2021.09.15. 19:19
Trianon irodalmi hatásainak nyomába eredtek
A szegedi Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány legújabb kiadványát ismerhette meg a nagyközönség szerdán a Dóm Látogatóközpontban. A tanulmánykötetet Miklós Péter történész, a kiadvány szerkesztője mutatta be a megjelenteknek.
A Trianon és a magyar irodalom című tanulmánykötetet Miklós Péter történész, a kiadvány szerkesztője mutatta be a nagyközönségnek szerdán. Fotó: Kuklis István
Fotó: Kuklis István
Az alapítványról elmondta, annak legfőbb célkitűzése, hogy a „legszögedibb szögedi” által kutatott témát, a „szögedi nemzet”, azaz a Szegedről kirajzott népesség összetartó erejét feltárja és továbbadja.
A szervezet emellett a magyar nemzeti összetartozás jegyében a Kárpát-medencei magyar közösségek múltját és jelenét is kutatja, amelynek keretében intenzív kapcsolatokat tart fent határon túli civil szervezetekkel.

Ez a küldetés hívta életre a Trianon és a magyar irodalom című, tavaly decemberben online formában megrendezett konferenciájukat, valamint az ott elhangzott előadásokat tartalmazó, azonos című tanulmánykötetet is, amelynek anyagi hátterét a Magyar Művészeti Akadémia biztosította. A kiadványban olvasható nyolc tanulmány a magyar irodalom horizontján vizsgálódva, de más-más szemszögből közelíti meg Trianon és mai napig érezhető hatásainak témakörét.
A szerzők tagja mások mellett Bene Zoltán író, aki a párhuzamos világok problematikája felől közelítette meg a témát, a kötetet bemutató Miklós Péter a transzilvanizmus nyomába eredt, Kovács Emőke, a Gulag Alapítvány munkatársa a Balaton békediktátum utáni felfutásának dimenzióit vette górcső alá, Tóth Eszter Zsófia, a Clio Intézet tudományos munkatársa pedig a tragikus sorsokat, devianciákat elemezte a határon túli magyar irodalomban. A kötet online megrendelhető.
Szegedi hírek
- Az anyaság helyszíneit járták be Pintér professzor tiszteletére – Galéria
- Kézfogás a Gemma Központ fiataljaival – VIDEÓ
- Pár perces várakozással be lehetett előzni a több hónapos várólistát – Fotók
- A pengetés mesterei érkeznek Szegedre
- Gombóc Artúrra keresztelték a régi főműszert