sok nonprodift célt támogatok az 1%-on innen és túli időszakban is..., akinek fontos, támogassa a számlaszám ismert (benne a cikkben)! tessék kinyitni a pénztárcákat!!!)”
  • 8. vidai 2010. március 03. 18:21
    „6. baloghkatica:
    Természetesen, minden nonprofit cél fontos, ezzel egyetértek. Csak a fontos dolgok között is tisztában kell lenni azzal, hogy mi a legfontosabb. Egy súlyosan beteg kisgyerek gyógyulása vagy egy háziállat? Azért ezt nem nehéz eldönteni.
    Nekem van kutyám, de (ha tehetném) először a beteg gyerekeket támogatnám. Persze akinek futja, támogassa mindkettőt.”
  • 7. SZEMOKA 2010. március 03. 16:13
    „6:
    Ha az Ön unokája/gyermeke vagy a kutyája életéről lenne szó, melyik mellett döntene?”
  • 6. baloghkatica 2010. március 03. 13:35
    „5: nem lehet ilyen formán se előrébb tenni, se hátrébb rakni ügyeket! Minden nonprofit cél fontos!

    - A kórháznak normatív működési költségvetése, egy környezetvédelmi szervezetnek nincsen!

    Szerintem minden ügy fontos!”
  • 5. vidai 2010. március 03. 12:51
    „Elég szomorú, ha valaki a kutyusok támogatását fontosabbnak tartja a szívbeteg gyermekek támogatásánál.
    A címadás is elkeserítő számomra (még ha le is győzték az adománygyűjtésben az állatvédők a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítványt, nem ezt kellene kiemelni) .”
  • 4. baloghkatica 2010. március 03. 10:21
    „Hát ők semmit :D”
  • 3. EXENTER 2010. március 03. 10:15
    „ÉS AKIK MÉG ADÓCSALÁS MELLÉ A TB-t SEM FIZETIK ?
    Ők ugyan hogyan kommentálnák ?”
  • 2. baloghkatica 2010. március 03. 09:42
    „"Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány" És ha az 1%-omat a "Koraszülött Életmentők" számára adjuk?

    Hogyan lehetne mindenkin segíteni? Sok sok rászoruló alapítvány van még!”
  • 1. baloghkatica 2010. március 03. 09:40
    „Az alapítványoknál is verseny van? :( Ez aggasztó! De a rendszer hibája!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sufnik - több emelet magasan

Sokan adnának egy fél szobát cserébe azért, hogy erkélyük lehessen. Pár négyzetméter a virágoskertet, a szabad levegőt jelentheti nekik. Tovább olvasom