2012.12.25. 01:10
Decemberi ˝mágia˝ itthon és a világban
A december a csodák, az újjászületés, a fohászok és a megváltás hónapja. Szépen illeszkednek ehhez a gondolatkörhöz a szokások, hagyományok, amelyek nagy részét már elfelejtettük, pedig valaha igazi mágiával ruházták fel az ünnepet. Természetesen a világ más népei sem maradnak ki az évbúcsúztatásból, ki-ki a maga hite és kultúrája szerint lép át a következő esztendőbe.
Urálás, odoricsolás, aranyos víz: szavak, fogalmak, amelyekre már nem emlékszünk, amelyek rég a feledés homályába merültek, ám valaha szerves részei voltak a decembernek. És Ganna, Dozmocse vagy Hari Kujo, amelyekről talán még soha nem is hallottunk, de valahol a nagyvilágban hozzátartoznak az ünnepi készülődéshez, az év búcsúztatásához.
A karácsonyfa-állítás nem volt mindig szokás, sőt jó ideig az év sem december 31-én ért véget. A Télapó-, karácsony- és újévvárás közbeni hektikus rohanásban megfeledkeztünk számos decemberi ünnepről és szokásról, amelyek felkészítették a testet és a lelket is az új évre. Hiszen ez a hónap, dátumtól függetlenül, a búcsú és a felkészülés időszaka.
Egészség, újjászületés
– Mára végleg eltűnt, de nagyon szép hagyomány volt, minden kelet-európai nép ismerte a Borbála-ág metszésének szokását – meséli [namelink name="Barna Gábor"], a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének vezetője. – December 4-én vittek be a házba valamilyen gyümölcsfaágat, vízbe tették, és a melegben elkezdett rügyezni, karácsonyra kivirágzott. Szépen illeszkedett a szokás a karácsonyi, év végi hangulatba, ami ezt az időszakot jellemezte – teszi hozzá a szakértő. A miértre a válasz kézenfekvő, az új év közeledtével a december lett a „fohászok" hónapja. Ilyenkor kezdtek el egészségért, termésért, kedvező időjárásért „könyörögni" a következő évre. A szokások mind e gondolatkör, e felfogás köré épülnek.
– A Luca-búza története is hasonló, de azt a szokást ma még jobban ismerjük. Azt azonban lehet, kevesen tudják, hogy eredetileg a templomokat díszítették vele, majd fel is vagdosták, és mint téli zöldet adták a tyúkoknak. Ez a hagyomány a termékenységgel függ össze. Az ókori vegetációs rítusok, a földműveléssel kapcsolatos ünnepek maradványa. A búza így amolyan isteni áldozat lenne, de az évszázadok során új értelmet is nyert: a karácsonyra kizöldülő búza a megújulás szimbóluma lett – mondja Barna Gábor.
De megfeledkeztünk már az aprószentekről is, meséli a szakértő. Az ő napjuk karácsony és újév között van, ilyenkor a bibliai gyermekgyilkosságokra emlékezünk. Hányan vannak az aprószentek? – kérdezik a szülők a gyerekeket. És miközben zajlik az „odoricsolás", vagyis miközben zöld gallyakkal vesszőzik őket, a gyerekek például így felelnek: 144 ezren, minden sarokban egy szakajtóval! És talán meglepő, de ez a szokás is az „egészséghívást" szolgálja.
Mágikus karácsonyok
Mind közül talán az egyik legszebb maga a karácsony ünnepe. Ami pedig egyértelműen körülvesz minket még manapság is, láthatóan és megfellebbezhetetlenül a karácsony évszázados fénymisztikuma. De az ünneptől egyébként sem állt messze a mágia világa, csak már kevéssé emlékszünk rá. – Karácsony, vagyis szenteste éjszakája, Jézus, a Megváltó születésének időpontja, különleges erővel bírt az emberek szemében. Egészen a XVIII. századig ekkor ért véget az év, nem véletlen hát, hogy az éjféli misének hatalmas jelentőséget tulajdonítottak – mondja Barna Gábor.
Aranyos Csitkó és Szent István
Erdély egyes részein nem a Jézuska hozza az ajándékot, hanem az aranyos csitkó, vagyis az aranyos – fényes – csikó, mondja Barna Gábor. Azt nem lehet tudni, hogy miért alakult ez így, de kutatások bizonyítják, hogy így van. Azt is megtudjuk a néprajztudóstól, hogy Szent István sem véletlenül koronáztatta meg magát karácsony éjfélkor, a XVIII. századig ekkor búcsúztatták az évet is. Tudatos választás volt az időpont, erről történészek is meg vannak győződve, mondja. Egy új kort hozott, új századba és új évezredbe lépett első királyunk, szimbolikusan is.
Ezen az éjszakán varázslatos dolgok történtek, tudjuk meg. Jézus születésének időpontja mindent megszentelt. – Éjfélkor megszólaltak az állatok, emberi nyelven beszélgettek, a szemfüles gazdák megtudhatták, hogy mit gondolnak róluk a jószágaik – meséli a szakértő. De a vizek is megváltoztak, mágikus erejük lett. Éjfélkor húzták a kútból az „aranyos vizet" a lehető legnagyobb csendben, ezért „szótalan víznek" is nevezték. A karácsonyi vacsora morzsáját nem dobták ki, hiszen szentelt étel maradéka volt. Az állatok eledelébe keverték, hogy minél erősebbek és egészségesebbek legyenek. Ahogy szent volt az abrosz is, amellyel csak ezen a napon terítették meg az asztalt, és amelynek egyetlen más funkciója volt még az évben: vetőabroszként használták. A férfiak ezt kötötték a derekukra vetéskor, ebből szórták a magvakat, így a búza is megszentelődött.
Jóslás, új hagyományok
– Fontos szerepe volt karácsonykor a piros almának is. A paradicsomi tudás fájára vezethető vissza. A karácsonyi vacsorán annyi szeletre vágtak egy almát, ahányan az asztalt körül ülték, azért, hogy jövőre is mindenki ott legyen, és aki eltévedne, visszataláljon.
Az alma komoly „egészségvarázsló" volt, olyannyira, hogy a jószág itatóvizébe is tettek – magyarázza a néprajztudós. De jósoltak is vele: az éjféli mise után a lányok kiálltak a kapuba, és figyelték, kivel találkoznak, amíg megeszik az almát. Vagy meghámozták, ügyelve, hogy egyben maradjon a héja, és a hátuk mögé dobták. Úgy gondolták, hogy olyan betűvel kezdődik majd a leendő férjük neve, amilyen nevű férfi elment a ház előtt, vagy amilyen formájú betűt dobtak a hátuk mögé.
– A mai ünneplést erős kommercializálódás jellemzi, de amellett, hogy eltűntek szokások, úgy veszem észre, vissza-vissza is térnek hagyományok az életünkbe, sőt újakat is teremtünk magunknak – mondja Barna Gábor. Ilyen új, 25-30 éves hagyomány például az adventi koszorú, a gyertyagyújtás is. – A virágkereskedők tudatos üzleti húzása, amely még nem is katolikus, hanem evangélikus gyökerekkel bír – teszi hozzá a szakértő.
Látszik tehát, hogy milyen gazdag hagyományai vannak térségünkben a decembernek, akarácsony és újév várásának. – Sok elem van, amit már nem lehet visszahozni, amivel szegényebb lesz a kultúránk. Ám azért az is látszik, hogy vannak szokások, amelyek újra és újra felbukkannak, például a betlehemes játékok – fejezi be Barna Gábor.
De vajon mi történik decemberben a nagyvilágban? Milyen szokásokkal várják Jézus születését például Afrikában, és mit ünnepel december végén mondjuk Tibet?
Más kultúrák
A legenda szerint, amikor az etióp juhászok meghallották, hogy megszületett a megváltó, örömükben hevesen kezdték rázni pásztorbotjaikat, és egy Ganna nevű társasjátékba fogtak. Azóta minden évben ezzel tisztelegnek Jézus előtt, a Messiás születésének régi kalendárium szerinti napján, január 7-én.
Mexikóban kerül sor az egyik talán legfurcsább ünnepségre, minden év december 23-án, Oaxacaban. A helyi népművészek bibliai és azték legendákból származó jeleneteket faragnak hatalmasra nőtt retkekbe. A hagyomány a XIX. századból származik, a spanyolok ekkor hozták be Mexikóba a retket, amely a köves talaj miatt nagyon nagyra nő, és furcsa, csavart formát vesz fel.
Tibetben a haldokló év ünnepét tartják decemberben, Dozmocse a neve. Ilyenkor öt napon át ugrálnak körül ijesztő maszkokat viselő táncosok egy csillagokkal és színes dekorációkkal díszített oszlopot. Újévkor pedig a buddhista szerzetesek vajból faragnak szobrokat, minden évben más és más tanító szándékú történetet megelevenítve. A szobrok akár a tíz métert is elérhetik, és speciális vajlámpások világítják meg őket. De a Napot is ünneplik, vagy ünnepelték valaha – például a skótok vagy a svédek – decemberben.
Hari Kujo. December 8-án emlékeznek meg erről a buddhista ünnepről Japánban, amelyet először csak a szabók és a varrónők ünnepeltek, de mára mindenki részt vesz benne, aki szeret varrni. Az év közben eltört tűket és ollókat nem dobják ki, hanem ezen a napon a tiszteletükre felállított szentélybe viszik, ott egy tál tofuba szúrják őket. Ekkor speciális imát mormolnak, megköszönve a szolgálatukat, majd ünnepélyesen – tofustól – a tengerbe dobják őket.
