Délmagyar logó

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 18°C | 33°C Még több cikk.

Új trombitással és három énekessel lép fel a PASO a ZP-ben

Búcsúzik a zenekarától Subicz Gábor: a trombitás szeptember 19-én csütörtökön a fővárosi Zöld Pardonban utoljára lép színpadra, utódja Koós-Hutás Áron.
Búcsúzik a zenekarától Subicz Gábor: a trombitás szeptember 19-én csütörtökön a fővárosi Zöld Pardonban (ZP) utoljára lép színpadra a Pannonia Allstars Ska Orchestrával, utódja Koós-Hutás Áron. A nyárbúcsúztató esten a PASO két egykori énekese is közreműködik.

A PASO idén ünnepli 10. születésnapját, és a jubileumi évben minden jelentős hazai nyári fesztiválon, valamint az Egyesült Királyságban, Ausztriában, Németországban, Szlovákiában és Horvátországban is játszott - idézte fel a szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye.

A ZP-ben a nagy slágerek és a legújabb szerzemények mellett a közönség olyan dalokat is hallhat, amelyek a csapat demó-korszakából származnak, vagyis hét-nyolc éve egyáltalán nem játszották ezeket élőben.

"Vendégként elhívtuk Burszán Verát és Riger Jánost, a két egykori énekest. Kilenc éve nem volt arra példa, hogy mindketten egyszerre álljanak velünk a színpadon, ezért is különlegesnek ígérkezik az este" - mondta KRSa (Tóth Kristóf), a PASO frontembere.


A zenekar kilenc év után búcsúzik trombitásától, Subicz Gábortól, aki a PASO-ban Mr Tony Ass néven szerepelt. A zenész ezentúl dzsesszkarrierjét helyezi előtérbe és elhagyja az együttest. A jövőben elsősorban a Modern Art Orchestrában, Subtones nevű saját formációjában és a Gringo Sztár tagjaként láthatja a közönség. Szeptember 19-én a Zöld Pardonban együtt lép fel utódjával, az őt eddig is sokszor helyettesítő Koós-Hutás Áronnal.

"Eddig Áron volt az ő helyettese, most fordult a kocka, azaz ettől a koncerttől számítva Subicz Gábor lesz a PASO beugró trombitása" - fogalmazott KRSa.

Az együttes Budapest Ska Mood címmel 2005-ben jelentette meg első stúdióalbumát, ezt követte a The Return of the Pannonians (2007), a Feel the Riddim! (2009), majd a Lovemonster/Lost in Space (2012). Mindegyiket kiadta az Egyesült Államokban a ska zenére specializálódott Megalith Records is.

A PASO tagjai: KRSa (Lord Panamo) - ének; Mr P (Benkő Dávid) - Hammond orgona, billentyűs hangszerek, vokál; Koós-Hutás Áron - trombita; Babba Luki (Lukács Gábor) - altszaxofon, vokál; Tommy Hot (Meleg Tamás) - tenorszaxofon; Mr Vajay (Vajay László) - harsona; Laca (Nagy László) - gitár; General Csaki (Csáki Zoltán) - gitár; Dr Strict (Pozsgai Vince) - basszusgitár; Lipi Brown - dob, ütőhangszerek; G Brown (Barna György) - hegedű.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borzongani vágytak az amerikai mozinézők péntek 13-án

A horror brutálisan maga mögé szorította a hétvége másik premierfilmjét, a Robert De Niro… Tovább olvasom