Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Földvári Rakamazról jár a testületi ülésekre

Szentes - Földvári Nagy István szentesi képviselő, a Pálmások Szövetségének volt polgármesterjelöltje 300 kilométerről, Rakamazról jár a testület üléseire – így nem csoda, hogy eddig nem tudott részt venni mindegyik ülésen. 100 ezer forintos tiszteletdíját azonban mindig felvette. Igaz, ez csak annak nem jár, aki három egymást követő ülésről hiányzik.

Idén eddig 10 ülést tartott a szentesi képviselő-testület. Földvári Nagy István három, igaz, nem egymást követő ülésről hiányzott eddig. A szentesiek közül sokan úgy vélekednek, nem lehet egyszerű számára ellátni a képviselői feladatokat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rakamazról, ahová év elején költözött a volt városi rendőrkapitány, a Pálmások Szövetségének egykori polgármesterjelöltje.


Földvári költözése téma volt az őt jelölő szervezetben is. Képviselőtársa, Horváth István lapunk érdeklődésére elmondta: nem szabad szem elől téveszteni azt a tényt, hogy Földvári nem egyéni körzetben, hanem listán nyert mandátumot. Szerinte a szövetség elveit vallva lehet úgy művelni a várospolitikát, hogy a képviselő nincs mindennap Szentesen. Horváth úgy vélekedett, Földvárinak viszont következetesen részt kell vennie a bizottsági munkában, és jelen kell lennie a testületi üléseken. A szövetségben végül úgy döntöttek a viták után, hogy a volt rendőrkapitánynak nem kell lemondania képviselői mandátumáról.

A szentesi Pálmások Szövetsége úgy döntött, nem baj, hogy a volt polgármesterjelöltjük, Földvári Nagy István (középen) Rakamazra költözött Fotó: Tésik Attila
A szentesi Pálmások Szövetsége úgy döntött, nem baj, hogy a volt polgármesterjelöltjük, Földvári Nagy István (középen) Rakamazra költözött Fotó: Tésik Attila

Rakamaz 270 kilométerre van Szentestől. A képviselő minden alkalommal három és fél órát autózik Szabolcsból a Kurca partjáig, ahol elmondása szerint ma is állandó, bejelentett lakcímmel rendelkezik. Családi okok miatt költözött el. A képviselet ellátására vonatkozó kérdésünkre először elutasítóan reagált, majd mindössze annyit volt hajlandó mondani, távollétét úgy kell értelmezni, mintha vidéken dolgozna. Azt ígérte, októbertől egyre többet lesz Szentesen, hosszú távon szeretne visszatérni a Kurca partjára.

Aki hiányzik, nem kap tiszteletdíjat

A képviselők tiszteletdíjáról szóló rendelet szerint az a képviselő, aki három egymást követő ülésről hiányzik, elesik a tiszteletdíjtól – tájékoztatott Sztantics Csaba. A jegyzőtől tudjuk, a képviselők rendszeresen járnak az ülésekre, a részvétel szempontjából kedvező a péntek délutáni időpont. A városatyák előre bejelenthetik, ha nem jelennek meg az ülésen, de ez nem kötelező. A három egymást követő hiányzásra még nem volt példa, erre azért ügyelnek az elöljárók. Jelenleg 83 ezer 600 forint a képviselői tiszteletdíj, a bizottsági tagságért 16 ezer 720 forint jár. Földvári Nagy István képviselőként és a jogi bizottság tagjaként bruttó 100 ezer forintot keres.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. fhjkkl 2008. október 02. 18:47
    „Igazságokat kerestek keressétek itt http://api01.extra.hu/”
  • 24. utyumutyu 2008. szeptember 29. 02:05
    „hoppnak: éppen azt írtam, hogy azóta már szabad ember, pedig nem túl régen történt az a bizonyos "utolsó éjszaka"! Azt is csak a saját elmebajának köszönhette, nem a szuperzsarunak! Meg hát házi őrizet (szobafogság) is volt az eltelt időben, úgyhogy nem sokat volt bent... De pletykálgassál csak nyugodtan a taxisokkal, úgy legalább hiteles.. " Mi az Istvánnal már mindent megbeszéltünk.." Tökös gyerekek a taxisok..”
  • 23. fucking bullshit 2008. szeptember 27. 23:36
    „Ron Werber izraeli tanácsadó, az MSZP választási kampánymenedzsere arra kér mindenkit, hogy akinek kell, nyugodtan menjen ki pisilni beszéd közben, de ne mindenki egyszerre.
    Werber szerint a szocialisták nagy szarban vannak.”
  • 22. Előrehozott választásokat!!! 2008. szeptember 27. 16:47
  • 21. Hopp 2008. szeptember 27. 16:09
    „18-as nak
    Na ezt rosszul tudod, kérdezd meg a taxisokat ........
    Földvári utsó napjának eredménye N.I. böcibe vonulása!
    Ez tény!”
  • 20. Lemba 2008. szeptember 27. 16:01
    „Kedves Szentesi Polgarok!
    Mindenkit tisztelettel megkerek valasszanak meg kepviselonek.
    Hodmezovasarhelyen szulettem, Szegeden, Pecset es Budapesten vegeztem az iskolaim egy reszet. Szuleim mindszenti, egyszeru dolgos emberek voltak. Jelenleg az egyik Fold resze masik felen elek, de ez nem problama. Teleconferenciat meg tudom szervezni a sajat koltsegemen, de a kepviseloi tiszteletdijrol nem kivanok lenobdani.
    Jelenleg mernokkent es undergraduate termeszetgyogyaszkent dolgozom. Kulonosen a termeszetgyogyaszati ismereteim nagy segetseget fognak nyujtani a varos fejlodeseben. Specialis keszitmenyeim kitunoen elkalmazhato az emberi hulyeseg ellen.”
  • 19. 1 vélemény 2008. szeptember 27. 15:37
    „Egy kicsit jobban járjátok körül, hogy kik a Pálmások. A rokoni kapcsolatokra ajánlanám a figyelmet.”
  • 18. utyumutyu 2008. szeptember 27. 13:00
    „Kedves 13-as-nak! Ez tényleg úgy van, ahogy hoppá írta, az, hogy te nem mozogsz, nem ismersz senkit, attól még ilyen van. Egyébként a N. I. már szabad ember azóta megint, pedig elég komoly vádak voltak ellene..”
  • 17. Előrehozott választásokat!!! 2008. szeptember 27. 11:35
  • 16. nemzet 2 2008. szeptember 27. 08:56
    „Nemzet.
    Jó az ötleted,légyszives segits nekem is pályázni,igy én is szeretnék pénzt keresni.
    Amennyiben nem sikerül a pályázatunk útján bizottsági képviselői posztot szereznünk,akkor az a javaslatom,hogy mi se engedjük meg,hogy Szentes gondjait-problémáinak megoldásait távképviseletben végezzék.Vagy csak pénzkereseti forrásnak használja a képviselő Úr?Lehet,biztos kevés a nyugdija.
    Számomra elfogadhatatlanok az ilyen megoldások,ugyanúgy mint ha az Országgyülési képviselők választásánál a külföldön (pld.USA)élő magyar honfitársaim is szavazhatnának a képviselőkre és a pártokra.Igaz nekik mindegy,hogy hogyan döntenek a Magyar Országgyülésben,mert nem ők élnek itt,hanem mi és a mi megélhetőségüngről akarnak dönteni a szavazataikkal.”
  • 15. Nemzet 2008. szeptember 26. 21:19
    „Nem értem, hogy a mai modern infotechnika és média korában miért okoz problémát a távolság. Már egy ideje létezik a távoktatás, a távgyógyítás is kialakulóban van (nyugaton). Miért ne lehetne TÁVPOLITIKA? Én is pályázok a csendes-óceáni Huulaauiii szigetek gasztroturisztikai bizottságának képviselői posztjára. Egyelőre a válaszukra várok.”
  • 14. mamus 2008. szeptember 26. 20:35
    „A testületi ülésekről csak ő hiányzott? Egyébként mindig teljes volt a létszám?”
  • 13. Hopp 2008. szeptember 26. 20:25
    „Hoppá
    te hülye vagy...
    Kétes hírű? Szentesen keresztapa? jajj hol élsz te :D:D:D
    Ez nem a nyóc ker:D:D:D”
  • 12. 1 vélemény 2008. szeptember 26. 20:22
    „Nincs új a nap alatt a Pálmások álcázott szocialisták...”
  • 11. Hoppá 2008. szeptember 26. 17:31
    „Azt hiszem minden jó érzésű szentesi örült,hogy megszabadultunk a kétes hírú rendőr kapitánytól.Érdekes módon miután nyugdíjba vonult,másnap a közismert keresztapát letartóztatták.Huzzón el végleg Szentesről!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 10. @2 2008. szeptember 26. 13:10
    „Naná,és még egyebeket is amit nem kell számlával igazolni.Mert ő megérdemli,bár nem tudni mennyit foglalkozik a Szentesiek ügyével.Biztos sokat!”
  • 9. szkeptikus 2008. szeptember 26. 13:06
    „És útiköltség térítést is kap a "városatya"?”
  • 8. népnyúzók 2008. szeptember 26. 09:10
    „Ez éppen olyan "tisztességes", mint a Pálmások által javasolt parkolási díj és a megemelt lakbér. Csak gratulálni tudok hozzá! Ilyen őrültektől mentse meg az állampolgárt a jó Isten!”
  • 7. hopp 2008. szeptember 26. 07:56
    „xenon ki szívja véred? Gondolkodj már!
    zanzibári milyen tisztességet hiányolsz? Mikor tizenévig volt jó kapitány akkor nem hiányoltad? most hogy vidéken dolgozik egyből tisztességtelen? UGYANMÁR!!!!
    Sztem tök mindegy 50 vagy kétszázakárhány km re dolgozik..”
  • 6. zanzibári 2008. szeptember 26. 07:22
    „Én, a tisztességet hiányolom az illetőnél!”
25 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mikuláskor felszállhat a mentőhelikopter Szentesről

Szentes - Ünnepélyesen lerakták szerdán Szentesen a dél-alföldi régió több mint egymillió lakosát szolgáló légimentő-bázis alapkövét. A 90 millió forintból épülő légimentő-állomás Mikulásra készülhet el. Tovább olvasom