Lezárult a per

2022.02.08. 10:35

Berki Krisztiánnak ennyi gyerektartást kell fizetnie, Hódi Pamela nem véletlenül fordult bírósághoz

Másfél év után született jogerős ítélet Tóth-Hódi Pamela és Berki Krisztián ügyében, mert az egykori sztárpár tagjai peren kívül nem tudtak megegyezni közös gyermekük elhelyezéséről.

2020-ban már úgy tűnt, a szülőknek sikerül megállapodniuk a kislány felügyeletéről, ám mielőtt a bíróság ezt érvényesíthette volna, Berki váratlanul visszalépett. Most végre pont került az ügy végére.

– Nem akartam bíróságra menni, próbáltam ezt elkerülni, és normálisan, egymás közt rendezni a helyzetet. Egyszer már meg is egyeztünk, de Krisztián a váratlan visszalépésével nem hagyott más megoldást, mint hogy

 

kénytelen voltam beleállni a pereskedésbe, 

amelynek mostanra lett meg az eredménye – mondta a Blikknek Hódi Pamela. – A bíróság mondta ki, hogy milyen kötelezettségei vannak a szülőknek, hogy mik a szabályok. A mi esetünkben különösen fontos volt a szabályok bevezetése, mivel rengeteg konfliktusunk adódott abból, hogy a másik fél nem tartotta magát a korábban megbeszéltekhez.

A határozat szerint

Berkinek havonta 80 ezer forint gyerektartást kell fizetnie, valamint visszamenőleg 1,39 millió forintot is át kell utalnia 

az elmaradt tartásdíj miatt, amelyet a férfi még nem tett meg, holott a befizetés határideje már lejárt.

– Az eredeti megállapodásban én lemondtam a gyerektartásról, egy forintot sem kértem volna Krisztiántól, ám amikor felrúgta az alkut, akkor úgy határoztam, hogy döntsön a bíróság. Még nem utalta át a pénzt, de már küldtek neki felszólítást, majd az állam behajtja rajta – folytatta Pamela, aki Berki Krisztiánnal nem beszélt az ítéletről, szerinte az az ügyvédek dolga.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában