Délmagyar logó

2018. 09. 26. szerda - Jusztina 6°C | 16°C Még több cikk.

Sokan azt hiszik, a 30-as tábla csak dísznek van

Szentes - Szentesen a Honvéd utcaiak azt szeretnék, ha az autósok betartanák a 30 kilométer/órás sebességhatárt. Most ugyanis sokan száguldoznak. A gyalogosok, kerékpárosok veszélyben érzik magukat.
Szentes kertvárosi részében található a Honvéd utca. A házakkal szemben a Kurca folyik. A kertvárosi részben a gépjárművek csak 30 kilométer per órás sebességgel közlekedhetnének, de sokan átlépik a sebességhatárt. Ez okoz az ott élőknek problémát. – Szép számmal vannak, akik 60 és 100 között hajtanak az utcában – mondta az egyik ott lakó, Marton György. – Három helyen is ki van téve a 30-as tábla. Sőt, a város határában külön felhívják az autósok figyelmét, hogy a 30-as sebességkorlátozás a teljes kertvárosi részre érvényes – folytatta a férfi. Amíg beszélgettünk, addig is sok autó suhant el az utcán. Ha mért volna traffipax, némelyik sofőrnek biztosan bírságot kellett volna fizetnie.

– Nagyon sokan járnak erre kerékpárral, sőt, gyalog is, különösen tavasztól késő őszig. Babakocsit is szívesen tolnak erre a szülők, vagy éppen kicsi gyerekekkel jönnek, akik két lábbal hajtják magukat a kismotoron vagy a futóbiciklin. Kénytelenek az úton menni, mert nincs kerékpárút, de sok helyen még járda sincs a házak előtt – vette át a szót a felesége, Marton Györgyné. Férje hozzátette, korábban még előfordult, hogy mért erre a traffipax. Egyszer még őket is megbüntették az utca elején a sebességhatár kismértékű túllépése miatt. Azonban már évek óta nem látták erre a mérőt.
Marton György és felesége szeretnék, ha a nyugodt, kertvárosi részben a gyorshajtók sem zavarnák meg a rendet. Fotó: Kovács Erika
Marton György és felesége szeretnék, ha a nyugodt, kertvárosi részben a gyorshajtók sem zavarnák meg a rendet. Fotó: Kovács Erika
A házaspár arról is beszélt, hogy korábban még fekvőrendőr is volt az utcában, de úgy tudják, az út felújítása után a lakók kérésére nem tették vissza. Voltak, akiket zavart. – Minket viszont senki nem kérdezett meg erről. Több utcabelivel is beszélgettünk, hogy legjobb volna összedobni a pénzt, és venni egy fekvőrendőrt, de bennünket biztos megbüntetnének ezért, úgyhogy maradt gondolati szinten az ötlet – említette meg a férj.

– A Honvéd utcai lakóknak ki kellene alakítani egy közös álláspontot a fekvőrendőr ügyében – válaszolta megkeresésünkre Szirbik Imre, Szentes polgármestere, aki megerősítette, a lakosság kérésére szüntették meg az utcában a fekvőrendőröket. A polgármester ugyanakkor az ilyen esetekben a műszaki akadályok hatásosságában hisz, mivel a gyorshajtóknak mindegy, hogy milyen táblát, milyen csíkot teszünk ki, nem veszik le a lábukat a gázról, csak akkor, ha a kocsijuk állapotát féltik. A polgármesternél rákérdeztünk a járdára is, ami az utcában hol van, hol nincs. Elmondta, megvizsgálják a helyzetet.

A Honvéd utcaiak problémájával megkerestük a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot is. A sajtóosztály azt válaszolta, a rendőrség figyelemmel kíséri a forgalom alakulását, figyelembe veszik a lakossági bejelentéseket, egyeztetéseket folytatnak az önkormányzatokkal a forgalomlassító lehetőségekről.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kakaós, lekváros, túrós, fahéjas, fesztiválcsemege minden mennyiségben - Derekegyházon minden a palacsinta körül forog

Kakaós, lekváros, túrós, fahéjas, fesztiválcsemege minden mennyiségben - Derekegyházon minden a palacsinta körül forog
Derekegyházon megkezdődött a palacsintafesztivál. Önkéntesek sütik és tekerik a finomságot. Tovább olvasom