Délmagyar logó

2016. 06. 28. kedd - Levente, Irén 19°C | 25°C

Rendőrkézen a szentesi szobor megrongálói

A bejelentéstől számított két napon belül elfogták a szentesi rendőrök azt a két helyi fiatal férfit, akik megrongálták a Kossuth téren található ,,napernyős lány" szobrát.

Szentes Város Önkormányzata feljelentése alapján rongálás vétségének és garázdaság vétségének gyanúja miatt kezdeményezett büntetőeljárást ismeretlen tettesek ellen a Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2016. január 19-én. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a szentesi Kossuth téren található fém bronzszobor esernyőjét ismeretlen tettesek 2016. január 16-ára virradóra megrongálták, aminek következtében a szobor megrepedt. A nyomozók a végrehajtott adatgyűjtés eredményeként megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével két helyi fiatal gyanúsítható megalapozottan. A rendőrök a fiatalkorú gyanúsítottakat 2015. január 21-én délután előállították a Szentesi Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság vétségének és rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük büntetőeljárás. Kihallgatásuk során elismerték a terhükre rótt bűncselekményt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lassan kiürülnek a fészerek

Lassan kiürülnek a fészerek
A tél fele még hátravan, de sokaknak már fogytán a tüzelője. Számos családnál talány, miből vesznek még annyi fát, szenet, amivel tavaszig kihúzzák. Tovább olvasom