2014.11.20. 13:00
A lelencházi gyermekkor után is édesanyját kereste
DélmagyArchív 1930: Minden szilveszterkor hajnalig várt az utcában, ahol csecsemőként kitették.
1930. december 28-án a Délmagyarország segítségével kereste sosem látott édesanyját egy 30 éves férfi Szegeden.
Szőke Istvánt azért hívták Szőkének, mert születésekor haja aranyszőke volt, és azért Istvánnak, mert édesanyja a budapesti István út egyik háza elé tette ki 1900-ban, az év utolsó napján.
A félig megfagyott gyereket a járókelők találták meg, bevitték egy kávéházba, ahol éppen a szilveszterre készültek. Jó emberek voltak, enni adtak neki, még a vendégek közé is kivitték, és bejelentették, hogy a szilveszter éjszakát a gyerek a körükben fogja tölteni.
Csak másnap vitték el a kisfiút a lelencházba. A rendőrségnek nem sikerült az anya nyomára bukkannia, és az asszonyt később sem vitte vissza szíve a gyerekhez.
Szőke István 10 éves volt, amikor először keresni kezdte édesanyját. A lelencházi nővérek elmesélték megtalálásának történetét, de ő nem elégedett meg ennyivel: elhatározta, hogy megkeresi anyját.
Időközben az országra rázúdult a világháború, a forradalom, az ellenforradalom – Szőke István nem adta fel. Havonta felkereste a lelencházat és érdeklődött, nem járt-e ott valaki, aki őutána érdeklődött.
Végre 1927-ben értesítették:
Három esztendővel ezelőtt az egyik nővér lelkendezve keresett fel a műhelyben. Azzal jött, hogy valószínűleg megvan az anyám. Szinte vágtattam a lelencházba, de mire odamentem, a nőt már nem találtam ott.
Az asszony azzal ment be a lelencházba, hogy egy gyereket keres, akit az anyja 1900 decemberében tett ki a VII. kerület egyik utcájában. Kilenc ilyen gyerek volt, de mindenki Szőke Istvánra gondolt. Az asszony egy ideig üldögélt, majd hirtelen felállt és elment azzal, hogy majd visszatér.
Nem jött vissza. Szőke várt estig, majd másnap, egy hét, egy hónap múlva visszatért, eredménytelenül. Mindössze annyi támpontja volt, hogy a nő beszélgetés közben megemlítette: Szegeden él.
Szőke István 2 hónap múlva Szegedre jött, és itt kezdett el szakmájában, asztalosként dolgozni. Nem tett le a reményről, hogy megtalálja anyját, ezért 1930-ban, szilveszter táján megkereste a Délmagyarországot és elmondta történetét.
Eddig még minden Szilveszter-éjszakát az István-úton töltöttem... Ott csavarogtam hajnalig és vártam... Az idén is felutazom Pestre... hátha...
Nem haragudott édesanyjára, bár fájt neki, hogy nem keresi őt.
Két nappal a cikk megjelenése után egy szegedi hölgy, K. I-né jelent meg a Délmagyarország szerkesztőségében. Azt mondta, lehetséges, hogy Szőke Istvánban megtalálta évek óta keresett testvérét.
Születése után a szegedi hölgyet is elhagyta édesanyja. Ugyancsak lelencházban nevelkedett, de több szerencsével kereste anyját, aki sokáig egy szegedi étteremben volt felírónő. Ezután tudta meg az tőle, hogy egy fiútestvért is elhagyott Budapesten, de a fivérről nem akart semmilyen felvilágosítást adni.
Ahogy elolvastam a cikket, azonnal arra gondoltam, hogy ez a fiú a testvérem lehet Sorsában ráismertem a saját sorsomra és főleg - az anyámra...
Az anya ekkor a szegedi szegényházban élt, nagyon összetörten. Nem is jelent meg több hír arról, Szőke István valóban édesanyját találta-e meg, s megnyugvást jelentett-e a megtalált anya.
