2021.06.04. 12:02
Szétköltöztek: vége Marsi Anikó és Palik László házasságának?
Az Exatlon Hungary műsorvezetője már nem lakik a feleségével.
Forrás: Bors
Palik László elköltözött otthonról. Úgy tűnik a tévés álompának nem tett jót a távolság, házasságuk válságba kerülhetett.
Az ingatlant minden bizonnyal úgy választott ki a tévés, hogy a gyermekei közelében maradhasson. Két fiuk, a 14 éves Vilmos és a 12 éves Vince ugyanis a korábbi közös családi otthonban maradt Marsi Anikóval.
Korábban nem okozott gondot a távolság
– Száz nap után a forgatás befejeződött, amit családként vállaltunk, azt teljesítettük. Ez nagyon jó érzés mindannyiunknak, hisz bármi is történt közben, mindannyian a magunk állomáshelyén csináltuk a dolgunkat. Erre az időszakra valóban igaz az egyik kedvenc mondásunk, hogy „ami nem öl meg, az erősít”. Kijelenthetjük, hogy ma családként erősebbnek érezzük magunkat, mint valaha! Már nagyon vártam, hogy megjöjjön, mert hiányzott.
Hiányzott minden, ami 15 éve összeköt minket
Hiányzott, hogy tudjam, itt van és így már semmi, de semmi bajunk nem lehet, sem nekem, sem a gyerekeknek. Most már minden jó! – mondta lapunknak 2019-ben Marsi Anikó, miután férje hazaért Dominikából az Exatlon akkori forgatásáról.
Bulvár-celeb
- Fogadjunk, hogy ezt a meglepő dolgot nem tudta Zámbó Jimmyről!
- „Erre kevés a köszönöm” – üzentek a súlyos rákbeteg Tompos Kátya nevében
- Így van most a csepeli panel 5. emeletéről lezuhant 3 éves Jonatán (videó)
- Kulcsár Edina megmutatta gyönyörű anyukáját, elállt a rajongók lélegzete
- Tóth Gabi párja kitálalt: jön a baba