2014.11.25. 09:36
Nem kellett New York-ban a szegedi papucs
DelmagyArchív 1931: Szeged papucsoffenzívája a nemzetközi piacon. Itthon még tetszett a külföldieknek, akkor most hogy van?
Az amerikaiak semmilyen érdeklődést nem mutattak 1931-ben Szeged büszkesége, a szegedi papucs iránt.
Szeged 1930 októberében határozta el, hogy kisipari termékeit nemzetközi piacokon fogja népszerűsíteni. A városházán főként a szegedi papucs sikerében reménykedtek, annak alapján, hogy a külföldi vendégek általában elragadtatással szemlélték a kecses, díszes lábbelit.
Reklámcélú árverezés New Yorkban
A szegedi papucsos kisiparosok is úgy érezték, termékük népszerű használati eszköz lehet külföldön. Elő is állítottak néhány láda papucsot, hogy a város reklámcélból kiküldje az Egyesült Államokba. Nagy Mátyás papucsos még konkrét vevőt is talált: az amerikai egy pár papucsért (vagyis inkább két lábbeliért, hiszen a szegedi papucsnak ma sincs párja) 1 dollárt fizetett ki.
Szegedi papucskészítő műhely 1925-ben. A Móra Ferenc Múzeum fotógyűjteménye
Az eredmény egészen más volt, mint amire az udvarias szegedi vendégek véleménye alapján számítani lehetett. Az amerikaiakat nemcsak, hogy nem érdekelte a szegedi papucs, de viselését nem tartották praktikusnak, mert „használatába előbb bele kellene szokni".
Hogy még teljesebb legyen a próbálkozás kudarca, rövidesen értesítés érkezett a New York-i vámhivataltól, hogy Nagy Mátyás küldeményét a címzett nem veszi át (noha kifizette), és ezért kérik a feladót vegye ő át, különben elárverezik a papucsokat. Az amerikai vevő a válság időszakában annyira nem látott már reményt a sikerben, hogy inkább veszni hagyta 200 dollárját és nem fizette ki a vámot.
A magyar kereskedő nem válaszolt az amerikai üzenetre (lásd még: kommunikációs kultúra), mivel ő már „obligón kívül" volt, neki kifizették a vételárat, úgy érezte, tovább nem érintett a dologban.
Végül Szeged csak abban reménykedhetett, hogy talán jó lesz így is: ha a New York-i vámhatóság elárverezi a 200 papucsot, akkor az talán mégis jelent ingyen reklámot a szegedi papucsnak, és „talán mégis felébred a jenkik érdeklődése" a szegedi specialitás iránt.
Papucskészítő 1925-ben. A Móra Ferenc Múzeum fotógyűjteményéből.
Ezt inkább mondja el a bécsi tudós szaktanár úr!
A szegedi papucs az 1850-es évektől az első világháborúig élte fénykorát. A háború után azonban a közép-európai piacai bezárultak és a népszerű viselet is más lett. Szegeden az 1930-as években még mintegy 60 papucsos kisiparos dolgozott egyre rosszabb piaci körülmények között.
A papucsos kisipart a szegedi kereskedelmi és iparkamara is megpróbálta felkarolni. Dr. Landesberg Jenő kamarai titkár például 1931-ben szegedi papucsokkal utazott a bécsi kamarai vásárra, hogy a lábbelit megvizsgáltassa bécsi szakértőkkel, és tanácsot kérjen: miért nem tud a minőségi szegedi termék gyökeret verni az osztrák piacon.
A bécsi kamara iparfejlesztési szakembere jónak találta a papucs anyagminőségét, de úgy gondolta: a szegedi papucs drága az osztrákhoz képest. Azt tanácsolta: másképp, termelő és értékesítő szövetkezetekben kellene megszervezni a munkát. Ezekben a kisiparosok szakosodnának egy-egy műveletre. Íme a szerző (lényeglátó) válasza:
Lehet - mondottam most már én -, hogy az osztrák iparos temperamentuma elbírja ezt a munkamegosztást, azonban a magyar iparos temperamentuma már nem. Hogy én a szegedi Tuksáknak, Ménesinek, Nagy Mátyásnak, Gulyás Mihálynak, Kriskának és a többi derék szegedi papucsos mesternek elő merjek hozakodni azzal, hogy: „Te Tuksa, holnaptól fogva csak a papucsok sarkait fogod a papucsokra felragasztani. Te Ménesi pedig a talpát fogod a papucsoknak készíteni" - ezt már csak mondja el a szegedi papucsos iparosoknak a bécsi tudós szaktanár úr, én azonban nem, de nem is merném.
