itt az újabb agyrém

2021.09.22. 07:43

A fehérek rosszak, a BLM szimpatizánsai jók – mesekönyvvel érzékenyítik a gyerekeket

Egy új mesekönyv mindenféle rossz megtestesítőjeként ábrázolja a fehéreket, míg a BLM mozgalom szimpatizánsai a jófiúk. Megjelent egy másik kiadvány is, melyben a rasszizmus, a blackface és az iszlamofóbia fogalmát magyarázzák el gyerekeknek.

Fotó: Lipcsey-Bidló Katalin

Már hét éves kortól ajánlják azt a gyerekkönyvet, amelynek címe La Violence, vagyis “Az erőszak”, ezt a témát járja ugyanis körbe, ám igencsak fehérellenes megközelítésben – számol be róla a V4NA Hírügynökség. A könyvben többek között olyan kérdésekre keresik a választ, hogy a férfiak mindig is erőszakosak voltak-e, illetve azt is elmagyarázzák a gyerekeknek, hogy mire való a törvény és hogy joguk van-e visszaütni, ha valaki megüti őket.

Caroline Valentin francia esszéista szerint

a legnagyobb probléma azonban az a kiadvánnyal, hogy szisztematikusan azt hangoztatja, hogy a fehérek a felelősek minden rosszért, a színes bőrűek pedig a jófiúk és az áldozatok, a BLM mozgalom szimpatizánsai.

Twitter-bejegyzésében az esszéista felteszi a kérdést, hogy

a könyv szerzői vajon tudatában vannak-e annak, hogy a kiadványuk rasszista.

Caroline Valentin megkereste a könyvet megjelentető Éditions Milan nevű könyvkiadót és megkérdezte őket a tartalommal kapcsolatban. Azt a választ kapta, hogy meg kell tanítani a gyerekeknek, hogy miről szól az élet, különös tekintettel a fajgyűlöletre.

A könyvben található illusztrációknak egytől egyig az az üzenete, hogy a fehérek a rosszak és a bűnelkövetők, van például olyan kép, ahol egy iskola udvarán egy fekete tanár próbál kibékíteni két veszekedő fehér diákot, egy másik rajzon az látható, hogy egy fehér férfit bilincsbe verve visznek a színes bőrű bírónő elé.

Ez azonban nem az egyetlen olyan gyerekeknek szóló francia kiadvány, mely a fajgyűlölet témájával foglalkozik, megjelent egy másik könyv is, amely többek között a rasszizmus, a blackface és az iszlamofóbia fogalmát taglalja, a címe alapján gyerekeknek szóló antirasszista kézikönyv.

Szerzője, a Rakidd művésznevet használó marokkói származású Rachid Sguini gyermekként rasszizmus áldozata volt és elmondása szerint még ma is az. Könyvének az a célja, hogy elmagyarázza a témában nem jártas embereknek, hogy mi is valójában a rasszizmus, és hogyan tapasztalható meg napi szinten.

A témát viccesen közelíti meg az ifjúsági könyv, képregényeken, rajzokon, diagramokon és konkrét példákon keresztül foglalkozik a rasszizmus, a blackface, az iszlamofóbia, az afro-feminizmus és a diszkrimináció jelentésével, külön kitérve a fekete rasszizmus és az ázsiai rasszizmus fogalmára.

Fejezetenként olyan, a témában jártas szakértők segítik a könyv szerzőjét, mint Amandine Gay francia feminista, filmrendező, kutató és színésznő, aki az első dokumentumfilmjében a fekete nők Franciaországban betöltött szerepével foglalkozott, valamint Angela Davis amerikai újbaloldali filozófus, polgárjogi aktivista, a Black Lives Matter mozgalom lelkes támogatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!