gyümölcs

2020.08.20. 17:39

Könnyen lehet, hogy az almalétől fáj a gyerek hasa

A kisgyermek fájó hasa, a tengernyi puki és a laza széklet nem csak a kicsik napjait keseríthetik meg, de a szülőknek is aggodalomra adhatnak okot. Pedig a megoldás a legtöbb esetben nagyon egyszerű! Nem is gondolnánk, de az almalé vagy a túlzásba vitt szőlőfogyasztás is lehet a gyerekpoci mumusa.

Forrás: Shutterstock

Egészséges szülői elvárás szerint fontos, hogy sok idénygyümölcsöt fogyasszon a gyermekünk, ha pedig úgy érezzük, nem visz be belőle eleget, gyümölcslével próbáljuk pótolni a hiányát.

Ilyenkor nyáron a fokozott folyadékigény egy jelentős részét is gyümölcslével biztosítják sokan a kisgyerekeknek. Ebben az esetben a szülő sokszor azt tapasztalja, hogy a gyermek hasfájásra panaszkodik, felpuffad a hasa, a széklet száma emelkedik, állaga pedig lazábbá válik, még akkor is, ha nem bolti, hanem otthon préselt gyümölcslevet kap – reflektál a problémára dr. Tomsits Erika, a Czeizel Intézet gyermek-gasztroenterológusa.

Ez kellemetlen ugyan, de nem betegség. Abból adódik, hogy a gyümölcscukor, vagyis a fruktóz magasabb koncentrációban kerül a gyermek vékonybelébe, mint ami onnan maradék nélkül képes felszívódni. A felesleg a vastagbélbe kerül, ahol az egyébként normálisan ott tanyázó baktériumokkal kapcsolatba lép, és a fokozott gázképződéssel béltágulatot, haspuffadást és hasgörcsöt okoz. A fruktóz miatt kisebb a vastagbélből való folyadék-visszaszivárgás mértéke, így hígabb lesz a széklet.

Persze, nem csak a gyümölcsfogyasztás mértéke, hanem az elfogyasztott gyümölcsök fajtája is meghatározó lehet. „Szilvából vagy cseresznyéből például érdemesebb kevesebbet adni az óvodásoknak, kisiskolásoknak. Az alma kifejezetten magas cukortartalmú, nem véletlenül nevezi a szakirodalom a fenti jelenséget a kisebbeknél apple juice disease”-nek – fűzi hozzá a szakorvos, kiemelve, hogy a lazább széklet a bölcsődénél is gondot okozhat, ha sűrűn riasztják a szülőket, hogy megy a kicsi hasa.

A helyzet megoldása természetesen nem azt jelenti, hogy a gyermek nem fogyaszthat gyümölcscukrot, egyszerűen nem szabad túlzásba vinni az étkezések során.

Ha lehet, vízzel vagy zöldséglevekkel oldjuk meg a folyadékpótlást, ne gyümölcslevekkel.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!